Kállai Ákos: A nanjingi sikerek megerősítenek, hogy jó úton jár a magyar öttusa

Kállai Ákos: A nanjingi sikerek megerősítenek, hogy jó úton jár a magyar öttusa

2014. 09. 11.
Megosztás

Az ifjúsági olimpiáról mindkét magyar öttusázó ezüstéremmel tért haza. Regős Gergely az egyéni számban, Zs. Tóth Anna mexikói társával, vegyesváltóban lett második. A nanjingi sikerekről a többszörös világ- és Európa-bajnok Kállai Ákos maximális elégedettséggel nyilatkozott a mob.hu-nak.

A MOB Kiemelt Edző Programjában résztvevő szakembernek, a Bp. Honvéd egykori öttusázójának komoly ötkarikás tapasztalatai vannak: Athénban sportolóként vett részt, edzője a londoni bronzérmes Marosi Ádámnak és a hölgyek versenyében induló Tóth Adriennek, az ifjúságiak kínai multisport-eseményére pedig az öttusacsapat edzőjeként, vezetőjeként érkezett.

Kállai Ákos kiemelte, az egyéni számban Regős Gergely és Zs. Tóth Anna is az első tízben végzett, ami nagy dolog egy világversenyen.

„Anna esetében nem volt távoli a legjobb hatban zárni, ez nem sokon múlt, a futással csúszott meg egy picit, de így is elégedett vagyok, ez egy reális eredmény. Gergő nagyot alakított, dobogóra állni az egyéni számban óriási dolog, nagyon fontos eredmény, maximálisan elégedett vagyok vele, kihozta magából, amit tudott.”

„Mindkét versenyző eredménye nagyon-nagyon jó, komoly siker nekik is és a magyar öttusának is. Ez a mezőny fog felnőni, ők jelentik a sportág jövőjét, majd a felnőtteknél néhány esztendő múlva közülük fog kikerülni a sportág krémje. Mindketten esélyesek arra, hogy később is eredményes versenyzők legyenek. A két fiatal megmutatta, legyen az bármilyen versenyszám, egyéni vagy váltó, mindenképp számolni kell velük a nemzetközi elitben. A nanjingi sikerek megerősítik a hazai sportvezetést abban, hogy jó úton jár az öttusa Magyarországon, a fiataloknak pedig visszaigazolás, hogy megéri a sok edzésmunka, érdemes ezt csinálni. A sportág vezetése nagy elismeréssel tekint Anna és Gergő eredményére!”

S, hogy mikorra érik be az utánpótláskorban befektetett munka gyümölcse? „Nehéz megjósolni. Még fiatalok, öttusában később jönnek az eredmények. Anna például még ifjúsági versenyző marad jövőre is, egyelőre négytusázik. Ugyanakkor a lányok korábban érnek. Riót nem merném mondani, akkor csak húsz évesek lesznek, Tokió még hat év, akkor huszonnégy évesek, inkább még előbbre tekintenék, kétezer-huszonnégyre, akkor már mindketten érett versenyzők lehetnek.”

Kállai Ákos azt is elmondta, a már hosszabb ideje működő, ma a MOB által koordinált utánpótlás-nevelési programok – az érintettek esetében elsősorban a Héraklész program – a kiemelt sportágfejlesztéssel együtt nagyon nagy lehetőség az öttusa számára. „Irgalmatlan nagy segítség!” – fogalmazott a szakember. „Olyan edzőtábori és versenyzési lehetőségekhez tudunk hozzájutni, amire korábban nem volt lehetőségünk, és komoly felkészülési állomásokat jelentenek a világversenyekre. Na és végre felszerelésben sincs hiányunk, ami megint csak megkönnyíti a mindennapjainkat” – tette hozzá a világbajnok.

A két nanjingi öttusázó rövid pihenő után, a versenyszezon zárásaként az októberi junior országos bajnokságon vesz részt, majd kezdik az alapozást, az első versenyre februárban kerülhet sor. A Trion SC-s Zs. Tóth jövőre még ifjúsági A-korosztályú versenyzőként továbbra is négytusában áll rajthoz a korosztályos világ és Európa-bajnokságon, a nála egy évvel idősebb KSI-s Regős a junior mezőnyben bizonyíthat, ahol már idén is tisztességgel helyt állt, rá sűrű vb- és Eb-mezőny vár.

Mindemellett iskolai kötelezettségüknek eleget téve Anna az Altis Alapítványi Gimnáziumot, Gergő a Kölcsey Ferenc Gimnáziumot végzi.

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Szalmás Péter)