Két érem Hamburgból

Két érem Hamburgból

2014. 04. 14.
Megosztás

Kotsis Edina (a képen) és Ducz Barbara is harmadik helyen zárta a G1-es besorolású, németországi nyílt taekwondo bajnokságot.

A május 1-4-ig tartó, bakui Európa-bajnokság előtti utolsó erőpróbán két magyar is a dobogó harmadik fokára állhatott.

Az 57 kg-osok között Kotsis Edina a legjobb tizenhat között kapcsolódott be a versengésbe, ahol 14-1-gyel melegített egy norvég lány ellen, majd 5-4-gyel búcsúztatta a lengyel Leporowskát. Az elődöntőben a belga Asemani 11-9 arányban jobbnak bizonyult, Edina bronzéremmel zárta a tornát.

A 49 kg-osok mezőnyében a legjobb harminckettő között 14-0-val indította a vasárnapot egy andorrai legnagyobb bánatára, majd portugál (11-3) és spanyol rivális (6-2) testén jutott el az elődöntőbe. Ott a vietnámi Giang 21-7-tel jutott a fináléba, ezzel Barbi is harmadik helyen fejezte be a hamburgi viadalt.

Ugyanebben a kategóriában Lipcsei Claudia is jól kezdett a másik ágon, 1-0-ra nyert egy kanadai lány ellen, majd 7-6-os vereséget szenvedett a negyeddöntőben a spanyol Sanchez Jimeneztől.

Székely Norbert a nyolc közé jutásért kazahtól, Szegedi Norbert a tizenhat közé kerülésért lengyeltől, Kazinczy Viktor a hatvannégy között braziltól, a junioroknál Práth a legjobb harminckettő között némettől kapott ki. A junioroknál Patakfalvy Csenge sikerrel vette az első akadályt, miután 18-11-re vert egy hazai indulót, majd 4-0-ra kapott ki az aranyig meg sem álló, szintén német Guelertől.

(Forrás: taekwondo szövetség)