Kihirdették a magyar válogatottak kereteit a vb-re

Kihirdették a magyar válogatottak kereteit a vb-re

2013. 05. 07.
Megosztás

A hazai teke szövetség kedden sajtóreggelire invitálta az újságirókat. Az eseményen részt vett dr. Simon Zoltán, a Magyar Tekeszövetség elnöke, Takács László, a szervező bizottság elnöke, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város alpolgármestere, Dávid Veronika, a nemzetközi szövetség alelnöke, egyben a hazai szövetség főtitkára, és Nemes Attila, a zalaegerszegiek világbajnok tekése.

Nemes szerint erre a vb-re régóta várnak. „1988-ban volt legutóbb Magyarországon csapat-vb. Büszke vagyok, mert tagja lehetek ennek a válogatottnak és biztos vagyok abban, hogy minden csapattársam kettőzött erővel fog küzdeni a világbajnokságon. Célunk az, hogy a legfényesebb érmeket itthon tartsuk” – mondta Nemes.

A világbajnokság az U18-asok küzdelmeivel kezdődik május 11-én, a felnőttek pedig május 18-án lépnek pályára.

A sportág idei legnagyobb eseményének Áder János köztársasági elnök a fővédnöke. A szervezők családi programokkal is készülnek. A verseny helyszínéül szolgáló Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok környékén szórakoztató műsorok lesznek, a gyereket többek között fellépők, ugráló vár és arcfestés is várja.

A sajtóeseményen ismertették a magyar válogatottak névsorát.

A válogatottak:

Nők: Airizer Emese Júlia, Méhész Anita, Tímár Edina, Sáfrány Anita, Nemes- Juhász Gabriella, Nemes Irén, Zenger Nikolett, Sajermann Nóra, Némethné Katona Beáta, Fegyveres Petra

Férfiak: Kiss Norbert, Kakuk Levente, Karsai László, Zapletán Zsombor, Nemes Attila, Farkas Sándor, Boanta Claudiu, Feher Zoltán Flavius, Kiss Tamás, Botházy Péter

U18 leány csapat: Urbán Brigitta, Urbán Viktória, Hannig Viktória, Tóbiás Anett, Tóth Katalin

U18 fiú csapat: Brancsek János, Ifj. Horváth Péter, Nagy Gergő, Czeilinger Gábor, Farkas Ádám

(Forrás: teke szövetség, Fotók: Vörös Nándor)