Elhunyt Pazár Sándor, a MOB tiszteletbeli tagja

Elhunyt Pazár Sándor, a MOB tiszteletbeli tagja

2021. 01. 06.
Megosztás


87 esztendős korában, január 6-án elhunyt Pazár Sándor sportvezető, a Budapesti Spartacus korábbi elnöke, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja – adta hírül a SOSZ.

Pazár Sándor 1933. szeptember 29-én született Budapesten. A Budapesti Spartacus elnökeként az 1980-as, 90-es években jelentősen hozzájárult a fővárosi klub sikereihez, noha kötődése az egyesülethez már a hatvanas évek végétől datálódik, 1966-tól volt annak első embere. A klub a fénykorában több mint 20 sportágban kínált lehetőségeket, ezek közül a legeredményesebbek az úszók voltak, itt készült Egerszegi Krisztina is. A műhely több olimpiai és világbajnokot, érmest is nevelt, de ide sorolhatjuk a vízilabdát és az asztaliteniszt is, sőt, birkózásban, kajak-kenuban, sakkban és teniszben is voltak kiemelkedő sportolóik.

A sportvezető a tapasztalataival, kapcsolataival több olimpiai cikluson keresztül volt egy eredményes egyesület vezetője, még a nehezebb időszakokban is. A Sportegyesületek Országos Szövetségének korábbi alelnöke, a szervezet alapítóinak egyike, miután 12 egyesület között a „Szpari” is részt vett az 1989-es létrehozásában.

Pazár Sándor évtizedeken keresztül – már a nyolcvanas években is – a Magyar Olimpiai Bizottság tagja volt, egészen 2005-ig. Az atlantai olimpia évében, 1996-ban MOB Érdeméremmel ismerték el munkásságát, haláláig az ötkarikás szervezet tiszteletbeli tagja volt.

A Magyar Olimpiai Bizottság részvétét fejezi ki a családnak. Pazár Sándort a MOB saját halottjának tekinti.

(MOB, fotó: nol.hu/archív)