Kisebb változások a bajnokság versenykiírásában

Kisebb változások a bajnokság versenykiírásában

2013. 06. 12.
Megosztás

Elkészült a 2013–14. évi férfi és női kézilabda NB I versenykiírása, amely kisebb változásokat tartalmaz az előzőhöz képest.

A leglényegesebb változás, hogy a nőknél a döntőben és a bronzpárharc első meccsen az alapszakaszban hátrébb végzett csapat a pályaválasztó, míg a másodikon és ha szükséges, a harmadikon az előkelőbb helyezést szerzett csapat otthonában rendezik a találkozót. A férfiaknál ez csak a bronzpárharc és az ötödik helyért rendezett párharc esetében lesz így.

A férfi bajnokság szeptember 8-án kezdődik, az utolsó játéknap (a rájátszásban) május 25., a nők esetében ez a két dátum szeptember 1. és május 18. A férfiaknál az alapszakasz után az első két helyezett csapat újra pihenőt kap, a 3. a 6. , míg a 4. az 5. ellen lép pályára az elődöntőbe jutásért.
Érdekesség, hogy ebben a szezonban 13 csapat indul a bajnokságban a férfiaknál, mivel a junior válogatott is a mezőny tagja lesz. A junior válogatott eredményeit az alapszakasz táblázatában feltüntetik, de a rájátszásban nem vesznek részt. A nőknél nem változik a létszám.

A nevezési határidő június 20., ha a részvételre jogosultak közül nem ad be mindenki nevezést az NB I-re, akkor a szövetség dönt a mezőny feltöltéséről (így maradhat benn információink szerint a Debrecen a nőknél.)

(Forrás: NSO)