Két legenda egy helyen

Két legenda egy helyen

2016. 05. 02.
Megosztás

Újabb két sportlegendával találkozhatott a közönség a Szeretjük Zuglót Egyesület és a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft. hagyományos ötkarikás eseményén. A tavaly ősszel indult sorozat eddig már olyan kiváló sportolókat mutatott be, mint az egyaránt kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímeát és Magyar Zoltánt, az amatőrök és a profik között is csúcsra jutó Kovács Kokó Istvánt vagy a sokak által álomházaspárnak tartott Kökény Beatrixszet és Imre Gézát. A sor pedig április 28-án a Zuglói Civil Ház színpadán az atlantai olimpia két hősével, Rózsa Norberttel és Czene Attilával folytatódott.

A két úszólegenda mesélt a pályafutásáról, Széchy Tamás mítoszáról, többek között a Mester parfümillatáról és legendás baseballsapkájáról is, a barcelonai és atlantai sikereikről. Azt is elárulták, hogy milyen taktikával küldte őket a medencébe az edzőjük, s mit sikerült ebből megvalósítaniuk, illetve elmondták a véleményüket a magyar úszósport körül kialakult jelenlegi helyzettel kapcsolatban is.

A zuglói ötkarikás rendezvények sajátossága, hogy a szervezők mindig hívnak meglepetésvendéget is, aki személyes történeteket, sztorikat tud a főszereplőkről. Ezt a „hálátlan” szerepet április 28-án egy harmadik úszólegenda, a többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes, olimpiai helyezett gyorsúszó, Zubor Attila vállalta, aki elmesélte többek között, hogy Attilával és Norberttel miként vettek macskát az amerikai edzőtáborban, és miként sikerült a helyi vandálokra terelniük a gyanút, amikor Széchy autóját véletlenül összekarcolták.

Czene Attila és Rózsa Norbert egyaránt bizakodó volt a riói olimpia előtt, ám mindketten azon a véleményen voltak, hogy az úszókon nagy lesz teher, mert elsősorban tőlük várja majd a hazai közvélemény a jó eredményt.

(Riersch Tamás)