A '68-as olimpia magyar érmeseinek adott fogadást a mexikói nagykövet

A '68-as olimpia magyar érmeseinek adott fogadást a mexikói nagykövet

2018. 10. 09.
Megosztás


Az 1968-as nyári olimpia 50. évfordulója alkalmából hétfő délután fogadta rezidenciáján az akkori magyar érmeseket Mexikó budapesti nagykövete, David Nájera. A magyarok nevében dr. Bodnár András olimpiai bajnok vízilabdázó, a MOB Mező Ferenc Sportbizottságának elnöke mondott köszöntőt. A jubileumi alkalomból sportolókból álló magyar delegáció utazik szerdán a közép-amerikai országba. A XIX. Nyári Olimpiai Játékokat 1968. október 12. és 27. között rendezték Mexikóvárosban.

A találkozó arra is alkalmat adott - mint ahogyan a nagykövetség közleményében fogalmazott -, hogy „ennek a fontos és kivételes évfordulónak a megemlékezése szorosabbá fűzze Mexikó és Magyarország baráti és kulturális kapcsolatát”.

Dr. Bodnár András elmondta, a sportolóknak kihívást jelentett a tengerszint feletti több mint kétezer méteres magasság, érdekességként említette, hogy a '68-as olimpián gyújtotta meg a stadionban a lángot először nő, Norma Enriqueta Basilio; továbbá személyes élménye, hogy épp az indulás előtt kapta meg orvosi diplomáját. Az olimpiai bajnok vízilabdázó arról is beszélt, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság kezdettől fogva támogatta a jubileumi emléktúrát, és átadta az ifjúsági olimpián tartózkodó MOB-elnök, Kulcsár Krisztián üdvözletét. Köszönetet mondott továbbá a szervezésben nyújtott sok segítségért Magyarország mexikói nagykövetének, Medveczky Ivánnak és a házigazda Mexikói Olimpiai Bizottságnak, annak elnökének, Pablo Padilla Becerrának.

David Nájera üdvözölte a '68-as érmeseket és az ünnepség résztvevőit. Emlékeztetett, hogy 1968-ban nehéz időszakban egy fejlődő ország volt Mexikó, mely sok nehézséggel kellett, hogy szembenézzen, de ugyanakkor egy sikeres olimpiát tudott rendezni. Azt mondta, „a mexikóiaknak nagy büszkeség, hogy ötven év után újra fogadhatják önöket”.

Mint arról már többször beszámoltunk, hagyományteremtő kezdeményezést valósított meg 1998-ban a Mező Ferenc Sportközalapítvány, amikor első elnöke, Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó javaslatára az 1948-as londoni olimpia 50. évfordulóján megszervezett egy emlékutazást, melynek keretében, az akkori olimpiai érmesek fél évszázad után újra eljutottak sikereik helyszínére. A ’98-as túrát négy év múlva a helsinki, utána a melbourne-i, majd a római, tokiói követte, idén októberben a mexikói helyszíni megemlékezés következik.

A mexikói olimpián Magyarországot 15 sportág 116 versenyszámában összesen 167 sportoló képviselte. A nemzetek közötti éremtáblázaton és a nem hivatalos pontversenyben egyaránt a negyedik helyen végeztünk 10 arany-, 10 ezüst- és 12 bronzéremmel, összesen 196 ponttal. Hat sportágban nyertünk aranyat, tízben érmet. A versenyeket 19 sportág 172 versenyszámában, 112 ország 5531 sportolójának részvételével rendezték meg.

Dr. Bodnár András korábban is emlékeztetett, hogy Londonban még csak szűk körben a házigazda angolokkal ünnepeltünk. Helsinkiben Jacques Rogge NOB-elnök már több ország olimpikonjait köszöntötte, Melbourne-ben tovább szaporodott az ünneplők tábora, 2006-ban már csaknem negyven ország küldte el versenyzőit, majd Rómában is nagy sikerrel rendezték meg a magyar kezdeményezésű, nemzetközivé szélesedett jubileumot. 2014-ben pedig a japán főváros a legmagasabb szinten – a koronaherceg mellett Abe Sinzó japán miniszterelnök, Takeda Tsunekazu, a Japán Olimpiai Bizottság elnöke és Yoshiro Mori a 2020-as tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke is fogadta a küldöttségeket.

A magyar sportvezető egy Mexikó 1968-2018 feliratú adidas-pólót és egy MOB 120 kiadványt ajándékozott a mexikói diplomatának.

A mexikói érmesek alkotta magyar delegáció köztük 22 akkori érmes sportoló október 10-én hajnalban indul a jubileumi emléktúrára, a világ egyik legnépesebb fővárosába. A programban szerepel többek közt a '68-as olimpia nyitó- és záróünnepségének helyt adó stadion, az Estadio Olimpico és a kajak-kenu pálya meglátogatása is. Az utazás előtt minden résztvevő alapos orvosi ellenőrzésen esett át dr. Sidó Zoltán kardiológus szakorvos közreműködésével a PET Pozitron Diagnosztikai Központban.

(MOB, fotó: MOB)