Kína megbocsátott az olimpiai bajnoknak

Kína megbocsátott az olimpiai bajnoknak

2014. 03. 20.
Megosztás

Visszakerült a válogatottba, bár azt még nem tudni, mikor versenyez újra Szun Jang, a kínaiak olimpiai és világbajnok, világcsúcstartó úszója.

A most visszafogadott sportoló tavaly novemberben vált kegyvesztetté, miután jogosítvány nélkül vezetett egy nagy értékű autót, amellyel közlekedési baleset részesévé vált. Azt állította, hogy az egyik rokonától kölcsönbe kapott Porsche Cayenne-t vezette, amikor hátulról egy busz belerohant. A helyszínelő rendőrök elmondták, Szun nem tudta felmutatni vezetői engedélyét, később az úszó bevallotta, hogy nincs is jogosítványa.

A 22 éves Szun, aki utóbb nyilvánosan kért bocsánatot, a balesetben nem sérült meg. A rendőrség hét nap elzárásra ítélte őt, enyhébb bűncselekményeknél ugyanis Kínában nincs bírósági eljárás, hanem közvetlenül a rendőrség szabja ki a büntetést.

Az élversenyző a londoni olimpián 400 és 1500 méter gyorson arany-, 200 méter gyorson ezüst-, a 4x200-as váltó tagjaként pedig bronzérmet szerzett. Ő az első kínai férfiúszó, aki ötkarikás játékokon nyerni tudott. Az elmúlt két nagymedencés világbajnokságon összesen ötször diadalmaskodott, amellett egy ezüstöt és két bronzot is kiérdemelt.

(Forrás: MTI)