Kilencszázmillió forint az oroszlányi sportcsarnoknak

Kilencszázmillió forint az oroszlányi sportcsarnoknak

2013. 10. 16.
Megosztás

Nemzetközi kosárlabda-mérkőzések lebonyolítására alkalmas, 1500 férőhelyes csarnokot építenek Oroszlányban - jelentette be a város polgármestere.

Takács Károly (Fidesz-KDNP, a képen) keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2014 őszére a jelenlegi 750 négyzetméteres csarnok mellé egy 2200 négyzetméteres új létesítményt emelnek.

A két csarnok együttesen olyan sportkomplexumot alkot majd, amely többek között két küzdőtérrel, nyolc öltözővel, játékvezetői helyiségekkel, orvosi szobával és egy korszerű sajtóközvetítésre alkalmas szobával is rendelkezik.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnökének tájékoztatása szerint a csarnokfejlesztés az Oroszlányi Sport Egyesület TAO-keretből finanszírozott fejlesztési programja alapján valósulhat meg.

A 900 milliós beruházásból az 542 millió forintos állami támogatás mellett Oroszlány vállalja a közel 400 millió forintos önrészt.

Szalay Ferenc elmondta, a szövetség évente hatmilliárd forintnyi TAO-kerettel rendelkezik, ennek kétharmadát létesítményfejlesztésre fordítják. Ma 34 ezer kosaras van az országban, közülük 14-15 ezer igazolt sportoló.

Az új intézmény alkalmas lesz kulturális rendezvények lebonyolítására, illetve a mindennapos testnevelésre is, és párhuzamosan egyszerre több órát vagy edzést is befogadhat majd.

(Forrás: MTI)