Kajak-kenu: Tóth Dávid helyett Kammerer a sztrók a négyesben

Kajak-kenu: Tóth Dávid helyett Kammerer a sztrók a négyesben

2012. 07. 16.
Megosztás

Kammerer Zoltán és Tóth Dávid helyet cserélt, így a világ egyik legjobb sztrókjaként számon tartott háromszoros olimpiai bajnok gödi kajakos lesz a magyar csapathajó vezérevezőse a londoni olimpián.

„Talán furán hangzik, ha azt mondom, hogy élveztem ezt az egy hónapos kitérőt, tényleg nagyon komfortosan éreztem magam a második beülőben, így kimondva-kimondatlanul ragaszkodtam is egy kicsit ehhez a helyhez, ám a számok, az időeredmények mást mutattak, ezért változtattunk. Az igazsághoz tartozik még, hogy Dávid sokkal jobban le tud engem követni a hajóban, mint ahogyan én tudtam követni az ő mozgását” – magyarázta Kammerer Zoltán a szakmai indokokat.

A tavaly K–2 500 méteren Kulifai Tamással világbajnoki címet szerző Tóth Dávid szerint is egyértelműen jobban hasít így a csapathajó.

„Azt gondolom, mindenki megtalálta a helyét, én a második beülőben sokkal jobban tudok érvényesülni, és itt is jól bele tudok feszülni az evezésbe. Toma, azaz Kulifai Tamás is azt mondta, pszichésen jobb neki, hogy előtte vagyok, mivel összeszokott páros a miénk, jobban tud alkalmazkodni hozzám” – tette hozzá Tóth Dávid, aki azt is elmondta, edzőjük, Fábiánné Rozsnyói Katalin már a válogatót követően, a zágrábi Európa-bajnokság előtt javasolta ezt a sorrendet, ám csak másfél hete kezdték el így az edzéseket.

(Forrás: NSO)