Kisorsolták a magyarországi U19-es férfi világbajnokság csoportbeosztását

Kisorsolták a magyarországi U19-es férfi világbajnokság csoportbeosztását

2013. 05. 23.
Megosztás

Budaörsön kisorolták a 2013. augusztus 10-23. között Magyarországon sorra kerülő V. IHF Férfi U19 Kézilabda Világbajnokság csoportbeosztását. Magyarország a D-csoportba került, így a világbajnokság első szakaszában, a csoportmérkőzések során Németország, Ausztria, Norvégia, Venezuela és Gabon ellen lép pályára.

A sorsoláson megjelent a magyar férfi felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Mocsai Lajos, az együttes tagjai közül Nagy László, Harsányi Gergely és Ancsin Gábor, valamint a magyar férfi U19-es csapat szövetségi edzője, Kovács Péter, illetve a válogatott több tagja is. Házigazdaként a 3. kalapból sorsolt Magyarország kiválaszthatta, melyik csoportba kér besorolást, és a szakmai stáb végül a D-jelű hatos mellett döntött. A sorsolás keretében a szervezők bemutatták a Kovács Áron és a Káosz Központ által írt vb-indulót, amelynek klip-premierjére is sor került.

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elsődleges célja a kézilabda sportág népszerűsítése világszerte. A kézilabda rendkívül közkedvelt látványsport, amely vonzó elfoglaltság nézőként, szurkolóként és sportolóként egyaránt. A két évente megrendezett férfi U19 világbajnokságok kiemelt jelentőséggel bírnak, valamennyi prémium eseménynek számít. A világbajnokság fővédnöke Áder János, köztársasági elnök, védnökei a rendező városok polgármesterei, Wittinghof Tamás, Budaörs polgármestere és T. Mészáros András, Érd polgármestere.

A Magyar Kézilabda Szövetség egyik elsődleges stratégiai feladata a magyar kézilabda jövőjének, az utánpótlás nevelésének elősegítése. A 2013-as U19 világbajnokságon a jövő magyar férfi felnőtt válogatott kézilabdázói játszanak.

Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár a sorsolás nyitányaként elmondta, hogy a magyar kormány kiemelten támogatja a Magyarországon sorra kerülő világversenyek rendezését, így az U19-es kézilabda-világbajnokság sikeres lebonyolításához is 50 millió forinttal járul hozzá.

Wittinghof Tamás, Budaörs polgármestere büszkeségét hangsúlyozta, hogy a dinamikusan fejlődő város olyan rangos eseménynek adhat otthont, mint az U19-es férfi kézilabda-világbajnokság. A város önkormányzata 15 millió forinttal támogatja a torna megrendezését.

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, a világbajnokság Szervező Bizottságának elnöke a sorsoláson hangsúlyozta az MKSZ célját:

- Fontos számunkra, hogy Magyarország legalább két évenként otthont adjon kézilabdás világversenyeknek Szerencsére mostanában még túl is tudjuk teljesíteni a tervet, hiszen augusztusban a legjobb ifjakat látjuk vendégül a magyarországi világbajnokságon, míg 2014 decemberében felnőtt női Európa-bajnokságnak adunk otthont Horvátországgal közösen. Idén nem csupán jól szeretnénk megrendezni az U19-es világbajnokságot, hanem az a vágyunk, hogy Kovács Péter csapata is ott legyen a legjobbak között. Remélem, augusztus végére Faluvégi Rudolf, Kovacsics Péter, Borbély Ádám, Stranigg János és a többiek neve minden kézilabdabarát számára sokat mond majd, mert az azt jelentené, hogy ezek a fiúk játékukkal elismertek lettek.

A világbajnokság fő üzenete, hogy a vb-n láthatjuk a jövő legendás kézilabdázóit pályára lépni.
A világbajnokságról a magyar válogatott mérkőzéseit a SportKlub élőben közvetíti.

A rendezvény nemcsak az ország és a főváros, hanem elsődlegesen a két szervező város, Érd és Budaörs városok számára is kiemelt jelentőségű mind a városvezetés, mind a helyi közösségek számára, hiszen kiemelt figyelem középpontjába kerülnek, amelyből rövid és hosszú távon is profitálhatnak.

A szervezők célja, hogy a lehető legtöbb szurkolót vonzzák a csarnokokba, magas szinten kiszolgálva az IHF magas sztenderdjeinek megfelelően a csapatokat, valamint minden résztvevőt és nézőt, felejthetetlen élményt szerezve számukra.

A világbajnokság olyan nemzetközileg is elismert, színvonalas, izgalmas sportesemény lesz, amelyet fiataloknak szóló, ill. családi sport- és szórakoztató rendezvények tesznek majd még színesebbé és vonzóbbá, és aktív részvételre, helyszíni szurkolásra buzdítanak

Az esemény jelentőségét tovább emeli, hogy az ifjúsági világbajnokságok történetében ez lesz az első alkalom, amikor a versenyt a felnőtt versenyek mintájára bonyolítják majd le: a válogatottak négy, egyenként hat csapatos csoportban kezdik a tornát. A csoportok 5. és 6. helyezettjei a 17-24. helyért, az Elnöki Kupáért folytathatják a vb-t, míg a legjobb 16 közé jutó, csoportonként 4-4 csapat a nyolcaddöntőben folytatja, egyenes kieséses rendszerben. A nyolcaddöntők, a negyeddöntők és az elődöntők vesztesei helyosztókon lépnek pályára – a csapatok valamennyi helyezésért lejátsszák a mérkőzéseket a 3-16. helyig az augusztus 23-i döntő előtt.

A világbajnokság csoportbeosztása:

A-csoport: Dánia, Egyiptom, Fehéroroszország, Japán, Szerbia, Chile
B-csoport: Svédország, Szlovénia, Katar, Tunézia, Koreai köztársaság, Románia
C-csoport: Spanyolország, Horvátország, Argentína, Brazília, Angola, Franciaország
D-csoport: Németország, Ausztria, MAGYARORSZÁG, Norvégia, Venezuela, Gabon

Az A- és B-csoport mérkőzéseire Budaörsön, a C- és D-csoport találkozóira Érden kerül sor, a magyar válogatott azonban már a csoportkörben pályára lép Budaörsön is.

- Sokat gondolkodtunk, végül a D-csoport mellett döntöttünk - mondta el a sorsolást követően Kovács Péter, a magyar válogatott szakvezetője. - Úgy érzem, a 2. kalapból sorsolt csapatok közül Ausztria legyőzhető, Norvégiával pedig játszottunk idén, és hazai pályán ellenük is győzelmi esélyekkel lépünk pályára. Szeretnénk megnyerni a csoportot, ez ugyanis azt jelentené, hogy a nyolcaddöntőben minden valószínűség szerint elkerülnénk Spanyolországot, Horvátországot és Franciaországot. Én azt mondtam a fiúknak, hogy hazai pályán nyerjük meg a világbajnokságot, remélem, ezt a célt magukévá tették. Nagy súlyt azonban nem szeretnénk a csapatra tenni. A legfontosabb, hogy küzdelmes, jó meccseket lássunk, és a jelenlegi U19-es csapat tagjai közül később mind többen a felnőtt válogatott értékes játékosaivá váljanak.

A sorsolás alkalmával Kovács Áron és a Káosz Központ bemutatta a világbajnokság indulóját, a „Legenda leszek” című dalt, valamint az eseményen debütált a dal klipje is, amelyben a felnőtt válogatott tagjai közül Nagy László, Császár Gábor, Mikler Roland, Szöllősi Szabolcs és Ancsin Gábor is szerepelt.

- Ha megnézzük, hogy a bokszolók milyen zene kíséretében mennek be a ringbe, akkor sejtjük, hogy mi az, ami őket spannolja - mondta el Kovács Áron. - Arra gondoltam, hogy a sportolók szemszögéből közelítek: mi az, amiért ők küzdenek, lelkesednek. Ez a dal a sportoló üzenetét közvetíti ellenfeleinek: reszkess, ez az én napom, most én jövök! Te is lehetsz győztes, de nem ma!

- Nagy élmény volt számunkra a forgatás, nekem már csak azért is, mert sem utánpótlás- és eddig felnőtt szinten sem adatott meg számomra, hogy hazai pályán léphessek pályára világversenyen. Nagyon szurkolok a fiúknak, remélem, itthon még kiemelkedőbb teljesítményre lesznek majd képesek! - hangsúlyozta Nagy László.

- Bevallom, picit irigykedem, hiszen 2005-ben bronzérmet szereztünk a csapattal Magyarországon a junior vb-n, ám ez a fajta, jó értelemben vett „felhajtás”, ami már most jellemzi az U19-es vb-t, nekünk nem adatott meg. Főleg az érintett volna meg 20 évesen, hogy az akkori felnőtt válogatott tagjaival találkozhattunk volna a saját versenyünk kapcsán. Remélem, a magunk szerény eszközeivel sikerül támogatnunk az ifjakat - fejezte ki reményét a forgatáson Császár Gábor