Kammererék egyenlítettek

Kammererék egyenlítettek

2014. 06. 27.
Megosztás

Csütörtökön a férfi négyesek második világbajnoki válogatóversenyét rendezték meg Szegeden. Az összecsapásra két egység, Fábiánné Rozsnyói Katalin két négyes hajója nevezett.

Míg az első válogatón a Szalai Tamás, Schenk Áron, Kucsera Gábor, Kugler Attila összetételű egység nyert, most az olimpiai ezüstérmes, Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta kvartett szerezte meg a győzelmet.

„A rajtot nagyon jól kaptuk el, jobb időt mentünk, mint az előző válogatón, bár érzésre, ez sem volt egy tökéletes pálya” – mondta Kammerer Zoltán a férfi négyesek második világbajnoki válogatóját követően, amelyet ezúttal a Londonban olimpiai ezüstérmes négyes, vagyis Kammerer, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel nyert meg.

„Amennyivel nyertünk az előző válogatón, most körülbelül annyival kaptunk ki. Kiegyenlített ez a két négyes, így kíváncsian várom a folytatást, és bízom benne, hogy lesz még lehetőségünk” – mondta Szalai Tamás a vesztes hajó vezérevezőse.

Hogy lesz-e szétlövés a két négyes között arra csak a hétvége után kapjuk meg a választ, hiszen sok függ attól, hogy miként szerepelnek a többi versenyszámban Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai.

A válogatón pénteken négy, szombaton kilenc, vasárnap pedig tíz döntőt rendeznek.

(Forrás: kajakkenusport.hu)