Kettős győzelemmel nyolc között a BL-ben az MKB Veszprém

Kettős győzelemmel nyolc között a BL-ben az MKB Veszprém

2013. 03. 24.
Megosztás

Az MKB Veszprém idegenben szerzett 23-20-as győzelme után hazai pályán 33-25-re nyert a spanyol Ademar León ellen, ezzel bejutott a kézilabda BL legjobb nyolc csapata közé.

A magyar csapat tíz év után tudott ismét spanyol ellenféllel szemben továbbjutni a kieséses szakaszban. A két csapat tavaly ugyancsak a legjobb 16 között találkozott egymással, akkor egy, öt másodperccel a vége előtt esett góllal a León bizonyult jobbnak.

A kezdeti bizonytalankodás után - Ruesga duplájával 2-1-re vezetett a León - remekül folytatta a Veszprém, és a 10. percben, 6-3-nál a vendégek időt kértek. A hazaiak lendülete nem tört meg (8-3), csak akkor, amikor Chemát kiállították, ezt három góllal büntette a rivális. Azonos létszámban ugyanakkor nem volt gond, Császár sorra értékesítette a hétmétereseket, bár a túloldalon Ruesgával nem bírt a védelem.

A spanyol együttes, amely már 15-10-es hátrányban is volt, újabb emberelőnye alatt "beindult", az sem akadályozta a gólgyártásban, hogy időt kért a Veszprém. Közvetlenül a szünet előtt már csak egy - összesítésben négy - gól volt az MKB előnye.

A fordulás után jobban összpontosított a magyar bajnok, ennek köszönhetően rövid idő elteltével újra megnyugtató különbséggel vezetett (18-14). Vranjes révén még egyszer feljött a León, ám ez kevés volt, mert a félidő derekán parádésan védekezett a Veszprém, és sok indításgóllal 25-19-re meglépett. Nem késett a spanyol időkérés, de a feltámadás elmaradt. A hajrában könnyedén őrizte, illetve még növelte is előnyét a házigazda, így maximálisan kiszolgálta lelkes közönségét. A végére teljesen megtört az Ademar, s nyolcgólos veszprémi sikerrel zárult a találkozó.

Férfi Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:
MKB VESZPRÉM-ADEMAR LEÓN 33-25 (15-14), Veszprém, játékvezetők: Krstic, Ljubic (szlovénok)
VESZPRÉM: Alilovic, Fazekas (kapusok), Császár 5 (5), Gulyás 5, Iváncsik G., Jamali 4, Laluska 1, Nagy L. 4, Pesic, Rodriguez 2, Schuch, Sulic 3, Terzics 2, Ugalde 8
LEÓN: Malumbres, Asanin (kapusok), Cabanas, Carillo 3, Campos 3, Castro 3, Golubovic, Gonzalez, Iosu, Lopez, Molina, Nantes 2, Pineiro 3, Ruesga 7, Tatarincev, Vranjes 1, Vrazalic.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc. Hétméteresek: 5/5, ill. 0/0.
Továbbjutott: az MKB Veszprém kettős győzelemmel, 56-45-ös összesítéssel.

csütörtökön játszották:

HSV Hamburg (német)-Celje (szlovén) 28-31 (13-12)
Tj: a Hamburg, 66-60-as összesítéssel.
A negyeddöntő sorsolása kedden lesz Bécsben.

További szombati eredmények:

Flensburg-Handewitt (német)-Velenje (szlovén) 27-25 (13-14)
Tj.: a Flensburg-Handewitt, kettős győzelemmel.

Metalurg Szkopje (macedón)-Dinamo Minszk (fehérorosz) 24-22 (11-12)
Tj.: a Matelurg Szkopje, kettős győzelemmel.

vasárnap játsszák:

Kielce (lengyel)-Pick Szeged 17.00 (az első meccsen: 25-26)
Barcelona (spanyol)-Bjerringbro-Silkeborg (dán) 17.15 (32-26)
Füchse Berlin (német)-Atlético Madrid (spanyol) 18.00 (29-29)
THW Kiel (német)-Csehovszki Medvegyi (orosz) 19.30 (35-37)

(Forrás: MTI, fotók: Kovács Anikó)