Kínától is kikapott a női válogatott, a férfiak javítottak

Kínától is kikapott a női válogatott, a férfiak javítottak

2012. 03. 28.
Megosztás

A férfi asztalitenisz-válogatott a keddi harmadik fordulóban nagy csatában 3-2-re nyert a dánok ellen.

Harczi Zsolt együttese - amely két éve, Moszkvában nyolcadikként zárt - a vasárnapi nyitófordulóban az osztrákokkal szemben maradt alul, majd hétfőn a tajvaniaktól szenvedett vereséget. A folytatásban - szerdán - a franciákkal és a dél-koreaiakkal találkozik.

A csoportból az első három jut majd a legjobb 12 közé, míg a 4-6. helyezettek a 13-24. pozícióért folytathatják szereplésüket.

A papírformának megfelelően a kínai együttestől is vereséget szenvedett a magyar női válogatott az asztaliteniszezők dortmundi csapat-világbajnokságán, így három kudarcával már csak matematikai esélye van arra, hogy a legjobb 12 közé kerüljön.

Téglás Péter csapatában a keddi találkozón Lovas Petra, Tóth Krisztina és Pergel Szandra kapott lehetőséget, de egyiküknek sem sikerült szettet nyernie a világklasszis riválisok ellen.

A legutóbbi vb-n hetedik magyarok az A-csoport vasárnapi nyitó fordulójában meglepetésre kikaptak az ukránoktól, majd a hétfői folytatásban a románokkal sem bírtak.

Szerdán az amerikaiakkal és a fehéroroszokkal találkoznak. A csoportból az első három jut a legjobb 12 közé, míg a 4–6. helyezettek a 13–24. pozícióért folytathatják.

ASZTALITENISZCSAPAT-VB, DORTMUND

3. forduló, férfiak, C csoport:
Magyarország-Dánia 3-2

Pattantyús Ádám-Allan Bentsen 1-3, Kosiba Dániel-Jonathan Groth 3-0, Jakab János-Kasper Sternberg 3-0, Kosiba-Bentsen 2-3, Pattantyús-Groth 3-1
Koreai Köztársaság-Franciaország 3-0
Ausztria-Tajvan 3-1
Az állás: 1. Ausztria 6 pont (9-1), 2. Koreai Köztársaság 6 (9-2), 3. Tajvan 4 (6-7), 4. Franciaország 4 (3-6), 5. Magyarország 4 (4-8), 6. Dánia 3

3.forduló, nők A csoport:

Kína-Magyarország 3–0
Guo Yue–Lovas Petra 3:0, Guo Yan–Tóth Krisztina 3:0, Li Xiao-Xia–Pergel Szandra 3:0
Románia–Fehéroroszország 3–2
Ukrajna–Egyesült Államok 3–2
Az állás: 1. Kína 6 pont (9:0), 2. Románia 6 (9:5), 3. Ukrajna 5, 4. Fehéroroszország 4, 5. Egyesült Államok 3 (4:9), 6. Magyarország 3 (3:9)

(Forrás: MTI)