Kézilabda mérkőzések, eredmények

Kézilabda mérkőzések, eredmények

2014. 02. 02.
Megosztás

Női kézilabda csapataink nemzetközi kupa és bajnoki, a férfiak bajnoki és előkészületi összecsapásokon léptek pályára. A Győr pontot vesztett a női BL-ben, a Fehérvár és az Érd előnnyel várja a visszavágót.

Női BL: már a Győri ETO sem hibátlan a sorozatban

A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában a Győri Audi ETO hazai pályán 23–23-as döntetlent játszott a Buducsnoszt Podgoricával új, ideiglenes otthonában, az Egyetemi Csarnokban, így utolsóként a magyar csapat is elvesztette hibátlan mérlegét a sorozatban.

A kőkemény Buducsnoszt Podgorica elleni mérkőzésnél kellemesebbet is el lehet képzelni a BL-középdöntő nyitányaként, már csak azért is, mert az Egyetemi Csarnokban első nemzetközi meccsére készült a Győri ETO. A montenegrói csapat szerezte az első gólt, de aztán a hazaiak átvették a vezetést, és a 12. percig nem is volt különösebb gond egy-két elhibázott lövést leszámítva.

A félidő közepén azonban pocsék spirálba került az ETO, elég volt néhány rossz passz, és Camilla Dalby vezérletével előbb egyenlített, majd Dragana Cvijics és Majda Mehmedovics góljaival a vezetést is átvette a Buducsnoszt. Ambros Martín hiába kért időt, eladott labdák sora borzolta a hazai nézők és a spanyol szakember idegeit, 7–7 után meglépett a podgoricai együttes, sőt, kettős emberhátrányból is tartotta előnyét, miután Görbiczék teljesen megakadtak támadásban.
A legjobbkor jött a szünet, hiszen a félidő utolsó szakasza teljes csődöt jelentett. Miközben Clara Woltering lehúzta a rólót, Cvijics egyszer még le is rohant, ráadásul a szerb beálló a falban is jól ténykedett, utolsó másodpercekben szerzett találatával 13–9-re vezetett az első játékrész után Dragan Adzsics együttese!

A második félidőben sziszifuszi munkával zárkózott fel az ETO, szélről gyakran meg tudták verni a győriek Wolteringet, de Katrine Lundének is volt néhány kellemetlen pillanata a szélsőkkel szemben. Adzsics a kemény játék mellett minden furfangot bevetett, miközben az orosz játékvezetőnők többször is bizonytalannak tűntek, igaz, ez nem feltétlenül jelentette a győriek kárát. Katarina Bulatovics fontos gólokat szerzett, az ETO pedig 15–18 után négy gólt dobott sorozatban, amivel 35 perc után újra átvette a vezetést (19–18).

Ugyanakkor Mehmedovics továbbra is biztos pont volt a Buducsnosztban, a csapatok így kétgólos vendégvezetéssel vágtak neki az utolsó öt percnek. Woltering 50 százalék felett védett, ezen a napon egyértelműen többet hozzá tett a csapat játékához, mint a túloldalon Lunde. Görbicz hetesével és Eduarda Amorim betörésével viszont egyenlített az ETO. Újabb vitatott ítéletek – itt is, ott is – után Amorim gyatra lövését Kinga Byzdra büntette meg, újra vezetett a Buducsnoszt. „Nem baj” – mondta Ambros Martín 41 mp-cel a vége előtt az időkérésnél. Amorim javított, de még egyet támadott a vendégcsapat, ám a győri védelem blokkolni tudott.
Először a szezonban pontot veszített a BL-ben a címvédő, a podgoricaiak 23–23-as döntetlent harcoltak ki az Egyetemi Csarnokban.
Javítani már pénteken lehet - sőt kell - a 2011-es BL-győztes norvég Larvik otthonában.

Vélemények a mérkőzés után:

Heidi Löke:
"Nagyon kemény meccs volt, de ezt tudtuk előre. Úgy gondolom, hogy nem játszottunk a tudásunkhoz méltó szinten. Nem voltunk elég kemények védekezésben, különösen az első félidőben. A második játékrészben már jobb volt a csapategység, de sokkal okosabbnak kellett volna lennünk, mivel nagyon jól védekezett az ellenfél, különösen a kapus, Clara Woltering volt elemében. Mindenképpen tanulnunk kell ebből a meccsből, és továbblépni."

Kovacsics Anikó: "A meccs után azt mondhatom, hogy örülnünk kell az egy pontnak, mivel nem vezettünk sokszor. Sok butaságot csináltunk, emiatt nagyon komoly hátrányt kellett ledolgoznunk, és bár a vezetést át tudtuk venni a második félidőben, nem tudtuk növelni az előnyünket, mivel a játék ezen szakaszában is voltak hibáink. Meccs előtt természetesen a két pont volt a cél, de utólag azt mondhatom, hogy örülnünk kell, hogy ez az egy megvan."
Hogy mi hiányzott a győzelemhez? A Rába-partiak fiatal játékosa erre is kitért:
"Támadásban pontosabbnak, higgadtabbnak kellett volna lennünk, hosszabb akciókat kellett volna vezetnünk.Utóbbiból volt jó néhány a második félidőben, ekkor tiszta helyzeteket tudtunk kialakítani, de amikor egy kicsit is kapkodtunk, már jóval nehezebb dolgunk volt."

Ambros Martín:
"Gratulálok az ellenfélnek, nagyon okosan kézilabdáztak. Gratulálok a saját csapatomnak is, mert hatalmasat küzdöttek ma. Nagyon nehéz hátrányban játszani, és mi újra és újra hátrányba kerültünk egy-egy felzárkózás után. Ez nagyon sok energiát kivesz egy csapatból. A teljesítményünk hullámzó volt ma, nem sikerült a jó formát hosszan fenntartanunk. Rengeteget kell még dolgoznunk, edzésen napról-napra kell építkeznünk. Összességében elégedett vagyok a játékkal, és igazságosnak gondolom a döntetlent."

Eduarda Amorim:
"Próbálta irányítani a játékot a Podgorica, s ez sokáig sikerült is nekik. Pozitívum, hogy a végig vívott harcunknak köszönhetően csúcsformán kívül is tudtunk egyenlíteni."
Szuzana Lazovics:
"Az első félidőben rendkívül jól teljesítettünk, ennek köszönhetően tudtunk döntetlenre végezni. A szünet után veszítettünk a koncentráltságunkból, de az eredményt nagyon értékesnek tartom a címvédő otthonában."



NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. CSOPORT, 1. FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KC–BUDUCSNOSZT PODGORICA (montenegrói) 23–23 (9–13), Győr, 3000 néző. V: Alpaidze, Berezskina (oroszok)
GYŐRI ETO: LUNDE – Orbán 1, Soós, GÖRBICZ 3 (1), Löke 3, AMORIM 6, Korsós 1. Csere: Herr O. (kapus), Tervel, K. Bulatovics 4, Kovacsics 3, Hornyák D., Bognár-Bódi
PODGORICA: WOLTERING – R. PETROVICS 5 (2), Dalby 2, M. Knezsevics 1, CVIJICS 6, Neagu 4, MEHMEDOVICS 4. Csere: Lazovics, Byzdra 1, Gjeorgjievszka, Jezic, Pavicsevics
Kiállítások: 6, ill. 12. perc Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín, az ETO vezetőedzője: – Rendkívül nehéz volt többször is felzárkózni, mivel hullámzó volt a teljesítményünk. Okosan játszó ellenféllel találtuk magunkat szembe, de dicséretesen küzdöttek a mieink is, így igazságos a döntetlen. Még nem vagyunk formában, de a Final Four is még messze van.
Vlatko Djonovics, a Podgorica másodedzője: – Két nagyszerűen felkészített csapat játszott remek mérkőzést. Mi több hibát elkövettünk a hajrában, különösen a befejezéseknél. Van mit javulnunk, mert szeretnénk mi is a négyes döntő résztvevője lenni.
RK Krim Ljubljana (szlovén)–Larvik HK (norvég) 24–18 (12–10)
Ld: Penezic 7, Manea 4, Piedade 3, ill. N. Mörk 6

1. CSOPORT, 1. FORDULÓ
Midtjylland (dán)–Sävehof (svéd) 25–24 (12–14)
Ld: Groot, Troelsen 4-4, ill. Oden 9, Roberts 8
Vasárnap rendezik: Vardar Szkopje (macedón)–Thüringer HC (német) 18.00

Női kézi EHF-kupa: a Fehérvár 3 góllal nyert a Vác ellen

A Fehérvár KC hazai pályán 22–19-re nyert a Vác ellen a női kézilabda EHF-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
Az egy párba sorsolt magyar csapatok nyitó találkozóján a Fehérvár játszott jobban és eredményesebben, ám sem az első, sem a második félidőben gyűjtött tetemes előnyét nem tudta megtartani szívósan küzdő riválisával szemben.
Hátrányából a Vác jelentősen faragott, s miután egy góllal megnyerte a második játékrészt, csupán három találat „deficitet” kell ledolgoznia ahhoz, hogy a nyolc közé jusson. A visszavágót jövő szombaton játsszák.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA

NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FEHÉRVÁR KC–IPRESS CENTER-VÁC 22–19 (12–8), Székesfehérvár, 800 néző. V: Vranes, Wenninger (mindkettő osztrák)
FEHÉRVÁR: KISS É. – AZARI 6, Horváth B., Hajduch, Emberovics 1, TILINGER 6 (1), Vaszari 1. Csere: Győrffy (kapus), Mayer 2, Herr A. 2, Siti E. 2, Kazai 2
VÁC: Triffa – Niksic 1, Drávai, FARKAS V. 10 (7), Fülöp 2, Nikcsevics 3, Szondi. Csere: Bíró (kapus), Virágh, Kamper 2, Szádvári 1, Hámori, Dakos, Ertl
Kiállítások: 8, ill. 2 perc Hétméteresek: 1/1, ill. 7/7
MESTERMÉRLEG
Pal Oldrup Jensen: – Természetesen nagyobb különbséggel szerettünk volna nyerni, de összességében nem játszottunk rossz meccset. Kevés gólt kaptunk, ezért a védekezésünkkel elégedett vagyok. Nyitva áll a továbbjutás kapuja, azért fogunk küzdeni Vácon, hogy belépjünk rajta.
Konkoly Csaba: – Az volt a célunk, hogy olyan eredményt érjünk el, hogy a visszavágónak legyen értelme. Az igazat megvallva nagyon rossz felfogásban játszottunk, nyuszi módjára védekeztünk és nyuszi módjára támadva csak két gólt lőttünk tizenöt perc alatt. A kimaradt ziccerek is hozzájárultak a vereségünkhöz és mínusz kettőnél beragadtunk. Így nem lehet fontos meccset nyerni, márpedig ez fontos mérkőzés volt.
Gran Canaria (spanyol)–Lada (orosz) 28–30
Asztrahanyocska (orosz)–Elche (spanyol) 40–21

Női KEK: megnyugtató érdi előny a németországi visszavágóra


Az Érd női kézilabdacsapata 32–23-as győzelmet aratott a Buxtehuder SV ellen a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az érdiek a második félidő közepétől folyamatosan elhúztak német ellenfelüktől, miután a vendégek átlövésből szinte képtelenek voltak bevenni a hazaiak hálóját, Janurik Kinga pedig remekül védett.

A magyarok jól kezdtek, de a vendégek is tartották magukat, s bár 6–3-ra, majd 6–5 után 8–6-ra sikerült megugrania az Érdnek, a Buxtehude utolérte a hazai csapatot. Mi több: sorozatban lőtt gólokkal a vezetést is átvette (8–10). Az első félidő hajrája azonban a vendéglátóknak sikerült jobban, akik fordítottak, és kétgólos előny mellett várhatták a folytatást (14–12).

A második harminc perc elején egy ideig maradt az egy-két találatnyi különbség, utána viszont az Érd tempósabb és hatékonyabb játékot produkálva elhúzott 22–16-ra. Nem vett vissza a hazai együttes az iramból, aminek jutalmaként előbb 25–18-as, majd 27–19-es vezetést mutatott az eredményjelző. A meccs finisében – három perccel a lefújás előtt – sikerült tízgólosra növelni az előnyt (31–21), amiből kilenc a legvégén is megmaradt, így komoly továbbjutási eséllyel várhatja az Érd a jövő szombati, németországi visszavágót.

NŐI KÉZILABDA KEK
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ÉRD–BUXTEHUDER SV (német) 32–23 (14–12), Érd, 2000 néző. V: Prashtalo, Todorovic (bosnyákok)
ÉRD: Oguntoye – Koren 2, Kovács A. 6, Bognár 1, Vukcsevics 3, TRISCSUK 5, Schatzl 2. Cs: Gridnyeva, JANURIK (kapusok), Szekeres, KLIVINYI 5, Kisfaludy 1, Wolf 3(3), Balog 2(2), Oláh 2(2)
BSV: LENZ (kapus) – Hayn 2, Oldenburg 1, Bülau, AGREN 6, TECHERT 4, Deen 2. Cs: Gronemann (kapus), Lembke 2, STAPELFELDT 3, Prior 3(3), Lamp
Kiállítások: 14, ill. 12 perc Hétméteresek: 10/7 ill. 4/3.
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina: – A nagy különbségű győzelem különösen értékes a remek német csapat ellen. Óriási alázatra, bátorságra lesz szükségünk a visszavágón, ahol egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez!
Dirk Leun: – Nem adtuk még fel! Rengeteg gól volt ma is, így még bármi lehet. Mindent megteszünk majd hazai pályán, hogy megfordítsuk a párharcot.
A visszavágót jövő szombaton rendezik Buxtehudében.

Női NB I: Újvárosi siker a Békéscsaba ellen

A Dunaújváros remek védekezéssel 25–17-re nyert hazai pályán a Békéscsaba ellen a női kézilabda NB I 18. fordulójában.

NŐI KÉZILABDA NB I
18. FORDULÓ
DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE 25–17 (15–9), Dunaújváros, 700 néző. V: Felhő, Öcsi
DUNAÚJVÁROS: VÍG – Hosszu 2, Rádl 1, Takács D., VINCZE 7, BULATH 8 (4), FERLING 5 (1). Csere: Csapó, Pisák (kapusok), GERA 2, Vadász, Ferenczy, Kővári, Palotás, Ács, Kemény
BÉKÉSCSABA: Sipeki – Csáki, NYIKOLAJENKO 5 (4), Szabó V., Szögi 1, Walfisch 3, Kelemen 1. Csere: Veress, Terenyi (kapusok), GLUSICA 5, Hanczwikkel, Diószegi, Dombi 1, Marján 1, Gávai
Kiállítások: 8, ill. 8 perc Hétméteresek: 10/5, ill. 7/4
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter: – Csodálatos teljesítmény, hogy bejutottunk a legjobb négy közé. Ma is, mint oly sokszor, nagyon fegyelmezetten, taktikusan kézilabdáztak a lányok, ennek köszönhető nagy különbségű győzelmünk.
Bakó Botond: – Erre nem lehetünk büszkék...

MTK-BUDAPEST–SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ 24–25 (12–16), Népfürdő u., 250 néző. V: Bóna, Miskei
MTK: Kurucz – Barczi 3, Hornyák B., Borbás 4, Petrovszki 2 (1), Takács Bernadett 4, BUZSÁKI. Csere: SCHNECK R. (kapus), Pácz L., Fundák 2, FEKETE B. 3
SIÓFOK: Futaki – LUKÁCS V. 6, Szamoránsky A. 2, Németh Cs. 1, Léránt 3, Orbán Annamária , 4 (2), Szalai B. 5. Csere: PASTROVICS (kapus), Varga N., ERDŐSI 4
Kiállítások: 6, ill. 2 perc Hétméteresek: 3/1, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Majoros Gusztáv: – A védekezésünkkel elégedett vagyok, de ha meccset akarunk nyerni, a befejezéseknél nem szabad ennyit hibáznunk.
Golovin Vlagyimir: – Nem érdemeltünk győzelmet, de örülünk a két pontnak.

A tabella: 1. Győri Audi ETO KC 18 17 - 1 596-387 34 pont, 2. FTC-Rail Cargo Hungaria 17 15 - 2 569-411 30, 3. Dunaújvárosi KA 18 12 1 5 494-458 25, 4. Érd 17 11 1 5 486-431 23, 5. Fehérvár KC 17 8 1 8 459-442 17, 6. Ipress Center-Vác 16 8 1 7 392-388 17, 7. Siófok-Galérius Fürdő 18 8 1 9 478-498 17, 8. DVSC-TVP 17 8 - 9 459-481 16, 9. EUBility Group-Békéscsaba 18 7 - 11 445-452 14, 10. Veszprém Barabás-Duna Takarék 17 6 1 10 429-440 13, 11. MTK Budapest 18 1 - 17 387-585 2, 12. Eszterházy KFSC-Globál Safe 17 - - 17 371-592 0

(Forrás: NSO)

Veszprémet a másik szkopjei csapat is legyőzte

Az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata felkészülési mérkőzésen 25–23-as vereséget szenvedett a hazai környezetben játszó Metalurg Szkopjétól. A magyar bajnok pénteken szintén a macedón fővárosban 30–28-ra kapott ki a Vardar Szkopjétól.
A Metalurg Szkopje a PSG-vel azonos pontszámmal a 3. helyen áll a Bajnokok Ligája C-csoportjában, hazai pályán legyőzte többek között a francia csapatot is – a selejtezőben pedig a Pick Szegedet. Most begyűjtötte a másik magyar élcsapat skalpját is, még ha ezúttal felkészülési mérkőzésről is volt szó.
A találkozó során szinte végig a macedón gárdánál volt az előny, amely a második félidő elején öt gólra hízott. A Veszprém innen még fordítani tudott – az 53. percben 22–21-re vezetett –, ám a hajrá a hazaiaknak sikerült jobban.

FÉRFI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Metalurg Szkopje (macedón)–MKB-MVM Veszprém 25–23 (13–12)
Legjobb dobók: Vugrinec 6, Manaszkov, Mirkulovszki, Cindric 4-4, ill. Nagy L., Sulic 4-4, Gulyás, Iváncsik G. 3-3


Férfi NB I: a Gyöngyös pontot lopott a Csurgótól

A Pick Szeged a szünetben már 23–6-ra vezetett a PLER ellen, ehhez képest „csak” 21 góllal nyert a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján. A Gyöngyös hazai pályán 26–26-os döntetlent játszott a harmadik helyen álló Csurgóval, míg a kiesés elől menekülő Mezőkövesd négy góllal megverte a Vácot.


FÉRFI KÉZILABDA NB I
PICK SZEGED–PLER BUDAPEST 41–20 (23–6), Szeged, 1000 néző. Vezette: Baranyi, Szloska
SZEGED: MIKLER – Gidai 3, Balogh Zs. 5, Mindegía, Hegedűs M. 3, Ilyés 3, VADKERTI 4. Csere: Tatai (kapus), Blazevic 1, Prce 2, LARHOLM 8 (3), Zubai Sz. 3, Laszica 3, Sztojanov, 2, FEKETE B. 3, Árpási 1
PLER: Szabó T. – Dancsics J. 3 (1), Marczinkó, Kaló 2, Mikita J. 2 (1), Bakos Gy. 2, Németh T. Csere: Kránitz (kapus), Varga L. 1, LÓKODI 6 (1), Oláh T. 3, Rév, Mikita M., Nagy B., Scheuring 1 (1), Bujdos
Kiállítások: 6, ill. 6 perc Hétméteresek: 3/3, ill. 8/4
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor: – A csapat komolyan vette a mérkőzést, különösen az első félidőben látottakkal vagyok elégedett. Továbbá fiataljaink is megállták a helyüket.
Hutvágner István: – Szerettünk volna szorosabb mérkőzést játszani, sajnos nem sikerült.
Hirdetés

B. BRAUN GYÖNGYÖS–CSURGÓI KK 26–26 (11–13), Gyöngyös, 800 néző. Vezette: Bonifert, Oláh V.
GYÖNGYÖS: HUDÁK – Bakos 3, SZALAFAI 2, Sándor Á. 1, Varsandán M. 2, HAJDU 8, Iváncsik Á. 3 (1). Csere: Tamási (kapus), Frey 2 (1), KOLLER, DEBRECZENI 4, Mekaru 1
CSURGÓ: Wyszomirski – Országh 1, Szavics 1, Puhovszkij 3, SZÖLLŐSI 3, LELE 8 (3), NAGY M. 6. Csere: Pallag (kapus), Grebenár 1, Borsos, Gazdag 3, Pordán
Kiállítások: 6, ill. 16 perc Hétméteresek: 4/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Gulyás István: – Büszke vagyok a csapatra, hogy a gyengébb kezdés után sikerült felállnunk, s méltó ellenfelei voltunk a Csurgónak. A végjátékban kis szerencsével akár a két pontot is megszerezhettük volna.
Imre Vilmos: – A második félidőben rengeteg emberhátrányos helyzetet kihasználva fölénk kerekedtek a gyöngyösiek, a végjátékban egy pici hiányzott csak a győzelemhez.

MEZŐKÖVESDI KC–VÁCI KSE 22–18 (12–9), Mezőkövesd, 800 néző. Vezette: Horváth P., Marton
MEZŐKÖVESD: KOVÁCS J. – BENIS 4 (1), DJUKICS 5, Trivkovics 3, Dobó 1, Grünfelder 1, Cuzic 1. Csere: Kiss O. (kapus), RADNIC 4, Bakos 3 (3), Nyitrai, Bán, Molnár F., Tóth B., Kovács P
VÁC: Nagy L. – GÁBORI 5 (2), Laurencz 4, Kocsi 1, Lendvay, PÁL G. 4, Császár F. 2. Csere: VITÁRIS (kapus), Bajorhegyi, Székely, Simányi, Miskov 1, Nikolicza, Kökény 1, Jováczi, György F
Kiállítások: 8, ill. 14 perc + kizárás (Kocsi) Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Skaliczki László: – Az első közös mérkőzésünk mindig nehéz. Köszönöm a fiúknak a játékot, óriásit küzdöttek, nagyon fontos sikert arattak. Tovább kell haladnunk ezen az úton, remélem, hogy a következő meccseink még jobbak lesznek. Közönségünk fantasztikus volt.
Rosta István: – A rossz kezdésünk rányomta a bélyegét a mérkőzésre, és ezt a nagyon erős kövesdiek kihasználták.

A tabella: 1. Pick Szeged 18 18 - - 589-395 36 pont, 2. MKB-MVM Veszprém 18 17 - 1 640-395 34, 3. Csurgó 19 15 2 2 558-467 32, 4. B.Braun Gyöngyös 19 11 4 4 522-517 26, 5. Grundfos-Tatabánya 17 11 3 3 439-391 25, 6. Balatonfüred 18 9 3 6 483-449 21, 7. Orosháza-Linamar 19 4 4 11 455-525 12, 8. Cegléd 18 6 - 12 430-521 12, 9. SZESE Győr 17 5 - 12 389-456 10, 10. Vác 18 4 1 13 410-467 9, 11. Provident-Juniorválogatott 19 4 1 14 470-563 9, 12. Mezőkövesd 19 3 1 15 446-590 7, 13. PLER Budapest 19 2 1 16 460-555 5

(Forrás: NSO)