A KSI SE öttusaszakosztálya nyerte  „A hónap műhelye”-díjat 2014 májusában

A KSI SE öttusaszakosztálya nyerte „A hónap műhelye”-díjat 2014 májusában

2014. 06. 26.
Megosztás

Ismét felszállt a fehér füst: májusi összteljesítménye alapján a KSI öttusaszakosztálya nyerte a félmillió forintos Decathlon-utalvánnyal járó „A hónap műhelye”-díjat. A budapesti sportiskolások nem először kerültek a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által kiírt díj elnyerésének közelébe: tavaly júliusban Földházi Zsófia remeklése már majdnem sikerre vitte a műhelyt, ám akkor a szombathelyi Dobó SE atlétái végül is beelőztek. A százezer forintot érő májusi közönségdíj a Vasas leányröplabdázóié lett.

A KSI öttusázói közül a legnagyobb sikert ismét a 21 éves Földházi Zsófia szállította, aki a lengyelországi Drzonkówban megvédte egy évvel ezelőtt, Székesfehérváron kivívott junior-világbajnoki címét. Ám a szakosztály nem egyemberes, ezt jól mutatják a társak eredményei. A Budapesten rendezett, a nanjingi ifjúsági olimpiára kvalifikáló ifjúsági „A” világbajnokságon ugyancsak nagyszerű KSI-sikerek születtek. A Regős Gergellyel és Bereczki Richárddal felálló csapat a magyarok közül egyedüli dobogósként, a harmadik helyen végzett. Ráadásul Bereczki az egyéniben elért hatodik helyével kvótát szerzett az országnak az ifjúsági ötkarikás játékokra. Ám Kállai Ákos utánpótlás-kapitány a bőség zavarával küzdött, s végül az ugyancsak KSI-s, a junior vb-n egyéniben 17. Regőst nevezte Nanjingra. Bereczki és egyesülete eredménysorát gazdagítja, hogy a már említett budapesti vb-n a férfi váltóval ötödik, a vegyes stafétával tizenkettedik lett.

Májusi teljesítményének köszönhetően a KSI az első öttusaszakosztály, amely az elismerés lassan immár másfél éves története során elnyerte „A hónap műhelye”-díjat. A kitüntető cím mellett félmillió forintos Decathlon-spotszervásárlási utalvánnyal gazdagodó KSI-sek mögött a második helyen a Vasas két szakosztály, a leány röplabda- és a fiú kosárlabdarészleg végzett, míg a negyedik hely a Hell Miskolci Judo Klubé, az ötödik a PLER fiú kézilabdázóié lett.

A közönségszavazáson – amelynek az év eleje óta különleges rangot ad, hogy győztese elnyeri a Decathlon 100 ezer forintos vásárlási utalványát – a Vasas-röplabdázók szerezték meg az első helyet. Ahogyan az a kiírásban is szerepel: a közönségvoksolás eredménye húsz százalékot nyomott a latban a díj végelszámolásakor, s mivel a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu alkotta kuratóriumnál fölényesen győztek az öttusázók, övék lett a mind nagyobb presztízsűvé váló díj.

Az idei ötödik kiírásra – a korábbiakhoz hasonlóan – több száz jelölést adtak le sportszervezetek, szakemberek és sportkedvelők. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu alkotta kuratórium a májusi eredmények, teljesítmények alapján a figyelmébe ajánlott szakosztályok közül választotta ki azt az öt műhelyt, amely felkerült az Utanpotlassport.hu-n nyilvánosságra hozott szavazólapra. Ezt követően döntött a közönség, illetve a kuratórium a helyezésekről.

A májusi „A hónap műhelye”-díj ünnepélyes átadását június 27-én, pénteken 14 órától tartjuk a Magyar Olimpiai Bizottság székházában: a győztes szakosztályok képviselői itt vehetik át a kitüntető címeket és az azzal járó 500+100 ezer forintos Decathlon-sportszervásárlási utalványt.

A részletes eredmények itt tekinthetők meg

A júniusi teljesítmények alapján július 5-ig lehet jelölni az év ötödik hónapjának díjazottjára itt.

(utanpotlassport.hu - MOB)