A legnagyobb kitüntetéssel jutalmazták a NOB első emberét

A legnagyobb kitüntetéssel jutalmazták a NOB első emberét

2019. 10. 10.
Megosztás

A legmagasabb fokozatú kitüntetéssel jutalmazta Görögország a Nemzeti Olimpiai Bizottság elnökét, Thomas Bachot. A Főnix Rendjének Nagykeresztjét a görög elnök, Prokópisz Pavlópulosz adta át ceremoniális keretek között az athéni elnöki palotában.

A megnyitón Pavlópulosz nagyrabecsülését fejezte ki Thomas Bach iránt, aki az „olimpiai szellem értékeinek és alapelveinek példaértékű szolgálatában” áll.

„Az Ön elnöksége a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén remek szolgálatot tesz az egész világnak és az emberiségnek, hiszen a béke, a demokrácia és a civilizáció érdekében jár el.” – mondta a görög elnök.

„Rendkívül megérint, hogy átvehetem eme kitüntetést, tudván, hogy olyan megtiszteltetésről van szó, amely elődömnek, az olimpiai játékok felvirágoztatójának, Pierre de Coubertin-nek is kijutott.” – vélekedett Bach, miután átvette az érdemrendet.

„Görögország a két legbecsesebb ajándékkal szolgált az emberiségnek. Itt Athénban született a demokrácia több mint 2500 évvel ezelőtt, valamint Olümpiában található az olimpiai játékok bölcsője, amely 3000 évre nyúlik vissza. Hálásak lehetünk, hogy a demokrácia és az olimpiai játékok, a görögök két nagy ajándéka az emberiségnek, a mai modern társadalmunkban is létezik.”

(olympic.org; fotó: IOC)