Megnyitották a II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokat

Megnyitották a II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokat

2016. 02. 12.
Megosztás

Látványos ünnepséggel, színpadi produkciókkal nyitották meg péntek este Lillehammerben a II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokat, melyen 15 magyar sportoló vesz részt. Az ifjú olimpikonokat, a delegációkat Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte. A versenyek szombaton kezdődnek, a záróünnepséget február 21-én rendezik.

A látványos ceremóniára február 12-én este a Lysgårdsbakkene Síugró Arénában került sor. Az idő és a helyszín pontosan megegyezett a 22 évvel ezelőtti téli olimpiáéval. A lángot édesapja, Haakon norvég koronaherceg 1994-es tettét követve Ingrid Alexandra hercegnő lobbantotta fel a megnyitón, melyet a Norvég Nemzeti Színház 34 éves rendezője, Sigrid Strøm Reibo dirigált.

A több mint másfél órás, norvég elemeket is tartalmazó produkcióban még síelők is felbukkantak a lejtőkön. Nem maradhatott el a zászlófelvonás és a NOB-elnök beszéde sem.

A magyar csapat zászlóját a síugró Vörös Virág vitte, aki igen nagy megtiszteltetésnek érezte a feladatot. Először a görög zászlót lengették meg, majd a nemzetek képviselői egyesével mentek végig a szinpadon, a sort a házigazdák zárták.

A megnyitót a helyszínen tekintette meg Borkai Zsolt, a MOB elnöke és Szabó Bence főtitkár is, akik a magyar érdekeltségű viadalokba is betekintenek a következő napokban.

Thomas Bach NOB-elnők már több napja a norvég városban tartózkodik, meglátogatta a sportolókat, a kulturális programokat, találkozott a Nemzetközi Fair Play Bizottság képviselőivel is. Elégedettségét fejezte ki a szervezőknek, akik az 1994-es téli játékok örökségét vitték tovább. Az olimpiai bajnok vívó sportdiplomata is köszöntötte a csapatokat az ünnepségen.

A házigazda norvégok képviseletében megjelent Harald norvég király is, aki röviden szintén üdvözölte a delegációkat.

A játékokon 71 ország mintegy 1100, 15 és 18 év közötti sportolója vesz részt, akik 15 sportág 70 versenyszámában fognak az elkövetkező napokban megmérkőzni.

A Magyar Csapatot 8 sportág 15 sportolója alkotja. Legnépesebb a sízők csapata. Archam Chiara és Szőllős Barnabás alpesi sízésben, Nagy Bence síkrosszban, Veres Mirella és Herneczky Áron biatlonban, Gyallai Máté János sífutásban, Vörös Virág és Molnár Kristóf pedig síugrásban fog a legjobb ifjúsági korú olimpikonokkal megmérkőzni. Jászapáti Petra, Liu Shaoang és Sziklási András rövidpályás gyorskorcsolyázásban, Vértes Nátán jégkorongozásban, Medgyesi Fruzsina műkorcsolyázásban, továbbá Fehér Zsófia és Szász Csongor Ármin snowboardban áll rajthoz.

Mint arról dr. Nagy Zsigmond csapatvezető a napokban beszámolt, a magyarok "harcra készen" várják a megmérettetést. A szombati versenynapon az alpesi sízőinkért, sífutónkért és jégkorongozónkért szoríthatunk.

A '94-es téli olimpián 67 ország 1801 sportolója állt rajthoz 16 téli sportágban. A legjobb eredményünket Czakó Krisztina műkorcsolyázó 11. helyezése jelentette, igaz, Hunyady Emese gyorskorcsolyázó olimpiai bajnoki címet nyert - osztrák színekben.

Az olimpiák történetében Lillehammer egyfajta új időszámítás kezdetét jelentette, miután a NOB 1992-ben úgy döntött, hogy szakítva a hagyománnyal, a barcelonai olimpia után nem a nyári játékok évében, hanem a közbeeső páros évben rendezik meg a téli olimpiát - így lehetett '94-ben téli olimpia.

Mint ismeretes, az I. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokat 2012. január 13. és 22. között Innsbruckban rendezték; akkor 70 ország több mint ezer sportolója 6 sportág 63 versenyszámában mérte össze felkészültségét. Magyarországot 6 sportágban 9 versenyző képviselte.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2011. december 7-én ítélte a rendezési jogot a norvég városnak. Lillehammer létesítményei az elmúlt 20 évben számos világ- és kontinentális eseményeknek adtak otthont, így a nemzetközi és a hazai téli sportszövetségek számára a létesítmények nem ismeretlenek, hiszen a magyar sportolók is számos versenyen és edzőtáborban vettek részt a téli olimpia helyszínein.

A lillehammeri szervezőbizottság a NOB által elfogadott, Agenda 2020 reformcsomagjának számos elemét már alkalmazta az előkészületek során.

A Magyar Csapatról bővebben itt olvashat, a csapatkönyvet innen töltheti le.
A téli ifjúsági olimpiával kapcsolatos híreinket és az információkat ide kattintva találják.
A 2016-os lillehammeri II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok hivatalos oldala: lillehammer2016.com.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter, olympic.org)