Az EYOF helyszínén ült össze az Európai Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottsága

Az EYOF helyszínén ült össze az Európai Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottsága

2019. 07. 23.
Megosztás


Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) Végrehajtó Bizottsága harmadik alkalommal ült össze az idei évben, ezúttal a most is zajló Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) helyszínéül szolgáló Bakuban, az azeri fővárosban.

A Janez Kocijančič elnök, valamint Raffaele Pagnozzi főtitkár vezette Végrehajtó Bizottság számos kérdést megvitatott, például az EOC alapszabályának felülbírálatát, a jövőbeli Európa Játékok és EYOF-ok programját, a Varsóban október 25-26. között tartandó EOC-kongresszust, valamint a dublini, december 6. és 7. között rendezendő 10. nemzetközi sportolói fórumot.

„Az, hogy most Bakuban vagyunk, az EOC történetének egyik legfontosabb évének a csúcspontja a sikeres februári téli EYOF, a májusi európai kisállamok játéka, a múlthavi Európa Játékok és a mostani nyári EYOF után" – mondta Janez Kocijančič, az EOC elnöke.

Kihirdették továbbá, hogy Hasan Arat, EOC Végrehajtó Bizottsági tag, a Török Olimpiai Bizottság alelnöke lesz a lengyelországi Krakkóban és a Kis-lengyelországi Vajdaságban 2023-ban megrendezendő 3. Európa Játékok Koordinációs Bizottságának elnöke.

A Végrehajtó Bizottság megvitatta és néhány módosítással elfogadta az EOC alaptörvényének felülvizsgált tervezetét, amelyet egyszerűsítettek és modernizáltak annak érdekében, hogy jobban igazodjon az Olimpiai Chartához, egyben a modern sportszervezetek professzionalizmusát is tükrözze.

A tervezett javaslatok alapján az EOC felépítését lényegében három, egymástól élesen elkülönülő részre bontották: kik vagyunk mi, hogyan működünk és a saját rendezésű eseményeink.

A Minszkben, 2019-ben rendezett II. Európa Játékok sikeréről Spyros Capralos, az EOC Koordinációs Bizottságának elnöke, valamint George Katulin, a minszki Európa Játékok Szervezőbizottságának vezérigazgatója tartott előadást.

„Elmondhatjuk, hogy a minszki Európa Játékok felülmúlta elvárásainkat" – fogalmazott a Görög Olimpiai Bizottság elnöke, a NOB-tag Capralos. „Olyan sikerként érdemes tekinteni a játékokra, amely nem csak az Európa Játékok brandjét, hanem az Európai Olimpiai Bizottságét is megerősítette. Ismét meg lehet dicsérni a minszki Európa Játékok Szervezőbizottságát, amiért korlátozott költségvetésből első osztályú eseményt rendeztek."

Andrzej Krasnicki, a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke rövid jelentést adott a 2023-as Európa Játékok előkészületeiről.

(olympic.org)