Kilenc gólos vereség a horvátoktól

Kilenc gólos vereség a horvátoktól

2013. 01. 16.
Megosztás

A sok hibával játszó, olimpiai negyedik magyar férfi kézilabda-válogatott 30-21-re kikapott az ötkarikás bronzérmes horvát csapattól a világbajnokság harmadik fordulójában.

Nagy tempóban kezdődött a mérkőzés, Császár hétméterest hibázott, a horvátok máris gólt szereztek. Mindkét oldalon kemény védekezés fogadta a támadójátékosokat, a játékvezetők percek alatt szinte minden sárgalapot kiosztottak. Mikler két szép védést is bemutatott, de a pontatlanságokat indítással büntették Cupicék, akik két, majd háromgólos előnybe kerültek. 7-4 a horvátok javára a 15. percben, a 17-ben pedig már 9-4. Ezután csak Nagy László átlövéseinek köszönhetően nem nőtt a különbség, a magyarok hibáit továbbra is lerohanás gólokkal büntették a horvátok, amit kiváló százalékkal lőttek (8/10).

4-0-val folytatódott a meccs, ezzel a horvátok tovább növelték előnyüket. Mocsai tovább variálta a csapatot, változtatott, nyitott védekezésre váltottak a magyarok, de semmi nem használt, héttel vezettek a horvátok. Hiányoztak a jó egyéni teljesítmények, sőt többen árnyékuk voltak önmaguknak. A végjátékra teljesen eldőlt a meccs. Mindkét oldalon a fiatalok kaptak lehetőséget, és láthatóvá vált az utánpótlásbeli differencia. Az 57. percben tízgólosra nőtt a hátrány, pedig nincs ekkora játéktudásbeli különbség a két csapat között, bár egyértelmű, hogy Horvátország jelenleg jobb, mint a magyarok.

Mocsai Lajos:
- Gratulálok az ellenfélnek. A világbajnokság előtt is tudtuk, hogy Horvátország és Spanyolország is kiemelkedik a csoportunkból, nekünk pedig a fő célunk a nyolcaddöntőbe jutás. A jelenlegi fizikai állapotában a magyar válogatott ennyit tudott teljesíteni a horvát válogatott ellen. Meglepetés tehát nem ért minket, továbbra is arra koncentrálunk, hogy bejussunk a legjobb 16 közé, így nyilvánvaló, hogy az Algéria elleni találkozó lesz a kulcsmérkőzés.
Mickler Roland:
- Sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés. Az eladott labdáinkból szerezték a góljaikat a horvátok. A végső különbség talán nagyobb, mint ami a két csapat között valójában van, bár voltaképpen pont annyi, ahány lerohanás-gólt kaptunk.

Férfi vb, D-csoport, 3. forduló
HORVÁTORSZÁG-MAGYARORSZÁG 30-21 (15-11), Madrid, játékvezetők: Geipel, Helbig (németek)
HORVÁTORSZÁG: Alilovic, Ivic, (kapusok), Bicanic 2, Cupic 8 (3), Duvnjak 4, Gojun 2, Horvat, Kopljar 6, Lackovic, Mandalinic, Musa, Sprem 1, Stepancic 2, Strlek 3, Vori 1, Vukovic
MAGYARORSZÁG: Mikler, Tatai (kapusok), Ancsin, Császár 2, Harsányi 3 (1), Iváncsik G., Krivokapics 3 (3), Lékai, Mocsai, Nagy K. 2, Nagy L. 4, Putic, Schuch, Szöllősi 5, Vadkerti, Zubai 1
Kiállítások: 4, ill. 4 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 4/8.
Algéria-Egyiptom 24-24 (12-16)
Spanyolország-Ausztrália 51-11 (24-6)
A csoport állása: 1.Spanyolország (107-49)6, 2.Horvátország (97-54) 6, 3.Magyarország (96-66) 4, 4.Egyiptom (71-85) 1, 5.Algéria (58-82) 1, 6.Ausztrália (37-130) 0

További eredmények:

A csoport

Tunézia-Montenegró 27-25 (11-11)
Németország-Argentína 31-27 (17-13)
Franciaország-Brazília 27-22 (12-5)
A csoport állása: 1.Franciaország (89-69) 6, 2.Németország (87-75) 4, 3.Tunézia (79-78) 4, 4.Argentína (75-81) 2, 5.Brazília (69-80) 2, 6.Montenegró (71-87) 0

Mai mérkőzések:

16:00 Brazília-Tunézia
18:30 Németország-Montenegró
20:45 Argentína-Franciaország

B csoport

Katar-Oroszország 22-29 (13-16)
Macedónia-Izland 19-23 (10-10)
Dánia-Chile 43-24 (17-13)
A csoport állása: 1.Dánia (115-78) 6, 2.Oroszország (86-78) 4, 3.Izland (86-71) 4, 4.Macedónia (83-81) 4, 5.Katar (79-104) 0, 6.Chile (74-111)

Mai mérkőzések

15:45 Macedónia-Oroszország
18:00 Chile-Katar
20:15 Izland-Dánia

C csoport:

Dél-Korea-Fehéroroszország 20-26 (10-12)
Szerbia-Szaúd-Arábia 30-20 (12-10)
Szlovénia-Lengyelország 25-24 (11-14)
A csoport állása: 1.Szerbia (95-70) 6, 2.Szlovénia (91-73) 6, 3.Lengyelország (76-61) 4, 4.Fehéroroszország (76-78) 2, 5.Dél-Korea (69-91) 0, 6.Szaúd-Arábia (56-90) 0

(Forrás: kezi.hu)