Utoljára az olimpiai szereplését meghiúsító tavaly októberi tornászvilágbajnokságon versenyzett Berki Krisztián, aki most úgy gondolja, hogy a kiemelkedően sikeres pályafutását így nem lehet lezárni. Valójában már az idei Európa-bajnokságon is vigaszt kereshetett volna, miután a kellőképpen magas pontszámot érő gyakorlatát sikerült jól felépítenie, de aztán befékezett, és a visszatérését szeptemberre napolta el.
Július 23-án a budapesti Margitszigeten rendezik az 5próba Rióba komplex szabadidősport-rendszer utolsó kiemelt eseményét. Az elmúlt hétvégén Balatonon, Révfülöpön próbázhattak a sportolnivágyók.
Napra pontosan egy hónap múlva kezdődik a XXXI. Nyári Olimpiai Játékok Rio de Janeiróban, a város pedig teljes mértékben készen áll a rendezésre – tájékoztatott Michel Temer, Brazília ügyvivő elnöke, akinek hivatalos közleményét alább változtatás nélkül közöljük.
Július 7-én délután a Művészetek Palotájában tesz olimpiai esküt a riói olimpiára készülő Magyar Olimpiai Csapat. Előtte a MOB tagsága közgyűlés keretében fogadja el az utazó küldöttséget. A fogadalomtétel az 1936-os berlini ötkarikás játékok óta hagyomány.
Révfülöp volt a helyszíne a Magyar Olimpiai Bizottság kezdeményezésének, az 5próba Rióba újabb kiemelt állomásának. Az elmúlt hétvégén a Balatonátúszással együtt rendezték meg a viadalt. Többek közt erről is beszámol A sport mindenkié című sportmagazin a Sport1 Televízió műsorában.
A Magyar Olimpiai Bizottságnál tett látogatást hétfőn a Fehérorosz Olimpiai Bizottság vezetői küldöttsége.
Az Európai Bizottság tavaly létrehozott sport és diplomáciai munkacsoportja Brüszelben ülésezett az elmúlt héten. Amint Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB tagja, a Nemzet Sportolója, a munkacsoport tagja elmondta, ajánlásokat fogadtak el arra vonatkozóan, hogy a sport hogyan juthat nagyobb szerephez az Unióban, miként járulhat hozzá az európai polgárok egészségének megőrzéséhez és erősitéséhez.
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó dr. Kárpáti György, a Nemzet Sportolója a tizedik hely környékére várja Magyarországot a nemzetek pontversenyében a riói olimpián.
Szerencsésen hazatért a Magas-Tátrából a Nemzetközi Olimpiai Tábor magyar küldöttsége. A többnapos eseményen Győr Béla MOA-tanácstag vezetésével négy magyar általános iskolás diák vett részt.
Az elmúlt két hónapban a riói olimpiai láng Brazíliában több, mint 180 városban járt, több mint 17 000 km-t utazott és több mint 7000 lángvivő vehette kezébe.