Királynők a királyok között – ülésezett a MOB Nők a Sportban Bizottsága

Királynők a királyok között – ülésezett a MOB Nők a Sportban Bizottsága

2019. 11. 06.
Megosztás

Idén utoljára ülésezett a MOB Nők a Sportban Bizottsága. Napirenden volt az elmúlt évben végzett tevékenységek summázása, illetve a jövő évi tervek.

Az ülés első felében Kelemen Ildikó, a bizottság elnöke ismertette a legutóbbi találkozó jegyzőkönyvét, valamint a MOB alapszabályának változása miatt az eddigi díjak egységesítését, melynek értelmében a bizottság megegyezett abban, hogy a Nők Sportjáért-díj elnevezés marad a továbbiakban is.

Az Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) együttműködést ajánlott, melyben kéri a bizottság részvételét és támogatását egy, az élsporttól már visszavonult nőkkel készítendő tudományos kutatás céljából. A bizottság tagjai örömmel fogadták a megkeresést és bővebb tájékoztatás után segítenek a program kidolgozásában.

Az idei után a Magyar Edzők Társasága (MET) jövőre is biztosít egy lehetőséget, hogy az edző továbbképzés keretén belül a bizottság konferenciát rendezzen. Ennek témaköreit és lehetséges előadóit is megbeszélték az egybegyűltek. Ehhez részben kapcsolódott a Magyar Edző kiadványban való publikálási lehetőség, melyet szintén örömmel fogadtak a bizottság tagjai.

Az egyik utolsó, de csöppet sem elhanyagolható napirendi pont volt a tavasszal már érintett tájékoztató kiadvány, mely egy kreatív megbeszélés után akképpen módosult, hogy elsőkörben egy, az általános iskola felsőbb évfolyamai számára tartott előadássorozatot dolgoznának ki a bizottság tagjai, szakértők bevonásával. A tervezetten 45 perces program egy meghatározott tematika mentén, női élsportolók, illetve női sportvezetők bevonásával szólna a fiatalokhoz olyan témákban, mint például a gender equality, az edző szerepe, vagy a mindenkori férfi-nő kapcsolatok életkori sajátosságai, illetve az abúzus. A „tesztüzem” kezdete várhatóan jövő év ősze.

(MOB)