Kis lépés Szocsi felé

Kis lépés Szocsi felé

2013. 02. 13.
Megosztás

Farkas Norbert nem titkolt álma, hogy ott lehessen 2014-ben Szocsiban, a téli olimpián.

A Felix Promotion menedzserirodával együttműködő alpesi síző a Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül kapott segítséget a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, ugyanis ösztöndíjban részesült.

A „2014. évi Szocsi Olimpiai Sportolói Ösztöndíjra” egy űrlap kitöltésével lehetett pályázni, melyen az eddig elért eredmények, egy sportszakmai önéletrajz, egy motivációs levél és természetesen a jövőbeli tervek szerepeltek. Norbi céljai között jelölte meg az országos bajnokságok megnyerését, melyet azóta teljesített is a felnőtteknél és az ifjúságiaknál egyaránt. Ezen kívül szeretné a szocsi olimpiára az A szintű kvalifikációs szintet elérni, valamint jövőre minél több FIS Világkupán és FIS Európa Kupán szerepelne, melyeken cél a legjobb 30-ba kerülés lesz.

Ehhez jelenthet most óriási segítséget a NOB ösztöndíja, amely egy lépéssel közelebb viheti Norbit a nagy álmok teljesüléséhez. „Így eljuthatunk olyan versenyekre, melyekre eddig nem volt lehetőségünk” – árulta el nekünk a 21 éves sportoló édesanyja, Farkas Zsuzsanna.

„Gondolok itt a vérbeli alpesi országokra, Finnországra, Norvégiára vagy éppen Svédországra, esetleg Oroszországra. Ezen kívül nyáron akár újra elmehetünk Új-Zélandra, hiszen a tavalyi edzőtábor ott nagyon hasznosnak bizonyult. A díj nagy része ezekre az utazásokra megy el, hiszen egyik sem két fillér.”

Az nyilván mindenki számára világos, hogy a síelés egy igen drága sport, alaposan megterheli a családi kasszát egy fiatal versenyző esetében. „Emiatt is hatalmas segítség ez számunkra. Az ösztöndíjjal talán végre eljuthatunk odáig, hogy nullszaldósak legyünk. Talán így kicsit visszakapunk abból a rengeteg pénzből, melyet beletettünk Norbi pályafutásába.”

Az ösztöndíjat Norbi nem vehette át személyesen, hiszen már a világbajnokság helyszínén készül, ahol csütörtökön óriás-műlesiklásban szerepel.

(Forrás: Felix Promotion)