Kajak-kenu: Fazekas-Zur Krisztina is babát vár

Kajak-kenu: Fazekas-Zur Krisztina is babát vár

2013. 12. 21.
Megosztás

Néhány nappal azután, hogy háromszoros olimpiai bajnok kajakosunk, Kovács Katalin bejelentette, kisbabát vár, egy másik kiválóságunk, Fazekas-Zur Krisztina is közölte: ő is anyai örömök elébe néz.

„Nagyon boldog vagyok a terhesség érzésétől, gondolatától. Most már élvezem minden pillanatát, jól érzem magam, de az első három hónap rendkívül nehéz volt. Igaz, a rosszullétek is arra emlékeztettek, hogy édesanya leszek. A terhességem egy pillanatra sem zavart a versenyzésben, hiszen már éppen a pihenő időszakot töltöttük, amikor jöttek a tünetek. Az edzésekkel persze most sem álltam le teljesen, ezekben a napokban például együtt úszom Győrben Jakabos Zsuzsival. Majd konzultálok Kovács Katival és olyanokkal is, akik már szültek, hogy állapotosan mit és mennyit lehet edzeni. Az orvosok nem szívesen adnak tanácsot, inkább rám bízzák a döntést. Bújom az ezzel kapcsolatos szakirodalmat. Nem vagyok már fiatal, mindenre fel kell készülnöm” – idézi a kisalfold.hu Fazekas-Zur Krisztinát.

„Június tizenhárom a születése dátuma, ha a baba pontosan érkezik – tette hozzá Fazekas-Zur.
– Az ultrahangos vizsgálaton az orvos azt mondta, inkább kisfiúnak látszik, úgy hatvan százalék az esély rá, hogy az lesz. De tulajdonképpen mindegy is, hogy lányunk vagy fiúnk születik-e, csak egészséges legyen. Kettős, amerikai-magyar állampolgár lesz, és természetesen beszél majd magyarul is. Győrben a klubomban mindenki nagyon rendes volt velem, amikor bejelentettem, hogy babát várok. Támogattak az első perctől kezdve, nagy öröm, hogy ide tartozhatok. Úgy gondolom, ha minden rendben lesz, akkor másfél év áll a rendelkezésemre, hogy tökéletesen felkészüljek a riói versenyekre. És talán a győzelemre is.”

(Forrás: NSO)