Kikapott a Davis Kupa-válogatott Moldovában

Kikapott a Davis Kupa-válogatott Moldovában

2013. 02. 04.
Megosztás

A vasárnapi két egyes mérkőzés előtt 1-2 volt az eredmény, az első meccset pedig a két elsőszámú játékos, Radu Albot és Fucsovics Marci vívta.

A mérkőzés első szettjét a 220. helyen álló moldáv könnyedén húzta be, Marci azonban hatalmas lelkesedéssel fordítani tudott és 6-4 6-1 6-1-gyel megnyerte a meccset.
Filipenko Viktoron (a képen) óriási teher volt tehát, hiszen ha győz, történelmik tettet hajt végre, a magyar csapat a Davis Kupa történetében először fordított volna.
Nem is alakult rosszul a dolog, Vitya az első szettet 6-4-re megnyerte, utána azonban Dubarenco visszajött és 4-6 6-3 6-4 7-6(4)-ra megnyerte a meccset és továbbjuttatta a moldáv csapatot.
Csapatunk így a kiesés szélére került, áprilisban azonban itthon fogadhatjuk Luxemburg gárdáját, akik rendelkeznek ugyan egy TOP100-assal, Gilles Müller azonban nem mindig áll rendelkezésre, ahogy most hétvégén sem tette.

"Rendkívül fiatal csikócsapattal szálltunk szembe a mostanra megerősödött moldáv válogatott ellen. Talán még soha nem volt ilyen fiatal válogatottja magyar Davis Kupa-csapatnak, ennek ellenére heroikus küzdelemben maradtunk alul ellenük, akiket 2009-ben itthon is csak 3-2-re tudott megverni az akkor legerősebben felálló csapatunk, melyből ma már senki nem játszott" - nyilatkozta az MTI-nek Hornok Miklós szövetségi kapitány, hozzátéve: Fucsovics Márton a tegnap megnyert páros után magára találva nagy hátrányból verte a hihetetlen első szettet produkáló Albotot, Filipenko Viktor pedig újoncként élete első sorsdöntő meccsén produkált olyan teljesítményt, amellyel a magyarok majdnem történelmet írtak idegenben 0-2-ről felállva.

"Sajnos a végén minimális különbséggel vesztettünk, áprilisban Luxemburggal otthon fogunk játszani" - zárta összegzését a kapitány.

Davis Kupa, euro-afrikai zóna, II-es csoport, 1. forduló:
MOLDOVA-MAGYARORSZÁG 3-2
Radu Albot-Fucsovics Márton 6:1, 4:6, 1:6, 1:6
Maxim Dubarenco-Filipenko Viktor 4:6, 6:3, 6:4, 7:6


(Forrás: mti, mtsztenisz.hu)