Kajak-kenu: A magyar női négyes világbajnok

Kajak-kenu: A magyar női négyes világbajnok

2014. 08. 09.
Megosztás

Szombaton nyolc fináléval folytatódott a kajak-kenu világbajnokság Moszkvában.

A délelőtti döntők közül négyet olimpiai távon rendeztek meg.
A nap egyetlen magyar aranyérmét a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta négyes szerezte meg. A lányok a lengyel és a fehérorosz egységgel vívták a harcot a győzelemért, de a táv második felében nem volt kérdés, hogy ők szerzik meg a világbajnoki címet.

"Mindenki várja tőlünk a győzelmet, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült hoznunk a kötelezőt. Sokkal keményebb futamra számítottam, szinte már a rajt után érzetük, hogy meglesz az aranyérem". - mondta Kárász Anna, aki pályafutása első aranyérmét nyerte felnőtt világbajnokságon

A férfi K1 1000m fináléjában nem voltunk érdekeltek, mert Dombvári Bence lemaradt a döntőről. Ő a B döntőben is igen mérsékelten teljesített, hiszen csak a nyolcadik helyet szerezte meg.

A kenusok 1000m egyesében gyilkos iramot diktált a rajttól a célig a döntő legfiatalabb versenyzője a brazil Queiroz Dos Santos Isaquias. A célba az olimpiai bajnok német Sebastian Brendellel szinte együtt lökte be a hajóját. Mindketten a vízbe estek, de míg a német ezt a cél után tette, a brazil nem ért be a célba. A második helyen a cseh Martin Fuksa végzett, míg Vajda Attila szerezte meg a bronzérmet.

"Azt hittem, ötödik lettem, utána szóltak, hogy menjek mérlegelni, mert harmadik vagyok. Hogy hogyan lettem ötödikből harmadik, azzal nem foglalkozom. Fenomenális, nagyon örülök ennek a bronzéremnek, ahogy minden éremnek! Egy elvesztett versenyből dobogó lett". - nyilatkozta az olimpiai bajnok, vb címvédő Vajda Attila.

A kajak kettesek 1000m-es küzdelmét meglepetésre imponáló fölénnyel a szlovák Vlcek, Tarr páros nyerte. Kökény Roland új párjával Hufnágel Tiborral az ötödik helyen haladt át a célon.

A nem olimpia távok közül 1000m-en Csipes Tamara hatalmas második 500m-et evezve röviddel a vége előtt még vezetett, de az utolsó métereken megelőzte őt az új-zélandi Tememle Hatton.

"Gondoltam, hogy az új-zélandi lány jól fog menni, különösen ebben a brutális hátszélben. Nem azért vagyok csalódott, mert második lettem, hanem mert így lettem második, ahogy. Ezer méteres versenyben az utolsó tíz méteren előztek meg, ez eléggé fájó. Éreztem, hogy nagyon rajtam van, de nem gondoltam, hogy megelőz. Fáj a vereség, bár nagyon jó pályát mentem". - bosszankodott Csipes Tamara.

A magyarok még két további bronzérmet szereztek a délelőtt folyamán.
Harmadik lett Medveczky Erika, Sarudi Alíz K2, és Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid C4 1000m távon.

A délutáni 200m középfutamokból egy kivételével minden magyar egység bejutott a vasárnapi fináléba. Kozák Danuta (K1), Nagy Péter (C1), Molnár Péter és Bán Kristóf (K2) sikerrel vette középfutamát, egyedül Dudás Miklós nem került be a fináléba.

Délelőtti bronzérme után egy ezüstöt is begyűjtött C-1 5000 méteren Vajda Attila. Dobogóra állt Csay Renáta is, aki brit és fehérorosz ellenfele mögött szerzett bronzérmes lett.
A válogatott szombati mérlege az első döntős nap után 1 arany-, 2 ezüst- és 4 bronzérem.

A vasárnapi zárónap délelőttjén 15 döntőt rendeznek a felnőtt világbajnokságon, ezek közül 13-ban lesz magyar hajó, a futamokat az M1, az Eurosport és a Kossuth Rádió ezúttal is élőben fogja közvetíteni.
Vasárnap délután a váltók versenyeivel zárul a viadal Moszkvában.

A további program

vasárnap: (magyar idő szerint)

500 és 1000 m-es döntők 7.25
200 m-es döntők 9.38
váltó előfutamok 13.00
váltó döntők 15.00


Eredmények:
Kajak-kenu világbajnokság, Moszkva

Olimpiai számok:

Férfiak:
(K2),
1000m

K1, világbajnok: DOSTÁL, Josef (Csehország) 3:25.092, 2.KIRCHEV Miroslav (Bulgária) 3:26.409, 3.POULSEN René Holten (Dánia) 3:26.482, 4.CARRE, Cyrille (Franciaország) 3:26.519, 5.STEWART Murray (Ausztrália) 3:26.954, 6.GELLE, Peter (Szlovákia) 3:27.367
B döntő: ...1.PIMENTA Fernando (Portugália) 3:26.290,...8. DOMBVÁRI Bence 3:32.963

K2, vb: VLČEK Erik, TARR Juraj (Szlovákia) 3:08.784, 2.WALLACE Kenny, TAME Lachlan (Ausztrália) 3:09.637, 3. TOMICEVIC Marko, TORUBAROV Vladimir (Szerbia) 3:09.857,4.RENDSCHMIDT Max, GROSS, Marcus (Németország) 3:10.529, 5.HUFNÁGEL Tibor, KÖKÉNY Roland 3:10.874, 6.NEKRIOSIUS Ricardas, OLIJNIK Andrej (Litvánia) 3:11.967

C1, vb: BRENDEL Sebastian (Németország) 3:44.578, 2.FUKSA Martin (Csehország) 3:48.180, 3.VAJDA Attila 3:49.296, 4.ALTUKHOV Pavlo (Ukrajna) 3:49.608, 5.KACZOR, Tomasz (Lengyelország)3:49.796, 6. OLDERSHAW, Mark William (Kanada) 3:54.757

Nők:

K4 500m
vb: Magyarország (SZABÓ Gabriella, KOZÁK Danuta, KÁRÁSZ Anna, VAD Ninetta)1:28.219, 2.Lengyelország (WALCZYKIEWICZ Marta, DZIENISZEWSKA Edyta, NAJA Karolina, MIKOLAJCZYK Beata) 1:28.942, 3. Fehéroroszország (TSISHKEVICH Marharyta, LIAPESHKA Nadzeya, KHUDZENKA Volha, LITVINCHUK Maryna) 1:29.585, 4. Németország 1:30.980, 5. Kína 1:31.108, 6. Oroszország 1:32.316

Nem olimpiai számok:

Férfiak:

500m, vb: vb: KOROVASHKOV Alexey, SHTYL Ivan (Oroszország) 1:35.829, 2.DUMITRESCU LAZAR Liviu Alexandru, MIHALACHI Victor (Románia) 1:38.381, 3.TORRES MADRIGAL Serguey, BAEZ AVILA Rolexis (Kuba) 1:39.385, 4.BEZUGLIY Sergiy, KUPIN Oleksiy (Azerbajdzsán) 1:39.765, 5. VASBÁNYAI Henrik, MIKE Róbert 1:40.180, 6.BAHDANOVICH Andrei, BAHDANOVICH Aliaksandr (Fehéroroszország) 1:40.955

1000m

C4, vb: Oroszország (SHAMSHURIN Kirill, ISHMUKHAMEDOV Rasul, MELANTYEV Viktor, PERVUKHIN Ilya) 3:10.701, 2. fehéroroszország (RABCHANKA Dzmitry, VAITSISHKIN Dzmitry, HARAZHA Dzianis, VAUCHETSKI Aliaksandr) 3:13.420, 3. Magyarország (VASS András, KISS Tamás, SARUDI Pál, VARGA Dávid) 3:13.498, , 4.Románia 3:14.573, 5.Németország 3:15.169, 6. Üzbegisztán 3:15.829

5000m:

férfiak:

K1, vb: WALLACE Kenny (Ausztrália) 20:12.981, 2.HOFF Max (Németország) 20:14.004, 3.CARRE Cyrille (Franciaország)20:14.562, 4.TOMICEVIC Marko (Szerbia) 20:22.330, 5.VAN KOEVERDEN Adam (Kanada) 20:52.834, 6.DAL BO Daniel (Argentina)21:03.462,...8.CSONTOS Csaba Péter 21:10.647

C1, vb: BRENDEL Sebastian (Németország) 23:09.973, 2.VAJDA Attila 23:11.057, 3.PETROV Pavel (Oroszország) 23:18.224, 4.RUSNÁK Matej (Szlovákia) 23:26.012,
5.ZHENG Pengfei (Kína) 23:38.690, 6.DUBSKÝ Václav (Csehország) 23:56.158

Nők:

1000m

K1, vb: HATTON Teneale (Új-Zéland) 3:49.423, 2.CSIPES Tamara 3:49.474, 3.RUZICIC-BENEDEK Dalma (Szerbia) 3:49.780, 4. CAMINESCU, Florentina (Románia) 3:52.577, 5.SIMON Rebeka (Nagy-Britannia) 3:53.550, 6.KHARITONOVA Anastasiya (Oroszország)3:54.113

K2, vb: JØRGENSEN Emma Aastrand, HANSEN Henriette Engel (Dánia) 3:33.784, 2. YURCHANKA Sofiya, GRISHINA Aleksandra (Fehéroroszország) 3:35.818, 3.MEDVECZKY Erika, SARUDI Alíz 3:35.949, 4.BRUSKA Joanna, GORNA Aleksandra (Lengyelország) 3:41.417, 5. BAKHAREVA Galina, LUKINA Daria (Oroszország) 3:42.675, 6.VEGA Miriam, LAZKANO Begoña (Spanyolroszág) 3:43.014

5000m:

K1, vb: SAWERS Louisa (Nagy-Britannia) 23:10.957, 2.LITVINCHUK Maryna (Fehéroroszország) 23:15.158, 3.CSAY Renáta 23:21.060, 4. GEBHARDT Melanie (Németország) 23:25.312,
5. BEDOCS Krisztina (Szerbia) 23:27.970, 6.HATTON, Teneale (Új-Zéland) 23:28.863

(MOB-bl / MTI)