Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Kikaptak a csehektől női röplabdásaink

A magyar női röplabda-válogatott három sima szettben kikapott a cseh
csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat Várnában zajló tornájának
pénteki első fordulójában.

Az első játszmában még megszorongatták a jóval esélyesebb cseheket a
magyar lányok, a második és harmadik szettben viszont már esélyük sem
volt egy esetleges meglepetésre. A statisztikák alapján a mieink közül
leginkább Liliom Rita dicsérhető, aki a játék szinte minden elemében
bekerült a mezőny legjobbjai közé.

"Az első játszmában a csapat jelenlegi állapotához mérten a maximumot
nyújtotta - nyilatkozott Németh Lajos szövetségi kapitány. - A
folytatásban azonban kiütközött a két csapat közötti tudáskülönbség,
előjöttek a hibák, és ezért vesztettük el ilyen nagy arányban a
második és a harmadik szettet. Összességében elmondhatom, hogy ezzel a
háttérrel, gondolok itt a sportág nehéz körülményeire, ettől a
szakmailag sem a legerősebb magyar válogatottól ma ennyire futotta.
Ami a folytatást illeti, nincs bennem hiú remény, hiszen a bolgárok is
nagyon erősek, talán a lettek ellen lehet keresnivalónk."

Női röplabda Európa-bajnoki selejtező, F csoport, 1. torna (Várna), 1. forduló:
Csehország-Magyarország 3-0 (17, 8, 12)

A négy csapat a jövő héten, Budaörsön is összecsap egymással, s a két
körmérkőzéses torna eredményeinek összesítése alapján első helyen
végző válogatott kijut a jövő évi Eb-re, míg a második pótselejtezőt
játszhat.

(röplabda szövetség)

Kapcsolódó

Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Infoartnet