Kásás Zoltán nem lesz ausztrál kapitány, itthon dolgozna

Kásás Zoltán vezeti a magyar edzőképzést

2013. 09. 11.
Megosztás

Immár hivatalossá vált, hogy Kásás Zoltán vezeti a most kezdődő magyar vízilabda-edzőképzést. Az első évfolyam október 7-én kezdi el a tanulmányait, a (leendő) szakembereknek szeptember 30-ig kell jelentkezniük.

Az önálló edzőképzés azért is hasznos, mert így a leendő szakembereknek nem kell mindenáron testnevelő-tanári diplomát szerezniük a szakedzői képzés előtt, hanem rögtön vízilabda-centrikus oktatásban részesülhetnek. A jelentkezőkre négy féléves, önköltséges oktatás vár, a félévente 120 ezer forintos tandíj a TAO-pénzekből is finanszírozható. A végzősök szakedzői bizonyítványt kapnak, a képzést pedig az európai szövetség (LEN) is akkreditálta.

Kásás Zoltántól megtudtuk, a tanárok listája is alakul már, hiszen annak ellenére, hogy ő az edzőképzés vezetője (nem mellesleg kétszeres BL-győztes tréner), mások is oktatják majd a jelentkezőket. Kásás Zoltán még egyeztet a kiszemelt előadókkal, de logikusnak tűnne, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kapitány, a szövetség jelenlegi elnöke, Kemény Dénes, vagy éppen Horkai György utánpótlás-kapitány is tartson előadásokat, ahogyan Benedek Tibor vagy Gerendás György neve is beleillik Kásás Zoltán azon elképzelésébe, hogy válogatott edzők, vagy sokéves rutinnal bíró első osztályú klubedzők tartsanak előadásokat. A tervek között szerepel félévente egy-egy külföldi – szerb vagy olasz – edző meghívása, de külön szakembert kérnek fel a kapusok képzésére és a szárazföldi tréningek bemutatására is.

Az edzőképzésre jelentkezésnek három feltétele van (kétéves, klub által igazolt gyakorlat és érettségi; vagy világeseményen szereplő korábbi utánpótlás-, illetve felnőttválogatottság; vagy korábbi pólós múlt és felsőfokú végzettség), ezek közül egyet kell teljesíteni a felvételhez.

(Forrás: NSO)