Kakas a 4., Gajdos a 11. helyről folytatja

Kakas a 4., Gajdos a 11. helyről folytatja

2013. 07. 31.
Megosztás

Az íjászok túl vannak az első napon a Világjátékokon.

A nem olimpiai sportágak Caliban zajló világversenyén ebben a sportágban két magyar volt érdekelt: Kakas István csupaszíjászatban, míg Gajdos Csaba Márk az olimpiai kategóriában indult.

Az első nap után Kakas (bordóban9 a 4., Gajdos (a felső képen) pedig a 11. helyről várja a folytatást. A legjobb négy jut be a fináléba.

Thomas Bill szövetségi kapitány szerint a kolumbiaiak nehéz pályát raktak össze.
„Az első nap a versenyzők méretlen távról íjaztak. A verseny második napján következik a mért táv. Kakasnak jó esélye van arra, hogy a mezőny első felében végezzen, sőt egy kis szerencsével még a döntőt is megcsípheti” – mondta a holland szakember, akitől azt is megtudtuk, hogy ez a pálya elég nehéz, hegyes-völgyes, így nincs könnyű helyzetben a két magyar íjász. Kakas az elmúlt egy évben sokat fejlődött, és több külföldi versenyen is részt vett.



Feléhez érkezett a Világjátékok, így Dr. Leyrer Richárd, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a magyar csapat vezetője értékelte az eddigi magyar szereplést, és bízik abban, hogy további érmek, közöttük arany is várható.



Az eddigi magyar érmek és pontszerző helyek a IX. Világjátékokon, a magyar dícsőségtábla itt megtalálható