Hivatalosan a Nemzet Sportolója lett Faragó Tamás

Hivatalosan a Nemzet Sportolója lett Faragó Tamás

2020. 07. 31.
Megosztás

„A Magyar Közlönyben csütörtökön jelent meg, hogy a kormány a sporttörvény alapján - megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát - Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó részére a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza.” – adta hírül az MTI.

Faragó Tamás 1952. augusztus 5-én született Budapesten. A BVSC-ben kezdett vízilabdázni, majd a Vasas, a német Düsseldorf és az olasz BC Arenzano színeiben ért el klubszinten sikereket, utóbbinál, mint játékos-edző is tevékenykedett. Válogatott szinten olimpián háromszor állhatott dobogóra, 1976-os aranyérme mellett 1972-ben ezüst-, 1980-ban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatottal, amellyel 1973-ban világ-, 1974-ben és 1977-ben pedig Európa-bajnokságot nyert. 1993-ban az Úszó Hírességek Csarnoka tagjává választották, 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába, tagja a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének. Idén pedig a honi szakemberek megszavazták minden idők legjobb magyar vízilabdázójának.

Faragó Tamást a június 17-én elhunyt háromszoros olimpiai bajnok – szintén – vízilabdázó, Kárpáti György helyére jelölték a Nemzet Sportoló, melynek így Faragó mellett jelenleg tagja: Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

(Forrás és kép: MTI)