Nógrádi Nicol junior, Boussebaa Aicha kadett Európa-bajnok

Nógrádi Nicol junior, Boussebaa Aicha kadett Európa-bajnok

2013. 02. 10.
Megosztás


A várakozásoknak megfelelően jól kezdett a magyar csapat a törökországi korosztályos karate Európa-bajnokságon.


Két magyar is felléphetett a dobogóra küzdelemben, ketten pedig pontszerző helyen zártak.
A hétvégén Konyaban megrendezésre kerülő kadet, junior és U21 Eb a legfiatalabbak formagyakorlataival indult.
Mihály Péter (AC Sinus) első körben montenegrói, majd lett és görög ellenfelét legyőzve a legjobb négyig menetelt, ahol a portugál Fernandes állította meg 3:2 arányú ítélettel. A bronzmérkőzésről a szerb Simic került ki győztesen, így a magyar fiú az ötödik helyen végzett.
Csató Erik (Ganz-Kesjár) a legnagyobb fiú súlycsoportban első mérkőzését bíró ítélettel nyerte, másodikon a portugál Ribierot verte 3:0-ra. A harmadik körben török ellenfele vigaszágra kényszerítette, ahonnan sajnos montenegrói ellenfele mehetett tovább a bronzért, versenyzőnk a hetedik helyen zárt.
Ardai Bálint (Fortuna) a -57 kilós férfiak között első körben a görög Kanellidis ellen maradt alul, ellenfele azonban meg sem ált a döntőig, magával hozva versenyzőnket a vigaszágra. Ardait francia, szerb és montenegrói ellenfelek várták, amelyek köztudottan erős karatenemzetek. Fiunkat ez cseppet sem tántorította el, és magabiztosan haladt előre, míg meg nem szerezte bronzérmét.
A kadet lányok -54 kilós súlycsoportjában Boussebaa Aicha (Senshi) menetelt végig az őt lelkesen és teli torokból biztató csapattársainak nagy örömére egészen a fináléig. Itt az azeri Aliyeva várta, aki a mérkőzés elején két ponttal elhúzott, de Aicha céltudatosan dolgozta le pontról pontra hátrányát, és végül 3:2-ra fordítva a dobogó tetejére verekedte magát
A magyar válogatott a győztes döntő után felfokozott hangulatban és a további jó szereplés reményében várta a vasárnapi folytatást.

A juniorok küzdelemivel folytatódott a törökországi kontinensbajnokság, ahol a két kadet érem után most két juniorunk is a dobogóra állhatott. A szombati versenynapra az első nap sikerein felbuzdulva tele energiával érkeztek meg fiataljaink. Az idősebb korosztályban is szép sikerekkel zárult a nap.
Győriványi Renáta (Dynamic) a -59 kg-ban kezdett erősen az osztrák Rieder ellen, majd a német Schweiert verte 3:1 arányban. A négy közé jutásért bírói ítélettel ugyan a spanyol Diepa jutott tovább, de ellenfele magával vitte a vigaszágra a magyar lányt. Itt már nem lehetett megállítani Györiványit: első meccsét a svéd Nilsson ellen nyerte 3:0-ra, majd a görög Stoltidout lépte le 7:0-s végeredménnyel, ami egyben a bronzérmet jelentette.
Nógrádi Nicol (HKSE) a -53 kilósok közt először luxemburgi Schmitteet verte 5:3-ra, majd az orosz Shateevat 6:0-ra. A nyolc között a szlovák Chovanova következett, majd a döntőbe jutásért a svájci Bartolottat rúgta látványosan fejbe versenyzőnk. A döntőben az olasz Lallo ellenében sikerült a győzelem, amivel Nógrádi a magyar különítmény második aranyát szerezte meg Boussebaa Aicha (Senshi) tegnapi győzelme után. A kadetek között bronzérmet szerzett még kumitében Ardai Bálint (Fortuna), ötödik lett Mihály Péter (AC Sinus) formagyakorlatban ötödik lett, míg Csató Erik (Ganz-Kesjár) a hetedik helyen végzett szintén küzdelemben.

Vasárnap az U21 esek küzdelmeivel ér véget a verseny.

Indulóink:
Fiúk: Kőhegyi Zoltán ( Tisza Volán SC, -68 kg), Molnár Dániel (Magyar Goju-Kai, -78 kg), Peller Ádám (Dynamic, +78 kg)
Lányok: Juhász Nikolett (Budaörsi SC, -53 kg), Csák Klaudia (Magyar Goju-Kai,-60 kg), Bartha Nikola (BVSC, +60 kg)