Kamion Eb: eredményes teszten vannak túl Kiss Norberték

Kamion Eb: eredményes teszten vannak túl Kiss Norberték

2014. 04. 05.
Megosztás

Jól sikerült a szezon előtti első teszt a kamion Európa-bajnokságban szereplő magyar csapat, az OXXO Energy Truck Race Team szempontjából. Kiss Norbert a háromnapos gyakorlás két napján is a legjobb időt érte el.

Az istálló csütörtöki közleménye szerint a spanyolországi Jaramában rendezett teszten – amelyen csak a MAN gyár által támogatott pilóták vehettek részt – többek közt a címvédő és háromszoros Eb-győztes német Jochen Hahn, valamint a szintén háromszoros bajnok spanyol Antonio Albacete is körözött.

Kiss Norbert – aki tavaly az összetett pontversenyben negyedik volt – két esős gyakorláson utasította maga mögé a többi versenyzőt, az egyetlen „száraz napon" pedig csupán öt ezredmásodperccel maradt el Hahn legjobb idejétől.

A magyar csapat másik pilótája, a tavaly az év újoncának választott 17 éves Major Benedek tapasztalatgyűjtésre használta a tesztet, mivel vizes pályán az előző idényben kevés lehetősége volt körözni. A fiatal versenyző ráadásul erre az évre megkapta az erősebb motort a MAN-től, ezt az erőforrást most próbálhatta ki először.

„Öt hónap szünet után picit szokni kellett a kamiont, a motor pedig érezhetően jobb, mint a múlt évi volt" – idézte a közlemény a 2013-ban az összetett tizedik helyen záró Major Benedeket.

„Sokkal több mindent ki tudtunk próbálni, mint azt reméltem – mondta a teszt után Kiss Norbert. – Számos beállítást teszteltünk, voltak rövid- és hosszabb távú kifutásaink, mentünk szárazon és vízen is, így rendkívül eredményes és sikeres három napot zártunk."

Az Eb – amely a kategória legmagasabban jegyzett sorozata – május végén, az olaszországi Misanóban rajtol.

(Forrás: NSO)