Kelemen Zoltán 60 éves

Kelemen Zoltán 60 éves

2018. 10. 04.
Megosztás


Október 4-én ünnepli 60. születésnapját Kelemen Zoltán (a képen balról a negyedik) olimpiai bronzérmes tornász, a Budapesti Honvéd SE edzője, tornaszakosztályának vezetője.

Kelemen Zoltán 1958. október 4-én született, a BHSE tornásza. 1978-ban került a felnőtt válogatottba, a világbajnokságon a csapattal 6. lett, majd egy év múlva együttesével megismételték a vb-sikert.

Több mint négy évtizede, 1977 nyarától a Budapesti Honvéd SE tornaedzője, a KSI-ből igazolt a piros-fehérekhez. Legnagyobb sikereként a moszkvai nyári játékokon a tornászcsapattal bronzérmes lett. Olyan kiválóságokkal állhatott a dobogó harmadik fokára, mint (a képen balról) Vámos István, Kovács Péter, Guczoghy György, Magyar Zoltán és Donáth Ferenc. Nyert országos bajnokságot és mesterfokú bajnoki címet is jegyez; a Honvéddal háromszoros csapatbajnok.

Sportolói pályafutását 1985-ben fejezte be. Még élsportoló korában szakedzőként végzett a TF-en, majd edzői pályára tért. A Honvédban több válogatott tornász mestere. A közelmúltban fejeződött be egyesületében a tornaterem felújítása.

Klubjának adott interjújában azt mondta, büszke az edzői gárdájára, melyet válogatott versenyzőiből állított össze. Sikeres utánpótlásbázist működtetnek, korosztályaikkal a csapatversenyeken rendre dobogón végeznek. Vágya, hogy a Honvéd sportolója olimpiára is kijusson...

(MOB, fotó: MTI/Petrovits László)