Európa-bajnokság: Egy tökéletes nap, minden magyar egység a fináléban 1000m-en

Kajak-kenu vb: Öt magyar arany, mind a tíz egységünk érmes

2013. 08. 31.
Megosztás


A magyar versenyzők fantasztikus teljesítményt nyújtva öt arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet szereztek a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombat délutáni döntői során.

De a rend kedvéért előszőr nézzük, hogyan is szerepeltek a 200m középdöntőben érdekelt egységeink szombat délelőtt.

A borult, kissé hűvösre fordult időjárásban Douchev-Janics Natasa volt az első a magyarok közül, aki döntőbe került. A háromszoros olimpiai bajnoknő a futamában harmadik lett saját sógornője, a szlovén színekben versenyző Spela Ponomorenko Janic és az idei Európa-bajnok lengyel Marta Walczykiewicz mögött.

Továbbjutott a férfi kenupáros is, méghozzá futamgyőztesként. Lantos Ádám és Nagy Péter szemre is szebben kenuzott, mint a tegnapi előfutamban, annak ellenére, hogy a körülmények nem voltak a legideálisabbak számukra.
„Visszalőtték az előttük lévő futamot, ezért kicsit torlódott a program, így hullámos, lötyögős volt a vizünk, ami főleg a finisben zavart minket – mondja Lantos Ádám.
Próbáltam tartalékolni az egyes középfutamra, szóval ez még nem a maximumunk, továbbra is tartom, hogy kis szerencsével a dobogón végezhetünk.”

Hiába tartalékolt azonban Lantos, a bombaerős C-1-es középfutamban harmadik lett a litván Shuklin és az azeri Demyanenko mögött, így nem került be a legjobb 9 közé.

Tótka Sándor is nagyon nehéz középfutamba került K-1 200 méteren. Mellette rajtolt a litván Navakauskas és a britek olimpiai bajnoka, Ed Mckeever is. A 19 éves magyar kajakos dolgát az is nehezítette, hogy 20 percig kőrözött a hideg, esős időben a rajtnál, mert a rendezők a célvonalat jelző bójasort igazították éppen, ezért csúszott a program.
Ehhez képest Tótka nagyot ment, harmadik lett a futamában Navauskas és Mckeever mögött, de csak az első kettő jutott közvetlenül a fináléba. A magyar versenyző még így is továbbjuthatott volna, ha megfutja a legjobb harmadik időt, de ez sajnos nem sikerült neki, végül 19 ezreddel (!) maradt le az A-döntőről.

Nem sikerült bejutnia a legjobbak közé K-2 200 méteren a Molnár Péter, Bán Kristóf párosnak sem. Ők negyedikként végeztek, de csak 23 századmásodpercre voltak a továbbjutástól, ennyivel kaptak ki a harmadik helyen befutó kanadaiaktól a középfutamban.
„Borzasztó kemény ez a víz nekünk – mondta Bán Kristóf.
Az edzéseken elsavasodva is meg bírtuk pörgetni az utolsó 50-60 métert, itt ez nem sikerült, nagyon akadt a lapát.”

A délelőtt mérlege tehát a férfi kenu páros és Douchev-Janics Natasa a fináléban, míg Tótka Sándor, Lantos Ádám és a férfi kajak páros a B-döntőben lesz érdekelt a sprinttávon vasárnap.

A magyar csapat legendás szurkolótábora már hangolt, hiszen délután 10 világbajnoki döntőt rendeztek a Wedau sportparkban 500 illetve 1000 méteren, és mindegyikben szurkolhattunk magyar egységnek. Egységeink meg is hálálták a partról jövő bíztatást, hiszen minden fináléban érmet szereztek.

Először a júniusi Eb-n bronzérmes Medveczky Erikának szurkolhattak a magyarok. A Kis-Dunai SE 25 éves lapátforgatója a kontinensviadal után azt mondta, tavaly majdnem abbahagyta a kajakozást, de mégis maradt, s reméli, hogy idén még szebb eredményeket is el tud érni. A fináléban óvatosan kezdett, féltávnál még csak a negyedik helyen állt, majd az utolsó 250 méternek a harmadik pozícióból vágott neki. Ezután azonban ellenállhatatlanul haladt előre, faképnél hagyta riválisait, s végül parádés finissel, óriási fölénnyel megnyerte élete első felnőtt világbajnoki címét.
"Nagyon mélyről kellett visszajönnöm, mert miután 2012-ben az MTK nem adott nekem szerződést, úgy volt, hogy befejezem a kajakozást. Mindenkinek köszönöm, aki hozzásegített ehhez az eredményhez, életem legjobb eredményéhez." - mondta az aranyérmes Medveczky Erika.

A férfiak hasonló számában Dombvári Bence - aki a kontinensviadalon ötödikként zárt ezen a távon - éppen fordítva versenyzett, mint Medveczky: erősen kezdett, minden résztávnál ő haladt át elsőként, az utolsó métereken azonban ketten is megelőzték. Elsőként - a hazaiak nagy örömére - az Eb-n második német Max Hoff ért a célba, mögötte az ausztrál Ken Wallace következett, majd jött a Honvéd mindössze 20 esztendős kajakosa, aki diadalittasan csapott a levegőbe, jelezve, hogy ez a bronz élete eddigi legjobb eredménye.
"Nagyon boldog vagyok, sikerült mindent kiadnom magamból. Wallace a mumusom, a Világkupán is ennyivel kaptam ki tőle. Ezzel együtt maximálisan elégedett vagyok a teljesítményemmel." - nyilatkozta Dombovári Bence.

Következett a kenus Vajda Atila, szintén 1000 méteren. Peking olimpiai bajnoka címvédőként kezdte a vb-t, miután két éve, Szegeden parádés győzelmet aratott. A 30 éves szegedi versenyző már az előcsatározások során is meggyőző teljesítményt nyújtott, s most, a fináléban is remekül kezdett, féltávnál már ő haladt az első helyen. Mögötte orosz és német riválisa próbált vele lépést tartani, de ő erőteljes húzásokkal suhant a cél felé, s miután a finise is jól sikerült, ismét elsőként ért a célba, megelőzve a londoni bajnok német Sebastian Brendelt.
"Olyan érzésem volt, mintha 2011-et írnánk. Jól sikerült a felkészülésem, nagyon jó edzéspartnereim voltak Vasbányai Henrik és Mike Robi személyében, és éreztem, hogy jó formában vagyok. A döntőben az volt a taktikám, hogy egy jó rajt után ne engedjem el a többieket, majd a második 500 méter legyen erős. Féltávtól iramból elkezdtem eléjük csúszni, és az is kedvezett, hogy szembeszél fújt. Brendel próbált jönni velem, de tudtam, hogy nem fog tudni megverni. Nagyon jó érzés 2007 után ismét világbajnoknak lenni Duisburgban!" - mondta a pályafutása harmadik vb-aranyát begyűjtő magyar kenus.

Az első páros versenyszámban az olimpiai bajnoki címvédő Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duóért szoríthattak a magyarok. A kettős óvatosan kezdte az 1000 méteres távot, szinte végig a negyedik helyen lapátolt, de aztán nagyszerűen hajrázva sikerült fellépniük a dobogóra: az Eb-5. hely után Duisburgban bronzérem jutott nekik. A győzelem a németeké lett, Kökényék pedig mindössze két századmásodperccel maradtak le a második fehéroroszoktól.
"Nagyon örülünk ennek a bronzéremnek, olimpiai utáni évben nagyon erős mezőnyben sikerült ezt elérnünk. Az Eb-ötödik hely után jól felkészültünk, és úgy gondolom, hogy ez egy megnyert harmadik hely. Szerintem igazi férfias küzdelem volt." - értékelt Dombi Rudolf.

Hogy a következő döntőben se maradjon érem, sőt, aranyérem nélkül a piros-fehér-zöld küldöttség, arról Kozák Danuta gondoskodott. A tavaly megszerzett olimpiai bajnoki cím után az UTE 26 éves kajakosa pályafutása első vb-aranyára hajtott K-1 500 méteren. A legjobban a német Katrin Wagner-Augustin kezdett, de Kozák végig vele tartott, majd mintegy száz méterrel a befutó előtt az élre állt, fokozatosan ellépett, s végül magabiztos sikert aratva elsőként csapott a célba. Kozák két éve második volt ebben a számban a vb-n, ez pedig pályafutása hatodik vb-elsősége.
"Az előfutamok során láttam, hogy Katrin Wagner nagyon jó első 250 métert megy, s gondoltam, hogy most is így lesz, ezért nem ijedtem meg. Próbáltam vele tartani, és az én taktikám most az volt, hogy a táv második felét nyomom meg. Ez sikerült is, amikor aztán lehagytam őt, akkor már nem is foglalkoztam vele, csak saját magammal, belőttem a hajóm orrát, csak azt néztem. Tavaly klubot és edzőt váltottam, nekem kellett ez, hogy talpon tudjak lenni a következő években is." - mondta a magyar világbajnoknő.

Az arany-bronz-arany-bronz-arany mintát folytatva Lakatos Zsanett harmadik lett C-1 200 méteren (a legrövidebb táv döntői közül ezt az egyet rendezték szombaton),.
"Nagyon örülök a harmadik helyemnek, tudtam, hogy a kanadai, az orosz és a bolgár lánnyal kell majd meccselnem. Jó volt a rajtom, ez sokat segített, mert ezzel szoktak gondjaim lenni. Második éve kenuzom, 18 éves vagyok, úgyhogy remélem, még sok szép siker vár rám." - nyilatkozta boldogan Zsanett.

Következett a fél kilométeren kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin , Douchev-Janics Natasa kajakpáros, amely a júniusi Eb-bronz után ezúttal mindenképpen szeretett volna előrébb lépni. Ellenfeleik között ott volt a kontinensbajnok lengyel, és az aktuális ötkarikás címvédő német kettős is, tehát borítékolható volt, hogy nem lesz könnyű dolguk. A végén most is ez a három hajó küzdött a dobogós helyekért - bár Kovácsék 250-nél még csak ötödikek voltak -, s ezúttal a németek nyertek a magyarok és a lengyelek előtt.
"Boldog vagyok, mert meg tudtuk csinálni azt, amit elterveztünk. Lehetne ez rosszabb is, persze jobb is. Csalódott semmiképpen nem vagyok" - mondta Janics, Kovács pedig hozzáfűzte: "Százszázalékos pályát mentünk, nem úgy szálltam ki a hajóból, mint az elmúlt versenyeken, hogy valami nem stimmelt. Most úgy hajtottam ki magam, ahogy azt kell, nem hibáztunk. Nagyjából minden klappolt, persze jobban örültem volna, ha hátszél van, ha sikerül nyerni, de örülök a második helynek is."

Ezután újabb két 1000 m-es páros szám következett. A májusban összeült, s nagyon egymásra talált Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenusduó (a fenti képen) a Vk-győzelem és az Eb-ezüst után nem titkoltan az aranyért érkezett a németországi regattára, s hogy ezt komolyan gondolja, az már az első métereken kiderült. Vasbányaiék a rajt után az élre álltak, s bár féltávnál kis időre átengedték a vezetést az oroszoknak, a táv második felében csapásról csapásra léptek el ellenfeleiktől, s végül magabiztos diadalt arattak. Mindkettőjüknek ez az első felnőtt vb-aranya.
"Ugyanazzal a taktikával vágtunk neki a döntőnek, mint az Eb-n, azaz 500-nál és az utolsó 200-nál indítottunk egyet. Hál' istennek bejött" - mondta Vasbányai.
Mike hozzátette: izgalom nem volt bennük, csak egészséges drukk és várakozás a finálé előtt.
Nagyon magabiztosan versenyeztünk az előcsatározások során, ez önbizalmat adott. Reméljük, vasárnap, 500-on is jók leszünk, ott a dobogót célozzuk meg, bár ez a táv egy kicsit még új, idegen nekünk."

A Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina kajakos duó - amelynek tagjai nem jutottak ki az Eb-re, majd a második válogatón már javítottak - favoritnak számított egy kilométeren, s ennek megfelelően is versenyzett: féltáv után az élre állt, s ellentmodást nem tűrően szelve a vízet, esélyt sem hagyott a riválisoknak. Szabóék több mint egy hajóhossz előnnyel értek be, megszerezve ezzel a magyar csapat ötödik aranyérmét.
"Mindig is hittük, hogy nyerni fogunk, de azt nem gondoltuk, hogy ennyire könnyedén. 2007-ben Kozák Danutával egy megnyert versenyt vesztettünk itt el Duisburgban, ez most elégtétel volt amiatt." - nyugtázta győzelmüket Szabó Gabriella.

Hogy az utolsó szombati fináléban is legyen magyar érem, arról az 1000 méteres kenunégyes - Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András és Varga Dávid - gondoskodott, az egység nagyszerűen versenyve harmadikként zárt a németek és a fehéroroszok mögött.
"Már az edzőtáborban éreztük, hogy bennünk van egy jó eredmény, az edzőnk, Ludasi Robi bá' is azt mondta, hogy egyben vagyunk. Aztán itt a rosszul sikerült előfutam után a középfutam már egy fokkal jobb volt. A döntőben szembeszél volt, tudtuk hogy a végére tartalékolnunk kell, s az utolsó ötven méteren tudunk feljönni a dobogóra. Boldogok vagyunk, mert nem várta tőlünk senki ezt az eredményt, ráadásul az előttünk lévő döntők mindegyikében volt magyar érem, s így mi sem maradtunk le." - mondta a négyes tagja Vass András.

A vb vasárnap zárul, akkor összesen 19 számban - várhatóan 16-ban magyar részvétellel - rendeznek döntőt, de a magyar küldöttség tulajdonképpen már szombaton teljesítette a Storcz Botond szövetségi kapitány által kitűzött 8-10 éremre vonatkozó célkitűzést.

Eredmények:

Olimpiai számok:

Férfiak:

1000m:

K1, világbajnok: HOFF Max (Németország) 03:44.210, 2.WALLACE Ken (Ausztrália) 03:44.652, 3.DOMBVÁRI Bence 03:44.680, 4. CUBELOS SÁNCHEZ Francisco (Spanyolország) 03:45.782, 5.POULSEN René Holten (Dánia) 03:46.880, 6.ROSOLSKI Rafal (Lengyelország) 03:47.935, 7.GELLE Peter (Szlovákia) 03:49.381, 8.KIRCHEV Miroslav (Bulgária) 03:49.521, 9.ZAKRAJSEK Jost (szlovénia) 03:49.922

K2, vb: RENDSCHMIDT Max, GROSS Marcus (Németország) 03:22.331, 2.MIADZVEDZEU Pavel, YURENIA Aleh (Fehéroroszország) 03:23.002, 3.DOMBI Rudolf, KÖKÉNY Roland 03:23.021, 4.SZANDRACH Pawel, KUJAWSKI, Mariusz (Lengyelország) 03:23.480, 5.STEWART Murray, CLEAR Jacob (Ausztrália 03:24.256, 6.CAUWENBERGH Olivier, PANNECOUCKE Laurens (Belgium) 03:25.440, 7.SILVA Emanuel, RIBEIRO João (Portugália) 03:25.859, 8.MEDVEDEV Ilya, RYAKHOV Anton (Oroszország) 03:26.054, 9.VLČEK Erik, TARR Juraj (Szlovákia) 03:27.187

C1, vb: VAJDA Attila 04:09.123, 2.BRENDEL Sebastian (Németország) 04:10.365, 3.QUEIROZ DOS SANTOS Isaquias (Brazília) 04:14.154, 4.CRACIUN Sergiu (Olaszország) 04:15.188, 5.SHTOKALOV Ilya (Oroszország) 04:15.624, 6.GOUBEL Mathieu (Franciaország) 04:17.393, 7.KULETA Piotr (Lengyelország) 04:20.804, 8.YEMELYANOV Sergey (Kazahsztán) 04:23.773, 9.OLDERSHAW Mark (Kanada) 04:37.352

C2, vb: VASBÁNYAI Henrik, MIKE Róbert 03:52.602, 2.MELANTYEV Viktor, PERVUKHIN Ilya (Oroszország) 03:53.934, 3.RADOŇ Jaroslav, DVOŘÁK Filip (Csehország) 03:54.788,
4.RUSSELL Benjamin, BEAUCHESNE-SEVIGNY Gabriel (Kanada) 03:55.003, 5.VERCH Ronald, HENNIG Sebastian (Németország) 03:56.856, 6.BAHDANOVICH Andrei, BAHDANOVICH Aliaksandr (Fehéroroszország) 03:57.388, 7.GRZYBOWSKI Marcin, KACZOR Tomasz (Lengyelország) 03:58.001, 8.TINTS Aivis, PRANKS Gatis (Lettország 03:59.013, 9.DUMITRESCU LAZAR Liviu Alexandru. MIHALACHI Victor (Románia) 04:01.90

Nők:

500m:

K1, vb: KOZÁK Danuta 01:57.395, 2.WAGNER-AUGUSTIN Katrin (Németország) 01:58.300, 3.CARRINGTON Lisa (Új-Zéland) 01:58.619, 4.PONOMARENKO JANIC Spela (Szlovénia) 01:59.071, 5.CAWTHORN Rachel (Nagy-Britannia) 02:01.335, 6.HANSEN Henriette Engel (Dánia) 02:01.872, 7.GUYOT Sarah (Franciaország) 02:01.960, 8.HARTLEY Bridgitte (Dél-Afrika) 02:02.626, 9.NICHOLLS Alana (Ausztrália) 02:02.896

K2, vb: WEBER Franziska, DIETZE, Tina (Németország) 01:47.070, 2.KOVÁCS Katalin, DOUCHEV-JANIC Natasa 01:48.006, 3.NAJA Karolina, MIKOLAJCZYK Beata (Lengyelország) 01:48.537, 4.KMEŤOVÁ Ivana, KOHLOVÁ Martina (Szlovákia) 01:48.566, 5.KHUDZENKA Volha, LITVINCHUK Maryna (Fehéroroszország) 01:49.527, 6.SOBETOVA Vera, PODOLSKAYA Natalia (Oroszország) 01:49.726, 7.MOLDOVAN Nikolina, MOLDOVAN Olivera (Szerbia) 01:51.282, 8.LEHACI Ana Roxana, SCHWARZ Viktoria (Ausztria) 01:52.349, 9.HATTON Teneale, DODWELL, Rachael (Új-Zéland9 01:52.878

Nem olimpiai számok:

Férfiak:

1000m

C4, vb: Németország (KUSCHELA Kurt, LEUE Erik, REBSTOCK Erik, KRETSCHMER Peter) 03:28.502, 2.Fehéroroszország (RABCHANKA Dzmitry, VAITSISHKIN Dzmitry, HARAZHA Dzianis, VAUCHETSKI Aliaksandr) 03:29.297, 3. Magyarország (KORISÁNSZKY Dávid, KORISÁNSZKY Péter, VASS András, VARGA, Dávid ) 03:30.568, 4.Üzbegisztán 03:30.729, 5.Ukrajna 03:30.847, 6.Románia 03:31.944, 7.Oroszország 03:32.154, 8.Csehország 03:32.181, 9.Lengyelország 03:34.833

Nők:

200m

C1, vb: VINCENT-LAPOINTE Laurence (Kanada) 51.330, 2.STAMENOVA Staniliya (Bulgária) 52.028, 3.LAKATOS Zsanett 52.527, 4.ANDREEVA Irina (Oroszország) 52.881, 5AVEGNO Anggie (Equador) 53.584, 6.JEŽOVÁ Jana (Csehország) 54.373, 7.ALOKHINA Olga (Ukrajna) 54.845, 8.MILLAN Nancy (Chile) 55.497, 9.KARBACHOVA Nastassia (Fehéroroszország) 55.682

1000m:

K1, vb: MEDVECZKY Erika 04:11.345, 2.HANTL Verena (Németország) 04:14.126, 3.DZIENISZEWSKA Edyta (Lengyelország) 04:14.677, 4.RIKALA Anne (Finnország) 04:16.122, 5.GRISHINA, Aleksandra (Fehéroroszország) 04:17.895, 6.HANSEN Henriette Engel (Dánia) 04:18.763, 7.CAMINESCU Florentina (Románia) 04:19.239, 8.SERGEYEVA Natalya (Kazahsztán) 04:19.366, 9. STAROVIC Milica (Szerbia) 04:20.480

K2, vb: SZABÓ Gabriella, FAZEKAS, Krisztina 03:53.740, 2.LEONHARDT Carolin, WASSMUTH Conny (Németország) 03:56.344, 3.LAURIC Irina, PLESCA Bianca (Románia) 03:58.996, 4.WOJNAROWSKA Ewelina, KRUKOWSKA Magdalena (Lengyelország) 04:00.864, 5.YURCHANKA Sofiya, PAPOK Nadzeya (Fehéroroszország) 04:01.851, 6.PETERS Amy, BURNETT Alyce (Ausztrália) 04:02.818, 7.BEDOCS Krisztina, NADJ Antonija (Szerbia) 04:03.720, 8.ALANIS MORALES Karina Guadalupe, MONTEMAYOR RODRIGUEZ Maricela (Mexikó) 04:04.926, 9.GURZHEY Inga, CHERNIGOVSKAYA Svetlana (Oroszország) 04:05.382

A hivatalos eredmények a verseny honlapján itt megtalálhatók.

A további program:

vasárnap:

09:00 5000 m-es döntők
11:00 200 m-es döntők
14:30 500 és 1000 m-es döntők
17:00 váltó döntők

(Forrás: kajakkenusport.hu/ MTI / MOB, fotók: Kovács Tamás/MTI)