Kihelyezett ülést tartott a Thury-várban a Magyar Olimpiai Akadémia

Kihelyezett ülést tartott a Thury-várban a Magyar Olimpiai Akadémia

2014. 09. 17.
Megosztás

Az idén 10 éves Várpalotai Olimpiai Baráti Kör munkáját is méltatták a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) kihelyezett tanácsülésén hétfőn a Thury-várban.

Az 1985 óta működő szervezet, amelynek küldetése többek között az olimpiai mozgalom hagyományainak ápolása és az olimpiai eszmével kapcsolatos nevelés, oktatás, kutatás támogatása, nem véletlenül tartotta kihelyezett tanácsülését a Várpalota jelképének számító épületben. Ezzel is szerették volna elismerni azt a munkát, amelyet az elmúlt 10 esztendőben a Poór Gyula elnök vezette Várpalotai Olimpiai Baráti Kör (VOBK) végzett, mondta el az ülés nyitányaként Aján Tamás, a MOA elnöke, aki 1989-ben Schmitt Páltól vette át a szervezet vezetését.


Az országos szervezet tanácsa negyedévente ülésezik, ebből minden esztendőben egy alkalommal vidéki helyszínen ülnek össze. Ez alkalommal a helyi baráti kör évfordulója miatt esett a választás Várpalotára, hangzott el a vár Thury-termében, ahol Aján Tamás és Poór Gyula is köszöntötte a vendéglátó város polgármesterét. Talabér Márta a tanácstagok előtt beszámolt a település sportéletéről, külön szót ejtett a nyár folyamán nemzetközi sikereket is elérő Ligetvári Patrik kézilabdázóról és Ludszky Zsolt karatésról.

Külön napirendi pontként mutatkozott be a megjelenteknek a VOBK. Poór Gyula elnök szavait Miklós László, a szervezet titkára vetített képes előadással egészítette ki, ami 2004 óta történteket foglalta össze. Elhangzott, a baráti kör évről-évre az olimpiai mozgalomhoz kapcsolódó kiállításokat, vetélkedőket és helyi rendezvényeket szervez, de nagy sikerűek a sportolói élménybeszámolók is, amelyek keretében ellátogatott már Várpalotára többek között Buzányszky Jenő labdarúgó, Cseh László úszó, Magyar Zoltán tornász, Pars Krisztián kalapácsvető, Vörös Zsuzsanna öttusázó, s természetesen a palotai születésű kiváló kézilabdázó, Gál Gyula is mesélt élményeiről a helyi gyermekeknek és felnőtteknek. Poór Gyula hozzátette, az évforduló apropóján még az idén a baráti kör munkáját bemutató kiadványt is készítenek.


A továbbiakban a tanács tagjai méltatták a jelenleg 29 taggal működő VOBK munkásságát, kiemelve, hogy hazánk olimpiai baráti körei közül az egyik legjobb és legeredményesebb a várpalotai csoport.

A folytatásban Jakaházyné Mező Mária főtitkár számolt be a MOA következő, budakalászi vándorgyűlésének előkészületeiről, illetve a Dr. Mező Ferenc Szellemi Dákolimpia idei kiírásának részleteit vitatták meg a tanács megjelent tagjai.

(Szabó Péter Dániel)