Kezdésnek egy harmadik hely Szerbiából

Kezdésnek egy harmadik hely Szerbiából

2013. 06. 13.
Megosztás

Június 11. és 16. között hazánk egyetlen kontinentális kerékpáros-csapata az Utensilnord Ora24.eu – Dér Zsolt, Kenyeres Ábel, Kusztor Péter, Lovassy Krisztián és Palotai Péter összeállításban - a 2.2-es besorolású Szerb Körversenyen vesz részt.

A keddi első etap lényegében nem osztott, nem szorzott, mivel a hatalmas esőzés következtében a szervezők jócskán megkurtították azt, és időkülönbségeket sem osztottak ki. Ma Nis és Bor között 137 kilométer várt a srácokra, amelynek során két, harmadik kategóriás emelkedőt is meg kellett mászniuk az 540 méteres Vrelót és 720 méteren tornyosuló Vresibabat, amely egyben az idei verseny legmagasabb pontja volt. Ahogyan azt már ebben az évben megszokhattuk, az időjárás, június közepe ellenére igencsak csípős volt. Szinte borult őszi sötétségben riogattak a felhők. A rajt után nem sokkal a török válogatott egyik tagja próbálkozott szökéssel, ám a mezőny ezt nem igazán tolerálta, így az első emelkedőhöz egyszerre érkezett a karaván. Az emelkedő tetején néhányan újra támadtak, majd a lejtmenetet követően egy igencsak nagyszámú, előbb húsz, majd a második kaptató után a felzárkózókkal együtt, mintegy 35 főből álló boly tudott kialakulni.

Csapatunkból Dér Zsolt és Kusztor Péter képviseltette magát az elmenésben. Végül innen került ki a győztes is az argentin Mauro Richeze (Team Nippo) személyében, aki a sprintben az orosz Sergey Nikolaev (Itera Katusha) és csapatunk kiválósága Dér Zsolt (Utensilnord Ora24.eu) előtt tudott végezni. Zsolt ezzel a remek helyezésével újabb 2 Europe Tour pontot gyűjtött, nem mellékesen az összetettben is előkelő helyen tanyázik.