Már csak 100 nap van a lausanne-i ifi olimpiáig

Már csak 100 nap van a lausanne-i ifi olimpiáig

2019. 10. 01.
Megosztás


Most, hogy már csak 100 nap van vissza a 2020-as lausanne-i téli ifjúsági olimpiai játékok kezdetéig, remek alkalom adódik arra, hogy visszatekintsünk Svájc ötkarikás múltjára és jelenére.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság otthonaként Lausanne-ra mint olimpiai fővárosra tekinthetünk, azonban több mint 70 évet kell visszamennünk az időben, hogy svájci rendezésű olimpiai versenyt találjunk.

1928-ban és 1948-ban az alpesi síparadicsom, St. Moritz adott otthont a téli olimpiai játékoknak, ezután pedig a kantonok országának majdnem 72 évet kellett várni, hogy az olimpiai láng visszatérjen. Eme hosszú várakozás fog véget érni kerek 100 nap múlva, mikor is kezdetét veszi a III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok. A versenyeket Svájc-szerte, valamint a szomszédos Franciaországban rendezik meg.

Lausanne-ban rendezik majd a jégkorong, rövidpályás gyorskorcsolya, műkorcsolya számokat, míg az alpesisít, a túrasít, a freestyle sít és a snowboard versenyeket Vaud kantonban tartják.

A curlingre a Valais kantonban található Champéry-ben kerül sor, míg a sífutás Vallée de Joux-ban, a franciaországi Les Tuffes pedig a síugrás, a biatlon és az északi összetett számokat vonultatja fel. St. Moritz-ban pedig bobot, szkeletont, szánkót és gyorskorcsolyát rendeznek.

St. Moritz, a dél-keleti Graubünden kantonban, Endagin völgyben található kétszeres olimpiai rendezőváros az egyik leghíresebb téli üdülőhely a világon, amely már 1864 óta várja szeretettel a turistákat. Innsbruck és Lake Placid mellett azon három város egyike, amely kétszer is rendezett téli ötkarikás multisport-eseményt.

A játékok lausanne-i szekciójának vezetője úgy nyilatkozott, hogy ez az első alkalom, hogy az ifjúsági olimpiai játékok történetében természetes jégen rendezik meg a versenyeket, például a St. Moritz-i fagyott tavon.

A MOB az ifi olimpiával kapcsolatban szeptember közepén tartott az érintett sportági szakszövetségek számára konzultációt. Elhangzott, hogy az ifi olimpia közel két hete alatt 8 sportág 16 szakágában osztanak érmet, összesen 81 éremceremónián. Hetven nemzet képviselteti magát a játékokon, a gender equality (nemi egyenlőség) jegyében mintegy 1880, 15 és 18 év között fiatal vesz majd részt. Magyarország eddig hat szakágban – biatlon, curling, jégkorong, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya és síugrás – szerzett már kvalifikációt és további ötben – alpesi sí, nagypályás gyorskorcsolya, sícross, sífutás és snowboard – még várható. A fiatal sportolókra is érvényes a MOB hatályos dopping, illetve droghasználati szabályzata.

A részletes programot sportáganként itt tekinthetik meg.

(MOB-olympic.org, fotó: Getty Images)