Risztov Évára „dupla vagy semmi” kihívás vár a kazanyi vb-n

Risztov Évára „dupla vagy semmi” kihívás vár a kazanyi vb-n

2015. 01. 06.
Megosztás

„Eszközökben és megoldásokban nem válogatva minden olyan akadályt kész vagyok elhárítani Risztov Éva elől, amely megnehezítheti a felkészülését, vagy meggátolhatja abban, hogy az idei kazanyi világbajnokságon a közösen elfogadott célkitűzéseink ne valósulhassanak meg. Ez azt is jelenti, hogy minden veszélyre fel fogok figyelni, mindenen és mindenkin képes leszek felelőséggel átlépni, ha annak szükségességét fogom érezni” – nyilatkozta a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának a tőle megszokott határozottsággal Kovács Rita, a londoni hosszútávúszó győztes Risztov edzője.

A 45 esztendős szakember az elmúlt évben minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy az olimpiai bajnoknő ismét a nyílt vízi versenyek magasan jegyzett érem várományosai közé tartozhasson. Ennek érdekében nap mint nap nem sokkal hajnali 4 óra után kelt és indult el Nyíregyházáról Debrecenbe…

Risztov Éva az óesztendő fő versenyén, a berlini Európa-bajnokságon az „olimpiai” 10 kilométeres versenyszámban elképesztő hajrával a második helyen végzett, az 5 kilométeren negyedik lett, ahogy a magyar váltó tagjaként is. Mindez 12 évvel az után történt, hogy ugyancsak Berlinben még medencés versenyzőként négy számban is – 200 pillangón, 400 gyorson és vegyesen, valamint 800 gyorson – ugyancsak Eb-ezüstérem volt a jutalma.

„Három nap leforgása alatt Éva 20 kilométeres távot hagyott maga mögött az idei kontinensbajnokságon, ami egy 29. évében járó versenyző számára lényegesen nagyobb feladatot jelentett, mint egy huszadik évei elején járó, vagy annál is fiatalabb vetélytársának. Hozzá kell tenni, hogy a hazai bajnokságon átváltva a medencés versenyzésre – amelyre a nyílt vízi úszóknak is szüksége van, hiszen az eredményes hajrát itt gyakorolhatják csak igazán – a 800 és az 1500 gyorson is második helyen ért a célba” – folytatta Kovács Rita, aki 2006-ban meglehetősen rövid felkészüléssel is ezüstérmet tudott nyerni a hazai rendezésű Európa-bajnokság balatonfüredi 10 kilométeres versenyében.

Az edzőnő nyíltan beszél arról, komoly fenntartásokkal vette át az olimpia bajnoknő felkészítését, akiről nem csak azt tudta, hogy a rendkívül tapasztalt és céltudatos sportolók közé tartozik, hanem azt is, hogy a makacs önfejűségét olykor nem könnyű kezelni.

„Voltak is finoman fogalmazva nem éppen egyszerű edzéseink, de egymás jobb megismerése után sikerült eljutnunk a kölcsönös bizalom és tisztelet elengedhetetlen állapotáig. Meggyőződéssel állíthatom, hogy Éva számára mostantól nem csupán a szinten tartás lehet a legfőbb cél, hiszen van még benne éppen elég energia és motiváció ahhoz, hogy fizikailag és mentálisan is erősebb legyen. Ebben a pszichológusa is nagy segítségére lehet.”

A versenyzőnőben és az edzőjében is tudatosult, hogy a kazanyi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon dupla vagy semmi kihívás vár a londoni győztesre. Ha nem sikerül jól a felkészülése, vagy valamit elront a „rangadón”, nemcsak a világbajnokságot bukhatja el, hanem – kijavíthatatlanul – a riói olimpiát is.

„A tervek szerint lesz egy edzőtáborozásunk Miamiban és Nyíregyházán, az ’én városomban’ is, de sok időt fogunk tölteni Debrecenben is. Várhatóan négy nagy versenyre nevez be Éva a világbajnokság előtt, de a tapasztalatom azt mondatja velem, hogy már március végén, az első világkupa-szereplés előtt sejthető lesz, hogy mekkora is az esélye az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon” – hangsúlyozta a Risztov Éva régi és új keletű elhatározásainak megvalósulását a maga eszközeivel elősegítő Kovács Rita, ahogy ő mondja, úgy a vízben, mint a parton…

Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter