A NOB-elnök és az atléták első embere is pozitívan nyilatkozott a tokiói játékok előkészületeiről

A NOB-elnök és az atléták első embere is pozitívan nyilatkozott a tokiói játékok előkészületeiről

2020. 10. 08.
Megosztás


Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerdán közölte, a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia szervezői arra számítanak, hogy koronavírus-járvány ellenére külföldi szurkolókat is fogadnak majd. Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke helyszíni szemléjét követően elégedetten nyilatkozott a tokiói olimpia atlétikai stadionjáról, egyúttal kijelentette, hogy a szervezők biztonságosan meg fogják tudni rendezni a játékokat jövő nyáron.

„Természetesen azon dolgozunk, hogy külföldi nézők is legyenek Tokióban” – mondta Thomas Bach a NOB ügyvezető testületének ülése után. Hozzátette, egyelőre nem lehet megmondani, megtelhetnek-e a versenyhelyszínek lelátói, vagy szükség lesz korlátozásokra, de a japán sportligák közelmúltbeli újrakezdése nagyon biztató volt, mert szinte minden mérkőzésen szép számú nézősereg gyűlt össze.

A tokiói szervezők szerdán bejelentették azt a több mint ötven pontból álló intézkedéscsomagot, amelynek köszönhetően 30 milliárd jennel (kb. 283 millió dollárral) csökkentheti az ötkarikás játékok költségvetését. A szervezőbizottság legutóbbi, decemberében publikált költségvetése 12.6 milliárd dollár volt, a következőt szintén az év végén jelentik majd be. Az intézkedések között szerepel a szolgáltatások szintjének csökkentése, a külsőségek, valamint az olimpia kinézetének minimalizálása a versenyhelyszíneken és az olimpiai faluban, a fáklyaváltó finomhangolása, valamint az érdekelt felek delegációjának optimalizálása.

Sebastian Coe-t csütörtöki tokiói látogatásán lenyűgözte az új aréna külső kialakítása, az öltözők és a lelátók minősége. Mint a sajtó képviselőinek elmondta, még sosem látott jobb atlétikai stadiont, és mindehhez azt is hozzátette, hogy hiszi, az olimpián világcsúcsok születnek a tokiói pályán. Az olimpiai bajnok középtávfutó egyértelművé tette, hogy támogatja a nyári játékok jövő nyári megrendezését és szerinte a pandémia okozta bizonytalanság ellenére Japán képes biztonságos körülmények között lebonyolítani a versenyeket. Erre garancia a sportvezető szerint, hogy a szigetország már többször bizonyította korábban, hogy körültekintő és alapos szervező.

A WA első embere a Tokió 2020 szervezőbizottságának vezetőivel is tárgyalt és betekintést kapott a játékok egyszerűsítésére és költségtakarékosabbá tételére kidolgozott több mint 50 elemből álló tervbe, melyet szerdán mutattak be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a rendezők. Eszerint például az egyes helyszíneket a korábban tervezettnél visszafogottabban díszítik fel, csökkentik a látványos és drága ünnepségek számát, rövidebb lesz a fáklyaváltó útja, kevesebb VIP-vendéget hívnak meg és összességében is kevesebben kapnak majd meghívót és ingyenes ellátást, egyúttal pedig a szervezői létszámot is a minimumon tartják.

A Reuters azt is kiemelte, Coe reményének adott hangot, hogy a felújított atlétikai stadion a közeli jövőben szabadtéri világbajnokságnak adhat otthont. Az olimpia szervezőbizottságának elnöke, Mori Josiró kijelentette, hogy szeretne majd erről tárgyalni Coe-val.

A szabadtéri vb-k közül egyelőre csupán a következő kettőnek van házigazdája: a 2021-ről 2022-re halasztott versenyt Eugene-ben rendezik, míg a 2023-as világbajnokságot Budapesten.

Visszatérve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ügyvezető testületi ülésére, az is kiderült, hogy március 10–12-én Athénban kerül sor a NOB tisztújító kongresszusára. A 66 éves Thomas Bach elnök már július közepén bejelentette, hogy a jelenlegi, első ciklusa után ismét jelölteti magát a posztra. Az esetleges kihívói november 30-ig nyilatkozhatnak indulási szándékukról – derült ki a NOB közleményéből. A görög fővárosban megválasztott elnök hivatali ideje a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia után kezdődik. Bachot 2013-ban nyolc évre választották meg, de a második ciklusa csak négy évig tartana. A zökkenőmentes váltás érdekében a görög fővárosban megválasztott elnök megbízatása a 2021-es tokiói olimpia záróünnepségét követő napon veszi kezdetét.

(MTI-MOB, fotó: MTI/EPA/Hszinhua/Du Xiaoyi)