Vígh László: a hétfői parlamenti döntés biztosítja, hogy 2016-ra elkészüljön az új nemzeti stadion

Kemény Dénes: 25-30 éves problémát old meg a Tüskecsarnok melletti uszoda

2013. 01. 16.
Megosztás

Óriási szükség van arra, hogy a Tüskecsarnok mellé tervezett uszoda megépüljön – hangsúlyozta Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke miután találkozott Vígh Lászlóval.

A kormánybiztos rendszeresen egyeztet a beruházásokról az érintett sportági szakszövetségek irányítóival, Kemény Dénes pedig ezúttal is megerősítette, hogy a többfunkciós uszoda kiváló lehetőséget nyújt majd az utánpótlás-képzésre.

Az MVLSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a gyerekek Dél-Budáról és a környező településekről mind a mai napig nagyon nehézkesen jutnak el megfelelő létesítménybe, és mivel az elvárhatónál komolyabb áldozatot kell hozniuk (az utazás és az edzés, illetve a szülőknek a várakozás alkalmanként akár összesen 4 órányi elfoglaltságot jelent), sokan elmaradoznak, majd abbahagyják a vízilabdázást.

"Az úszásnak és a vízilabdának akkora szüksége van a Tüskecsarnok mellé épülő uszodára, mint egy falat kenyérre" – fogalmazott Kemény Dénes hozzátéve, hogy a beruházás egy 25-30 éves problémát old meg, ráadásul az utánpótlás mellett az élversenyzők, az egyetemi, főiskolai hallgatók és a környék lakóinak sportolását is megkönnyíti majd a többfunkciós, hiánypótló létesítmény.

Az elnök szerint az uszoda a téli időszakban akár a felnőtt válogatottak számára is alkalmas felkészülési helyszín lehet, emellett otthont adhat bajnoki és kupamérkőzéseknek, nemzetközi tornáknak egyaránt.

"Már most jól látszik, hogy mennyire sokan szeretnék ezt az uszodát használni. A későbbi minél hatékonyabb működés érdekében megtettem javaslataimat a tervezéshez. A megfelelő kialakítással, a szükséges kiegészítő eszközök beszerzésével egyszerre több gyerekcsapat felkészülését is szolgálhatja a létesítmény" – fűzte hozzá a sportvezető.

A kormány 2012 decemberében döntött a Tüskecsarnok-projekthez kapcsolódó uszodafejlesztési programról, és kiemelt jelentőségűvé nyilvánította az ezzel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. Vígh László kormánybiztos jelezte, hogy 2,2 milliárd forintból 2014 harmadik negyedévére készülhet el az uszoda, és az 50 méteres medencéhez egy tanmedence is tartozik majd a szükséges wellness és kiszolgáló funkciókat biztosító helyiségek mellett.

"Folyamatosan egyeztetünk a Tüskecsarnokkal, az új uszodával és a többi sportberuházással kapcsolatban is a szövetségekkel. Ahogy eddig, továbbra is várjuk az ötleteiket, elképzeléseiket a létesítményekről. Mindannyiunk célja, hogy az új beruházások a lehető legjobban szolgálják a magyar sportot, emellett magasabb színvonalú és könnyebben elérhető sportolási, kikapcsolódási lehetőséget biztosítsunk a fiataloknak, diákoknak és a szabadidejükben sportolóknak egyaránt" – emelte ki Vígh László.

(Forrás: NSK)