Kilenc edzésből csak háromszor kerültek elő a labdák

Kilenc edzésből csak háromszor kerültek elő a labdák

2013. 05. 31.
Megosztás

Javában zajlik a munka a magyar női kézilabda-válogatottnál. A betegség miatt távol lévő Karl Erik Böhn szövetségi kapitányt helyettesítő Siti Bea a Nemzeti Sportnak elmondta: kilenc edzésből csak háromszor kerülnek elő a labdák, a többin az erőnlét fejlesztése és a regeneráció kapja a hangsúlyt.

– Milyen érzés?

"Furcsa – de vannak olyan helyzetek az életben, amikor az embernek el kell látnia azt a feladatot is, amelyet nem szeret annyira – mondta a Nemzeti Sportnak Siti Bea, Karl Erik Böhn segédedzője, aki a nagyfőnök távollétében egymaga irányította a felkészülést. – Én meg, tudja, nem vagyok az az irányító, vezetőedző alkat. Ráadásul tele vagyok kérdőjelekkel, hogy vajon mit csinálok jól, és mit nem, de úgy vagyok vele, ha ez kell ahhoz, hogy folytassuk a Karl Erik Böhnnel elkezdett munkát, ne térjünk le az általa kijelölt útról, akkor itt vagyok. Lehet, hogy van az országban százhúsz edző, aki nálam régebb óta van a pályán, tapasztaltabb nálam, meg tudná ezt csinálni – de én is a legjobb tudásom szerint teszem meg azt, ami tőlem telik."

– Miben egyeztettek a szövetségi kapitánnyal?

"Mindent megbeszéltünk, bár az edzések részletes tervét már rám bízta – mondta Siti Bea a Nemzeti Sportnak. – Most úgyis az erőnléti munka van előtérben, amelyért Tord Ellingsen felel: a kilenc edzésből csak három a labdás tréning, másik három kegyetlen, gyilkos erőnléti foglalkozás, azonkívül regeneráció a program."

– Fáradtnak is látszanak a lányok.

"Egy ilyen nehéz szezon végén ez nem csoda, ráadásul délelőtt volt az egyik nagyon kemény, kifulladásig menő tréning. De szükség van rá, mert ez az az időszak, amikor lehet fejleszteni a játékosok erőnlétét. Nálunk ez nem annyira elfogadott, ám ha megnézzük, mennyire fittek a norvég kézilabdások, mindjárt látszik, hogy van értelme."

(Forrás. NSO)