Kiállították az olimpiai lángot a Japán Olimpiai Múzeumban

Kiállították az olimpiai lángot a Japán Olimpiai Múzeumban

2020. 09. 04.
Megosztás

Szeptember 1-jén a tokiói Japán Olimpiai Múzeumban kiállították az olimpiai lángot. A lámpást a tokiói ötkarikás játékok szervezőbizottsága által szervezett különleges ünnepség keretein belül szállították át. A láng november 1-ig marad jelenlegi helyén.

„Nagyon nagy felhajtás övezte az olimpiai láng szállítását, de számos nehézségen felülemelkedtünk, csakúgy, mint az akadályokat maguk mögött hagyó gátfutók, most pedig kiállítottuk a lámpást” – mondta el Mori Yoshiro, a tokiói szervezőbizottság elnöke. „A lángot, amelyet jövőre nagyjából 10 000 fáklyavivő hordoz majd, mi az olimpia nyitóünnepségén az üst meggyújtására fogjuk használni, hogy biztosítsuk a tokiói olimpia sikerét. Továbbra is szorosan együttműködünk a játékok biztonságos lebonyolításáért felelős minden érintettel.”

„Megértem, hogy azok a sportolók, akik részt szeretnének venni a jövő évi olimpiai és paralimpiai játékokon még a koronavírus világjárvány aggodalmai között is edzenek” – tette hozzá Yamashita Yasuhiro a Japán Olimpiai Bizottság elnöke. „Meg vagyok győzödve arról, hogy az olimpiai láng kiállítása Japánban bátorító jelkép lesz számukra. Nagyon várom, hogy rengeteg ember láthassa az olimpiai lángot, amint az a nyilvánosság számára is megtekinthetővé válik.”

A tokiói nyári játékok elhalasztását követően az olimpiai láng rekordhosszúságú időt tölt majd el a házigazda országban. A lángot az ősi Olümpia városában gyújtották meg az év korábbi szakaszában, ezután utazott Görögországból Japánba; a kiállítás értékes lehetőség lesz az olimpiai eszmék továbbterjesztésére, úgy, hogy mindeközben a tokiói olimpiára is felhívja a figyelmet.

Ráadásként, a következő évre átütemezett olimpiai lángot hordozó váltófutás célja, hogy bemutassa a 2011-es Kelet-Japánt sújtó földrengés által leginkább érintett területek rehabilitációját, valamint, hogy az olimpiai lángot hordozó váltófutás koncepciójának megfelelően lehetővé tegye a katasztrófa-sújtotta területek lakosainak, akik rengeteget dolgoztak a helyi közösségek felújítási munkálataiban, hogy láthassák az olimpiai lángot.

(olympic.org, fotó: Tokyo 2020)