Kazah befektetővel próbál új uszodát építeni a vízilabda-szövetség

Kazah befektetővel próbál új uszodát építeni a vízilabda-szövetség

2012. 06. 21.
Megosztás

Kazah befektetővel tárgyal a vízilabda-szövetség új uszodája felépítéséről, miután társaságiadó-pályázatukat a kormány nem támogatta.

"Egy Monte-Carlóban élő kazah üzletemberrel folytatunk most tárgyalásokat, elképzelhető, hogy ő segít majd a nemzeti vízilabdacentrumnak, vagyis a pólósok új uszodakomplexumának felépítésében" - jelentette ki Martin György, az MVLSZ elnöke a DIGI Sport Reggeli Starc című műsorában.

"Előbb-utóbb szükségünk lesz egy jó fedett uszodára, s ha a pályázatunkat nem támogatják, akkor külföldi befektetők bevonásával kell megépítenünk. Ma nagyjából lehetetlen megrendezni Budapesten pólós világeseményt, részint ezért sem veszünk részt évek óta a Világliga-sorozatban."

"A kazah befektetővel is a Megyeri-hídhoz tervezzük az uszodát - tette hozzá -, ott a tervezés és az engedélyeztetés már adott. Felvetődött egy másik lehetőség is: esetleg a csillaghegyi uszodánál épülhetne a fürdőigazgatóság támogatásával egy kisebb pólósközpont. Erről folynak beszélgetések, ez egy létező alternatíva."

A sportvezető kitért a londoni olimpiára is, ahová címvédőként utazik a magyar férfiválogatott.
"Nem lehet tudni, hogy Kemény Dénes mikor hirdet végleges keretet, általában az utolsó pillanatig ki szokott várni, most azonban a sok sérülés szerintem leegyszerűsítheti a dolgát, úgyhogy elképzelhető a korábbi véglegesítés. A most következő, románok elleni két felkészülési meccs felmérés lehet a válogatottunk számára, hogy hol is tartunk London előtt.
Júliusban a Vodafone Kupán már alighanem az a 13 vízilabdázó játszik, aki az olimpiára utazik" - valószínűsítette a sportági szövetség első embere.

(Forrás: MTI)