Katus Attila és Trabant-tolás a Kihívás Napján

Katus Attila és Trabant-tolás a Kihívás Napján

2012. 05. 19.
Megosztás

Az idei Kihívás Napja is bővelkedik színes programokban. A május 23-i szabadidősportos rendezvényeken szerte az országban sportos, mozgásra épülő eseményeken lehet részt venni.

Lesz olyan település, ahol Katus Attila aerobic világbajnok vezényel tornát, de többek között Trabant-tolás, zumba, oviolimpia is szerepel a kínálatban.

A teljesség igénye nélkül íme egy-két rendezvény:

„Újra gurul a Trabi. Szívjunk tiszta levegőt! ” címmel, nyolcadik alkalommal rendezik meg a Trabant-toló akciót Budapesten. A szervezők a Kinizsi T.T.K. és a Dózsa György Gimnázium, az időpont pedig 2012. május 23, azaz a Kihívás Napja. A rendezők kérik, hogy a sikeres akció érdekében öt-hat fős csapatok jelentkezését várják.
A Trabi 08.00 órakór indul a Dózsa György gimnázium elől XV. ker. Fő út 70.
A résztvevők emléklapot kapnak, illetve aláírják a Trabi csomagtartó tetejét, melyet később elárvereznénk, a pénzt jótékony célra ajánlanánk fel.

Trabant Tolás útvonal terv

XV. ker:

Fő út
Epres sor
Régi Fóti út
Szentmihályi út
Nyírpalota u.
Drégelyvár u.

XIV.ker:
Csömöri út
Bosnyák tér
Thököly út
Róna u.
Kerepesi út
Dózsa György út
Hősök tere

VI.ker.:
Andrássy út
Bajcsy-Zsilinszky út
Nagysándor József u.
Hold u.
Báthory u.
Kossuth Lajos tér
Falk Miksa u.
Szent István kőrút

XIII.ker.:
Váci út
Dózsa György út

XIV.ker.:
Dózsa György út
Ajtósi Dürer sor
Stefánia út
Thököly út
Bosnyák tér
Csömöri út

XV. ker:
Drégelyvár u.
Nyírpalota u.
Szentmihályi út
Pólus Center
Szentmihályi út
Ilyés Gyula u.
Deák Ferenc u.
Fő út

Bács-Kiskun megye:

Kerekegyháza a Kihívás Napja alkalmából sok érdekes programot szervez. Lesz vitamintorna, manótorna, tavaszi futóverseny, asszonytorna, Spinracing szabad edzés, és kerékpáros rally is.

Békés megye:

Kardoskúton a program fáklyás falufutással és éjszakai focival kezdődik, majd a reggelt egy közös tornával folytatják. Lesz még boszorkányfutás, sodrófa és gumicsizma dobó verseny, „A falu legerősebb embere” versenye, kisteherautó tolás, kerékpár, ügyességi feladatok.

Gyomaendrődön, a délelőtt munkahelyi, májusi futás, és a kicsiknek Oviolimpia programok lesznek elérhetőek. A délután folyamán mozgásos népi játékok, sárkányhajó evezés, labdás ügyességi játékok várják az érdeklődőket. A programot egy közös esti jelmezes futással zárják le a szervezők.

Borsod-Abaúj Zemplén megye:

Bőcsön „Együtt keltik fel a halakat” egy horgászsúly dobó verseny keretében, majd kocogással és egy kis biciklizéssel folyatatják a napot. Egész nap sportprogramokkal várják a kicsiket és nagyokat is. Az időseknek „székes ízületropogtató gyakorlatokkal” majd egy kis tánccal készülnek. Kihívás Napi zászlókeresés, gokart versenyek, jóga és trampolin is megtalálható a programok között.

Ónod lufitaposó versennyel, rönkhajítással, íjászkodással, gólyalábazással, kerékpártúrával és még sok érdekes programmal készül a május 23-ai napra.

Bükkábrányon a hajnali órákban darts, csocsó, asztalitenisz várja az érdeklődőket. Reggeli közös torna után a bölcsiseknek mini motorversennyel, míg az óvodásoknak a szülőkkel közös versenyzéssel készülnek. Az iskolásokat játékos vetélkedők várják, a falu utcáiban pedig 1 perc és nyersz, játékok lesznek. A mozgássérült gyerekeknek „Korlátok között, korlátok nélkül” vetélkedővel készülnek a szervezők. Lesz még Akaraterő verseny, jégkorong, jóga és zumba is. A nap végét Katus Attila aerobik órája zárja majd le.

Hernádszentandráson évek óta óriási népszerűségnek örvend a napindító éjszakai fáklyás gyalogtúra 0.00 órától, ami Hernád folyó hídján át a szomszédos Pere és Hernádbűd településekig tart, melyhez ezúttal egy igazi különlegesség is társul, ugyanis három zenész (harsona, szaxofon, tangóharmónika) kíséri majd a nótázó, várhatóan 30-40 fős csapatot. Lesznek többek között "Futás a polgármesterrel", "Hetes rúgó verseny", "Kihívás a BioKertben" - hagymaszabadítás, mintakertész verseny, Kalandtúra, „Bicaj párbaj”, „Minifoci” bajnokság, Nyugdíjas torna, Sakk szimultán Tóth József hernádszentandrási sakkmesterrel, „Izom parádé”, Táncverseny, és számtalan, az önfeledt mozgást, szórakozást, közösségépítést szolgáló elfoglaltság. A délután folyamán bekapcsolódik a programokba a Máltai Szeretetszolgálat "Mozgó Játszótere", mely kézműves foglalkozásokat, kreatív játékokat, valamint ugrálóvárakat hoz a hernádszentandrási gyerekek számára.

Csongrád megye:

Algyő gyógytornával, rollerezéssel, babakocsis sétával, karikahajtással, olimpiai ötpróbával, softball aerobikkal, lábtenisszel és még sok izgalmas programmal várja az érdeklődőket.

Győr-Moson-Sopron megye:

Csornán ébresztő gimnasztikai gyakorlatok lesznek a tanulás illetve a munka előtt. Az iskolában sport délelőtt lesz, ahol falmászás, floorball, zsinórlabda próbálható ki. A sportdélutánon streetball, női foci, távolba rugó verseny is megtalálható a programok között. A napot kangooval és közös utcasepréssel zárják majd le.

Hajdú-Bihar megye:

Debrecenben az óvodák többek között trambulinugráló versennyel, rollerezéssel, ovifutással, homokvár építő versennyel készülnek. A helyi iskolák olimpiatörténeti vetélkedővel, London vetélkedővel, zsinórlabdával, váltóversenyekkel és sok más program várja egész nap az érdeklődőket.

Heves megye:

Tiszanána programjában megtalálható: a derékátmozgató kapálás, a székhordás, a terem hoki, a homokfoci, a kerékpáros szlalomozás, a gumikerék görgetés, a gyógytorna nyugdíjasoknak és a néptánc is.

Tolna megye:

Kaposszekcsőn délelőtt Nordic Walking, táncház, tolókocsis torna, játékos ügyességi verseny lesz. Délutánra íjászkodás, lábtengó, rekeszcipelés, karate és egyéb programok várják az érdeklődőket.

Kölesden éjszakai fáklyás futás és séta indítja a Kihívás Napját. A közös zenés reggeli torna sem maradhat el, amelyet a munkahelyeken is megtartanak. Az iskola és a sportpálya területén különböző játékos vetélkedők várják a nemcsak az iskolás gyermekeket. Lesz még kerékpártúra, utcasöprés, időstorna, néptánc, és faaprítás is.

Pálfán fáklyás futás, bordásfalmászás, Tanárok vs. hivatali dolgozók meccsek, zumba, íjászkodás is megtalálható a programok között.

Veszprém megye:

Szentgálon „Mocorgó Pontokon” várják a mozogni vágyókat a szervezők, ahol lesz „csordahajtás”, fitt ball, íjászat, bicikli ügyességi verseny, „járd ki a lábam” néptánc, baba-mama torna, tollaslabda is.