Kedden terjesztik elő, hogy melyik sportág maradjon ki a 2020-as olimpián

Kedden terjesztik elő, hogy melyik sportág maradjon ki a 2020-as olimpián

2013. 02. 12.
Megosztás

Egy nappal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának ülése előtt továbbra is a tekvondót és az öttusát tartják a legesélyesebbnek arra, hogy kikerül a 2020-as nyári játékok programjából.

A vb Lausanne-ban ugyan csak előterjesztést tesz, ám kevéssé valószínű, hogy a NOB közgyűlése szeptemberben, Buenos Airesben ezt majd felülírja.
A végrehajtó bizottság május végén, Szentpéterváron akár még vissza is helyezheti a műsorba a most kikerülő sportágat - erre a lehetősége megvan -, ugyanakkor nem tűnik életszerűnek, hogy három hónap múlva alapvetően másként ítéli majd meg a helyzetet, és nem a hét új pályázó - a vusu sportos változata, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő, ezúttal közösen jelentkező baseball és softball - közül választ majd egyet.

A nemzetközi hírügynökségek a vb-ülést beharangozó írásaikban egyaránt az öttusát és a tekvondót látják a legveszélyeztetettebb helyzetben lévőnek, ugyanakkor az AP szerint az asztalitenisz, a birkózás és a tollaslabda körül is vannak kérdőjelek. A testület 15 tagja a NOB programbizottsága által készített jelentésre támaszkodhat, amelyben valamennyi olimpiai sportágat értékelték 39 szempont alapján. Ebben az átfogó jelentésben adatok szerepelnek többek között a sportágak versenyeinek látogatottságáról, globális lefedettségéről, a fiatalok körében mért népszerűségéről, televíziós nézettségéről vagy éppen doppingellenes rendszeréről.

A jelentésben nem állítottak fel sorrendet, ám az AP több, neve elhallgatását kérő NOB-tagtól úgy értesült, hogy az öttusa számos kategóriában alacsony pontszámot kapott.

A végrehajtó bizottság határozata ennek ellenére nem borítékolható előre, miután a tagok nem csupán a jelentésben foglaltak alapján döntenek majd. Thomas Bach, a NOB alelnöke például kijelentette, hogy szerinte komoly, érzelmektől átfűtött vitára van kilátás.

A hazai sikersportok közé tartozó öttusa korábban mindig sikeresen lobbizott. A versenyeket jó ideje már egyetlen nap alatt bonyolítják le, a legutóbbi ötkarikás programrevízió óta pedig megjelent a lézeres lövészettel kombinált futószám, sőt már újabb terv is körvonalazódott: a 2016-os játékokon egy helyszínen, öttusastadionban lennének a versenyszámok, melyeket nézőként egy helyről lehetne végigkövetni. Az is a sportág melletti érv lehet, hogy Londonban nagyon sikeres versenyeket rendezett, a lovaglás és a kombinált szám helyszínén húszezren ültek a lelátókon, és sok pozitív visszajelzés érkezett.

"Ha eltávolítanak bennünket az olimpiai műsorból, akkor Pierre de Coubertin báró örökségét rombolják le" - fogalmazott Klaus Schormann, a sportág nemzetközi szövetségének német elnöke arra utalva, hogy az öttusa a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első vezetőjének ötlete nyomán alakult ki.

A NOB végrehajtó bizottságának álláspontjáról a közgyűlés szavaz szeptember 7-én, Buenos Airesben. Akkor és ott jelölik majd ki a bő hét év múlva esedékes olimpia rendezőjét is.

Harc a dollármilliókért

Az ötkarikás műsorban lévő sportágak nemzetközi szövetségei nagyvonalú juttatásban részesülnek a NOB-tól, amely 375 millió dollárt osztott szét közöttük a tavalyi, londoni játékokra való felkészüléshez. Ez az összeg a jövőben várhatóan 475 millióra emelkedik.

A NOB a támogatás összegétől függően négy osztályba sorolja a sportágakat, a legtöbb pénzhez, 35,77 millióhoz az atlétikai szövetség jut. A második "kasztba" tartozik többek között a csúcshonoráriumról önként lemondott labdarúgás, amely 18,73 millióval számolhat. Az állítólag a kirostálástól fenyegetett öttusa - 13 másik sportággal együtt - a legalsó csoportba tartozik, itt 11,19 milliós támogatásról van szó. "A támogatásunk nélkül a legtöbb olimpiai sportág szövetsége működésképtelen lenne" - ismerte el Jacques Rogge NOB-elnök.

A 2016-os riói olimpiára felvett rögbi és golf nem lehet kieső, ugyanakkor az a sportág, amelyet kiválaszt a végrehajtó bizottság, automatikusan csatlakozik a hét jelentkezőhöz, melyek közül egy kerülhet be a 2020-as programba a testület május végi, szentpétervári javaslata alapján.

A hét pályázó a vusu - az ősi kínai harcművészet - sportos változata, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő baseball és softball, amely immár közösen próbálkozik a visszajutással. Erről a NOB vb május végén dönt, Szentpéterváron, majd a közgyűlés szeptember 7-én, Buenos Airesben szavaz az előterjesztésről.

Vörös Zsuzsanna nem aggódik az olimpia miatt

Az öttusa-szövetség alelnöke szerint nem fenyegeti veszély az öttusa olimpiai szereplését.
Új vezetői vannak az öttusa-szövetségnek, Réczei Géza, egy nemzetközi adótanácsadó cég adózási igazgatója lett az elnök, az általános alelnöki poszton maradt a korábbi egyéni világbajnok Simóka Bea, alelnöknek pedig a világ- és Európa-bajnok Hanzély Ákost, valamint az olimpiai, vb- és Eb-aranyérmes Vörös Zsuzsannát és Martinek Jánost választották.

Vörös Zsuzsanna a Ma reggelben elmondta, bízik abban, hogy tovább fejlődik a hazai szövetség. A közelmúltban ismét felreppent a hír, hogy veszélyben az öttusa olimpiai szereplése, de az alelnök nem gondolja, hogy aggódni kellene a sportágért, hiszen az öttusa korábban is élt át hasonló helyzeteket – korábban is voltak, akik ki akarták tenni az olimpiai programból -, de mindig megújult, megerősödött, és bővült az olimpiai létszám.

Egyes elképzelések szerint a riói olimpián egy helyszínen bonyolítják le az öttusát, hogy jobban lehessen követni a tévében. Vörös Zsuzsanna azt mondta, kérdéses, hogy mennyire lehet leültetni a nézőket több órára az öttusa miatt, és a tervezett ötórás versenyidőt a résztvevők szempontjából túl kevésnek tartja.

Bizakodó a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke


A magyar tekvandósok elnöke kilencven százalékban biztos abban, hogy a sportágat nem száműzik az ötkarikás játékok közül.

A Magyar Taekwondo Szövetség (MTKDSZ) első embere szerint a sportágat aligha fenyegeti valós veszély, s erősen bízik benne, hogy nem a tekvondót szavazza ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az ötkarikás nyári játékok műsorán szereplők közül.

Patakfalvy Miklós elnök erről az előtt nyilatkozott az MTI-nek, hogy a NOB végrehajtó bizottsága kedden megtárgyalja, mely sportágat javasolja száműzendőnek az olimpiai programból. A tekvondó mellett az öttusát ítélik a hírügynökségi anyagokban a leginkább veszélyeztetett helyzetben levőnek, bár más sportágak sem érezhetik magukat teljes biztonságban.

"Messze több bennem a bizakodás, mint a félelem, hogy bennmaradunk-e vagy sem az ötkarikás programban. Ha tippelnem kellene, kilencven százalékot mondanék rá, hogy nem bennünket akolbólítanak ki" - jelentette ki a hazai szövetség irányítója, aki érveket is sorolt a tekvondó mellett.

Először is leszögezte, hogy a koreai eredetű ősi harcművészet, amely 2000-ben, Sydneyben mutatkozhatott be teljes jogú olimpiai sportként, szerte földön elterjedt, a nemzetközi szövetség, a WTF a maga 204 tagországával a legnagyobb sportszövetségek közé tartozik, s a felmérések szerint 70 milliónál is többen űzik a világon a tekvondót.

"Népszerűségét nem lehet elvitatni, amellett folyamatosan tett a világszövetség azért, hogy a sportág elfogadottsága, látványossága, televíziós közvetíthetősége, ennél fogva reklámereje is egyre jobb és nagyobb legyen" - fogalmazott az elnök. Külön kiemelte az objektívabb pontozást megkönnyítő forradalmi szabályváltoztatásokat, így az elektronikus komputeres védőfelszerelések használatát, vagy éppen a vitatott helyzetek megoldását nagyban segítő videózsüri bevezetését.

"A védőfelszerelések viseletének kötelező volta mit sem rontott a látványosságon, sőt, amellett a sportolók testi épsége is garantált, a londoni olimpia is igazolta, hogy az egyik legbiztonságosabb sportág a miénk" - jelentette ki az európai szövetség elnökségében is évek óta bennlévő Patakfalvy Miklós, aki azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a tekvondó, amely messze nem doppingérzékeny sportág, az összes kontinentális eseményen - az Universiadétól kezdve a Mediterrán Játékokon át szinte valamennyi úgynevezett multisportos világversenyig - szerves része a programnak, legutóbb az első körben került be a 2015-ös 1. Európai Játékok műsorára is.

(Forrás: MTI, Ma reggel, telesport.hu)