Két hétig a vízilabda a főszerepben a Margitszigeten

Két hétig a vízilabda a főszerepben a Margitszigeten

2014. 07. 14.
Megosztás

Már tényleg csak órák választanak el minket a vízilabda Eb rajtjától. Vasárnap megtartották a torna nemzetközi nyitó sajtótájékoztatóját.

Nemcsak a torna egésze, hanem már az első hivatalos sajtóesemény irányában is nagy volt az érdeklődés a média munkatársai részéről. Először Gyárfás Tamás, a LEN kincstárnoka szólt.

„Paulo Barelli elnök úr jó kívánságait szeretném tolmácsolni az Európa-bajnokság szervezőbizottsága felé. Persze nem tudok kibújni a bőrömből: Dénesnek és a szervezőknek magam is szeretnék sok sikert kívánni, biztos vagyok benne, hogy Magyarország a szervezést tekintve is helyt áll majd. A LEN számára ez egy nagyon fontos esemény, ugyanis a vízilabda jövője szempontjából sem mindegy, hogyan sikerül. Mi hiszünk a vízilabdában, egyúttal bízunk abban, hogy ez az Európa-bajnokság bizonyítja, hogy ez a sportág csodálatos, és továbbra is nagy jövő előtt áll. Emellett a magyar csapatok sikereiben is bízom” – foglalta össze Gyárfás Tamás.

„Óriási dolog az, hogy elérkezett a mai nap. Nagyon régóta dolgozunk” – kezdte köszöntőjét Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. „Azért, hogy Budapest ilyen sportünnepet rendezhet, köszönet illeti az európai szövetséget, amiért hazánkra bízta a torna megrendezését. Az Európa-bajnokságért elődöm, Martin György elnöksége idején pályáztunk, így az ő munkájuknak is köszönhető az esemény. Mint ahogyan munkatársaimnak, a szervezőbizottság tagjainak és azoknak a munkájának is, akik erre az eseményre szerződtek a szövetséggel.

Meg kell köszönnöm a munkájukat, hiszen mint elnök, nem minden részfeladatra láttam rá az elmúlt időszakban. Most úgy látom ezzel együtt, hogy minden rendben van. Ami még nagyon fontos: akár a magyar, akár az európai szövetség támogatóinak segítsége nélkül nem jöhetett volna létre az Európa-bajnokság, ők nagyon nagy mértékben járulnak hozzá a sikeres rendezéshez. Külön köszönet az MTVA és a média munkatársainak, amiért közvetítenek a 260 játékos és a szakmai vezetők, valamint a közönség között. Utóbbiért zajlik minden, és szerencsések vagyunk, hogy óriási az érdeklődés a jegyek és a torna iránt” – zárta szavait a szervezőbizottság elnöke.

Marco Birri, a LEN sportigazgatója kiemelte, először fordul elő, hogy egy Európa-bajnokság host broadcastere, azaz közvetítője (jelen esetben a Magyar Televízió) minden meccset (64 találkozót) rögzít, és ennek köszönhetően minden mérkőzés élőben követhető lesz a len.eu oldalon, streamen. Ráadásul egyetlen országban sem korlátozzák majd a közvetítés elérhetőségét.

Elhangzott, hogy 13 televíziós társaság közvetít a tornáról, emellett itt van 31 nem jogtulajdonos televízió is, összesen 200 sajtóakkreditációt bocsátottak ki. Marco Birri külön köszöntötte az Európa-bajnokságok újoncát, Grúziát, ahonnan egyébként 15 sajtómunkás érkezett.

A sportág templomában játszunk - Szavics

A nagy tornák legutóbbi aranyérmeseinek szövetségi kapitányai beszéltek az Európa-bajnokság nyitónapja előtti sajtótájékoztatón. Ivica Tucak, Benedek Tibor és Dejan Savic gondolatai.

A horvát válogatott a londoni olimpiai győzteseként, a magyar férfiválogatott a barcelonai világbajnokság aranyérmeseként, míg Szerbia a legutóbbi Európa-bajnokság első helyezettjeként vesz részt a hétfőn kezdődő kontinenstornán.

A három válogatott kapitánya a nemzetközi sajtótájékoztatón adott rövid helyzetjelentést.

„Egy kicsit új volt nekünk az elmúlt időszak, hiszen a legutóbbi 9. helyezésünk miatt selejtezőt kellett játszani az Európa-bajnoki részvételért. Ezzel együtt úgy érzem, jól sikerült a felkészülésünk, habár sérülések is hátráltattak minket. Szeretnénk érmet szerezni az Eb-n, nem foglalkozunk a múlttal és az előző Európa-bajnoksággal, csak a jelenre koncentrálunk” – mondta Ivica Tucak, Horvátország szövetségi kapitánya.

Benedek Tibor, a magyar válogatott kapitánya:
„Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, úgy érzem. Az elmúlt hét hét egy felfelé ívelő pályát mutatott, hétről hétre jobban teljesítettünk, és a Világliga döntője után is tudtunk még javulni. Készen állunk a holnapi, spanyolok elleni mérkőzésre. Ahogyan már sokszor elmondtuk, bármennyire is készültünk a hazai közönség rajongására, ez hétfőn este ettől függetlenül is megcsap majd minket.

Nem vagyunk hozzászokva 6 ezer ember szurkolásához. Nem gondolom viszont, hogy ez teher lenne, gyorsan alkalmazkodnak majd a srácok. A spanyolokkal a londoni olimpián találkoztunk utoljára, így valóban kevesebb a tapasztalatunk velük kapcsolatban, az új edző miatt is, de ez ugyanúgy igaz rájuk is. A mellettem ülő fiatalemberrel nagy csatákat vívtunk 2001-ben, a budapesti Eb-n. Az egy nagyon kemény, harcos torna volt, biztos vagyok benne, hogy ez most is így lesz, az ellenfelek ugyanolyan vehemenciával próbálnak majd legyőzni minket, először a spanyolok. Szeretnénk megnyerni az első mérkőzésünket”.

Benedek Tibor Dejan Savicra utalt összegzése végén, a szerbek kapitánya nagy dicsérettel kezdte rövid összefoglalóját:

„Nemcsak én magam vagyok az, hanem a teljes szerb válogatott nagyon boldog, hogy újra a Margitszigeten játszhat. Ez a létesítmény és központ a vízilabda temploma, mindig nagyszerű érzés itt játszani. Fantasztikus az atmoszféra, a közönség, biztos vagyok benne, hogy minden meccs ünnep lesz a torna alatt, és abban is, hogy a szervezés is tökéletes lesz.

Természetesen szeretnénk megvédeni a címünket. Tavaly volt egy kis visszaesés a világbajnoki 7. hely után, a szerb vízilabda szervezeti keretei is meginogtak, de ezen már túl vagyunk. A szövetség új vezetése nem tett a vállunkra nagy felelősséget, nem érzünk nyomást magunkon. Persze, aki ismeri a szerb vízilabda tradícióit, tudja, hogy minden meccsen győzni szeretnénk. A múlt is kötelez minket” – mondta Szerbia kapitánya.

Túl a technikai értekezleten

Az érintettek, azaz a csapatvezetők, játékvezetők és delegátusok, szinte rutinszerűen tudták le az egyébiránt nagyon fontos tanácskozást az Eb előestéjén.

Merthogy ezen az értekezleten hangoznak el olyan, a kívülállók számára közvetve nem érzékelhető tanácsok és ajánlások, amelyek mentén zajlik maga az Európa-bajnokság. Három fontos, a nagyérdemű számára is érdekes direktívát emelnénk ki.

A piros lapban részesülő szakembereknek teljesen el kell hagyniuk a medenceteret, sőt, a bemelegítőmedence mellett sem ügyködhetnek a büntetést követően.

Minden eddiginél szigorúbban veszik az időpontok és a menetrend betartását. Olyannyira, hogy ha nem állnak fel időben a csapatok az első ráúszásra, netán még a csatakiáltással vannak elfoglalva, s közben kicsúsztak az időből, sárga lappal róhatják meg a csapatkapitányt a meccs kezdetén.

Amolyan esztétikai követelmény, hogy a bevonuláskor kerülendő a nem oda illő tárgyak (így zsákok, palackok) hurcolása, ezek elhelyezését korábban kell megoldani.

Az összes találkozó a világhálón követhető

A torna hivatalos közvetítője (host broadcaster) a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. Az MTVA közel 100 fős stábbal készül az Eb-re. A kontinensviadal mérkőzéseit 21 kamerával – a többi között vízalatti- és szuperlassító kamerák – és két közvetítő kocsival sugározza. Az M1 adásait a helyszínre kihelyezett stúdióból közvetíti, ahol Petrovics-Mérei Andrea lesz a házigazda. A vegyes zónában Mohay Bence készít exkluzív helyszíni riportokat. A viadal televíziós kommentátora Mezei Dániel lesz.

A Kossuth Rádió 18 órától a női, 21 óra 5 perctől a férfi mérkőzéseket közvetíti élőben. A kommentátorok Novotny Zoltán, Gulyás László és P. Fülöp Gábor lesznek. A kontinensviadallal az MTI is kiemelten foglalkozik: két helyszíni fotóssal és egy tudósítóval folyamatosan követi az eseményeket.

További nagyon fontos hír, hogy a LEN hivatalos weboldalán (len.eu), a Magyar Televíziónak köszönhetően minden mérkőzést élőben lehet majd követni. Marco Birri, a LEN sportigazgatója háláját fejezte ki a közmédia munkatársainak, hogy ez a lehetőség adott lesz, amelyre korábban egyébként nem volt példa.

Sűríti egyes járatait a BKK a vízilabda Eb idején, a MÁV kedvezményt ad

Sűríti egyes járatait a Budapesti Közlekedési Központ a vízilabda Európa-bajnokság idején, a MÁV-Start pedig 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt ad a sportrendezvényre látogatóknak.
A BKK tájékoztatása szerint a mérkőzések előtt és után a 26-os busz munkanapokon 10-12 perc helyett 7-8, hétvégén 7-8 helyett 6 percenként közlekedik, és hét közben nem szóló, hanem alacsonypadlós csuklós buszok járnak a vonalon.

A hét közben közlekedő D12-es hajó a Margitszigetnél is megáll, a 26-os és 226-os busz megállóját pedig a Nyugati pályaudvarnál összevonják.

A MÁV-Start a rendezvényre látogatóknak 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt ad bármely belföldi állomásról a Keleti, a Nyugati, a Déli és a kelenföldi pályaudvarra. A kedvezmény visszautazáshoz csak akkor vehető igénybe, ha az utas felmutatja a belépőjegyét a jegyvizsgáló kérésére.

A férfitorna hétfői programja:

Július 14.

11.30 Horvátország-Németország
13.00 Románia-Grúzia
14.30 Franciaország-Szerbia
16.00 Montenegró-Görögország
19.00 Olaszország-Oroszország
20.30 Spanyolország-Magyarország

Az esemény honlapján minden találkozó statisztikáját itt megtalálja