Kétszeres olimpiai bajnok kapitánya van az orosz öttusa válogatottnak

Kétszeres olimpiai bajnok kapitánya van az orosz öttusa válogatottnak

2012. 10. 13.
Megosztás

A kétszeres olimpiai bajnok Andrej Mojszejevet nevezték ki az orosz öttusázók szövetségi kapitányának.

A 2004-es és a 2008-as ötkarikás játékokon is győztes sportolót azok után bízták meg a feladattal, hogy Londonban sem ő, sem a világranglista-vezető Alekszandr Leszun nem tudott dobogón végezni.

„A miénk a legerősebb férficsapat a világon, mégis érem nélkül maradtunk. A kudarc okait megvizsgálva arra jutottunk, hogy versenyzőink nem voltak olyan állapotban Londonban, amilyenben lenniük kellett volna” - mondta a nemzetközi szövetség honlapja szerint az orosz szövetség vezetője, Vjacseszlav Aminov.

Az olimpiai szereplést követő helyzetértékelés után a nemzeti szövetség drasztikus lépésre szánta el magát, s a válogatottnál dolgozó valamennyi edzőt menesztette.

A 33 éves Mojszejev elsősorban a férfi szakággal foglalkozik majd, de azt még nem döntötte el, hogy a kapitányi teendők ellátása mellett folytatja-e a sportolást. A sportág helyi vezetői mindenesetre azt várják tőle, hogy a 2016-os riói játékokon újra aranyérmese legyen Oroszországnak.

(Forrás: MTI)