Két második hely a hétvégi csapat vk versenyeken

Két második hely a hétvégi csapat vk versenyeken

2013. 02. 18.
Megosztás

A férfi kardozók Padovában, a párbajtőrözők Heidenheimben álltak pástra csapat világkupa viadalon.

Nagy csatában, 45:43-ra kapott ki az első helyért a férfi magyar kardvívó válogatott Olaszország együttesétől. A mieink Gáll Csaba, Gémesi Csanád, Szilágyi Áron (a képen) összeállításban léptek pástra, a tartalék ezúttal Lontay Balázs volt. A két csapat sokáig fej-fej mellett haladt, majd az olaszok elhúztak 35:30-ra. Gémesi viszont ekkor nagyot vívott, így 40:39-nél került szembe Szilágyi és Samele. Áronnak ezúttal nem sikerült feltennie az i-re a pontot, de a második hely is remek teljesítmény Somlai Béla együttesétől. Főleg annak tükrében, hogy egy hete aranyat nyert Madridban a szezont 13.-ként kezdő magyar csapat.
A hétvégén egyéniben bronz-, csapatban ezüstérmet nyerő Szilágyi Áront kértük meg, hogy értékelje a saját, illetve a válogatott szereplését.

„Tulajdonképpen mondhatnám, hogy nem vagyok teljesen elégedett. Hiszen múlt héten Madridban egy arany- és egy bronzérem volt a mérlegem, és ez ahhoz képest kicsi visszalépés. De azért ez nem fedi teljesen a valóságot. Betegen, náthásan érkeztem Padovába – szerintem ezt a hangomon is hallani -, úgyhogy az volt a tervem, hogy a lehetőségekhez képest nyújtsam a maximumot. Ez végül is sikerült, és talán épp az influenza miatt fogytam el mindkét napon a végére egy kicsit. A csapatunknak nagyon örülök, hiszen megint ott voltunk a dobogón. Ez azt bizonyítja, hogy jó úton járunk, melyről nem is szeretnénk letérni a későbbiekben.”

Férfi kardcsapat Világkupa, Padova,
Negyeddöntő:
Magyarország - Románia 45-42, Németország - Ukrajna 45-35, Korea - Lengyelország 45-28, Olaszország - Oroszország 45-36
Elődöntő:
Magyarország-Németország 45-41, Olaszország - Korea 45-44
Döntő:
döntő: Olaszország-Magyarország 45:43.

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Magyarország (Gémesi Csanád, Gáll Csaba, Lontay Balázs, Szilágyi Áron), 3. Korea, 4. Németország, 5.Oroszország, 6.Ukrajna, 7.Románia, 8. Lengyelország

A férfi párbajtőrözők is ezüstnek örülhettek

Legutóbb Legnanóban harmadik, most Heidenheimben második lett a férfi párbajtőrcsapat a Világkupa-állomáson, mi következik ebből…? Na, ennyire azért ne szaladjunk előre. Inkább mondjuk el, hogy a döntőig parádésan menetelő válogatott az utolsó körig jól tartotta magát az olaszokkal szemben, ám a befejezés nem sikerült, ezzel a Boczkó Gábor, Hanczvikkel Márk, Imre Géza, Szényi Péter összeállítású válogatott ezüstérmet nyert.
Udvarhelyi Gábor fegyvernemi vezető edző pedig értékelt - érthetően elégedetten.

„A versenyt megelőző tatai edzőtábor remekül sikerült, és Hanczvikkel Márk csapatba állítása is jó húzásnak bizonyult. Igaz, hogy a ranglistán nincs ott az élmezőnyben, de a riói olimpiára időben el kell kezdeni az építkezést. Márk a döntőig nagyszerűen vívott, ott kicsit elfáradt. De nem baj, majd kicsit többet fog edzeni. A két öreg megint odatette magát,és Szényi is helytállt, ahányszor lehetőséget kapott. Úgyhogy elégedett vagyok a fiúkkal, és köszönöm a szövetségnek, hogy Legnano után ezúttal is nagy létszámmal indulhattunk, csak így lehet menedzselni a fiatalokat. És hadd emeljem a kalapom Eitner Kinga edző kollégám előtt, aki edzi vagy nevelte a szombati döntős File Matyit, a ranglistát vezető Rédli Andrást, Hanczvikkel Márkot és Boczkó Gábort.”

Eredmények:
Negyeddöntő:
Korea - Egyesült Államok 45-37, Magyarország - Ukrajna 45-28, Olaszország- Franciaország 45-39, kína-Svájc 45-39
Elődöntő:
Magyarország-Korea 45-24, Olaszország-Kína 45-36
3.helyért:
Kína - Korea 33-23
Döntő:
Olaszország-Magyarország 39-32 (Boczkó +1, Imre -3, Hanczvikkel -5).
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Magyarország (Boczkó Gábor, Hanczvikkel Márk, Imre Géza, Szényi Péter), 3. Kína,4. Korea, 5. Svájc, 6. Ukrajna, 7. Franciaország, 8. Egyesült Államok

(Forrás: hunfencing.hu)