Karitatív karácsony 2012

Karitatív karácsony 2012

2012. 12. 23.
Megosztás

A VASAS Kubala Akadémia utánpótlás csapatai az idei karácsonyi szezonban gyermekotthonokat és intézményeket kerestek fel, hogy megismerkedjenek az ottlakók, vagy ott tartózkodók életével és apró ajándékokkal kedveskedjenek nekik.

Az akadémia vezetői szeretnék, ha az egész éves fegyelmezett testi nevelés mellett a gyerekek gondolkodása, látóköre és lelke is fejlődjön. Épp ezért lényegesnek tartják, hogy az ifjú futbalisták már egész fiatal korban megtapasztalják és megértsék, hogy a társadalmi felelősségvállalás mennyire fontos egy egészséges társadalomban.

Az akadémia legfiatalabb U12-es korosztályát Szentendrei Tibor, a VKLA Mozgássérültek Integrációjának Programvezetője a nemzetközi hírű Pető Intézetbe kísérte el. A rendkívül jó hangulatú találkozón könnyen feloldódtak a vendéglátók és vendégek egyaránt, közösen passzolgatták a labdát, kártyákat cseréltek, autókat nézegettek. Annyira összebarátkoztak a gyerekek, hogy tavasszal újabb látogatásra készülnek.

Az U14-es és U18-as csapat Fótra látogatott el a Károly István Gyermekközpontba. A megajándékozott gyerekek kedves fogadtatásban részesítették az ifjú sportolókat. Az egyik 15 éves fiú például egy saját maga által festett képpel lepte meg a Kubalásokat. Viszonzásaként a központ lakói meghívást kaptak a klub egyik tavaszi bajnoki mérkőzésére.

A VKLA U15-ös labdarúgói a Madarász utcai gyermekkórházban jártak, ahol az onkológiai, a sebészeti, és a belgyógyászati osztály betegeivel, valamint az ambulancián várakozókkal találkoztak. A fiúk oldottan kommunikáltak kisebb gyerekekkel, és nagyobb lányokkal egyaránt, látni lehetett a meghatódottságot az arcokon. A kórház dolgozói és betegei örömmel fogadták a látogatást, a kisebb ajándékokat, és a klub emléktárgyait, amiket egy-egy őszinte mosoly kíséretében köszöntek meg.

A Rózsadombon található Cseppkő Gyermekotthonban az U16-os csapat vendégeskedett. Három hétig szedték össze a fiatalok az ajándéktárgyakat, labdákat, mezeket, ruhákat és játékokat, mire összegyűlt szép számmal. A labdarúgók rövid bemutatkozás után át is adták saját emléktárgyaikat a gyerekeknek, amitől feloldódott kezdeti zavaruk és hevesen kérdezgetni kezdék az ifjú focistákat. Az otthon nevelői megsúgták a vendégeknek, hogy ha nem jöttek volna el hozzájuk, néhány gyerek ajándék nélkül marad idén karácsonykor.

Az U17-es korosztály a Bethesda Gyermekkórház rehabilitációs részlegén járt. Az edzők és a gyerekek egyöntetű véleménye szerint nagyon jó hangulatban telt el a találkozó. A fiúk átérezték milyen jó érzés adni és mekkora öröm látni az őszinte boldogságot a gyerekek szemében. Annyira meghatotta a játékosokat látogatás, hogy egyikük meg is jegyezte a távozást követően: "Norbi bá' nagyon jó, hogy eljöttünk, reméljük jövőre is jöhetünk!" A Bethesda Gyermekkkórház egy másik részlegében az U12-15 ös és a BLSZ csapat tagjai osztották szét karácsonyi ajándékaikat.

A Hűvösvölgyi Gyermekotthon lakóinak életével ismerkedhetett meg az U19-es csapat, akik maguk is elmesélték mindennapi programjukat és az Akadémia felépítését az intézmény klubhelyiségében.

A VKLA növendékei saját bevallásuk szerint fontos és komoly tapasztalattal lettek gazdagabbak. Megértették a karácsony egyik lényeges üzenetét, az adakozás jelentőségét. Minden játékosnak örök élmény marad az a pillanat, amikor meglátják a beteg, a sérült vagy az árva társaik szemében a törődés őszinte örömét. Lehet, hogy ifjú életükben most először döbbentek rá arra a szomorú tényre, hogy nem születik minden gyermek egészségesnek, nem kerül ajándék minden apróságnak a karácsonyfa alá, nem vesz körbe minden csemetét szerető család. De egy valamit minden gyermek egyformán tud - örülni az odafigyelésnek és a szeretetnek.

(Forrás: Vasas Kubala Akadémia)