Káprázat: minden egyéni vébéarany a magyar csapaté

Káprázat: minden egyéni vébéarany a magyar csapaté

2012. 09. 22.
Megosztás

Fantasztikusan szerepeltek ifjúsági versenyzőink a római maraton világbajnokságon.

Fiú K-1-ben Petró Ádám, a hölgyeknél Takács Tamara, míg kenu egyesben Bodonyi András lett aranyérmes és B-egységeink is dobogóra állhattak: Horváth Noémi ezüst-, a kajakos Havas Balázs és a kenus Varga Patrik pedig bronzérmes lett.

„Ennél szebb kezdést elképzelni sem lehet – mondta Hüttner Csaba ifjúsági kapitány a római maraton világbajnokság első napját követően. - Szerintem még nem volt ilyen, hogy mindhárom számban aranyérmesek lettünk volna, ráadásul a B-egységeink is éremmel térnek haza...”
Pedig így történt.

Fiú K-1-ben Petró Ádám Havas Balázzsal egyetemben egy négyes bolyban lapátolta végig a versenyt, majd az utolsó futószakaszon fogta a hajóját, s úgy ellépett a mezőnytől, hogy senki sem tudta vele tartani a lépést. Havas Balázs is csak a finisben kapott ki argentin riválisától, és lett harmadik a versenyben.

A hölgyeknél Takács Tamara hihetetlen magabiztosan versenyzett, szinte már a harmadik kört követően eldöntötte az aranyérem sorsát. Horváth Noémi is minden dicséretet megérdemel, hiszen a belgák 500 és 1000 méteren Európa-bajnok versenyzőjét, Hermien Peterst szorította le a dobogó harmadik fokára.

Férfi kenuban Bodonyi András végig a portugál Amorimmal meccselt az első helyért, majd a negyedik körben ellépett és több mint 15 másodperccel verte meg riválisát, s másfél perccel a másik magyart, Varga Patrikot.

U23-as versenyzőinknek sajnos ezúttal nem sikerült érmet szerezniük, női K-1-ben Váczai Enikő a negyedik, Kiszli Vanda a nyolcadik helyen zárt, Kenuban Dóczé Ádám a negyedik, Schmidt Dániel a hatodik lett, míg férfi kajakban Boros Adrián a 15., Aranyosi Gábor a 16. helyet szerezte meg.

(Forrás: kajakkenusport.hu)